Hideg az éj súlyos magány leple,
melyet ránk borít az Isten keze,
mígnem Villám táncol át rajta,
lelkem fényhullámát lovagolja,
lemerülök a kátrányos éjfélbe.
A fény vad táncát én is követem,
felszabadul szunnyadó ősi énem,
eddig vak szemem már látva lát,
látom a sötétben a szivárványt,
Ez az én igazi, örök ébredésem!
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése