A vágy koszorúja

1.
Hajnalt rezzenő csókkal sanyargass,
Ha riadt gondolat táncol arcomon,
És pihés mosoly lágy nedvével faggass
Mikor Végtelen üvegét karcolom

Szilánkos bámulat tüskéit szúrva
Hajlongó ámulat félő szemébe,
S könyöklő könnyek élein simulva
Kiáltok szíved csillagos egébe

Csobogó patakok tiszta ércein.
Míg szakadt kabátok míves fércein
Krémes buzgalom mosott vászna reped,

Balzsamos bájjal köszönts, ha megjövök,
S ints, hogy a kábulat rablánca csörög,
Ha valómból kötök koszorút neked.

2.
Ha valómból kötök koszorút neked,
Tündöklő kertek totyogó harmatját,
Cseppkőbarlangban lapuló nedvek
Éltető kedvét gyűjtöm és szalagját

Kötöm májusfák, ablakot legyező,
Bodros ágainak, színes csodába.
Látod? A világ kincsein evező
Lelkem kínálom szirmos koszorúba

Fonva, szerelmes ölelés böjtjein.
Hogy mennyben ért szőlők mézes fürtjein
Illanó szelek fényszárnyán nyargalhass,

Ízes barack zamatán érezd, elfogy
Muzsika hangja és a csengést nehogy
Dérvirágos ébredés csendjén hallgass!

3.
Dérvirágos ébredés csendjén hallgass
Tündéri kontyon lebbenő zajokat,
A Mindenség keresztmetszetén alhass,
Ha nem szülnek egek nyugvó napokat.

Kapaszkodj fészken osztozó pacsirta
Csőrébe, mert nem nyújt oltalmat karom,
Amíg rézvörös fellegek siratta,
Gyémántos emlék csak küzdő vigaszom.

Bűbájos fodrokban mosdattam csókod
Minden atomját. S mondd, kire szórhatod
Ajkad melegét, ha hűvös fekhelyed

Öblén csak lüktető árnyékként látszok,
S fortélyos szürkület hegyén nem játszok
Angyali altatót, mikor jég reped?

4.
Angyali altatót, mikor jég reped
Mezítelen tavak kéklő derekán,
Nem mesél az est, pislákoló kisded
Figyelmes fülébe, hervadt éjszakán.

Hanyatt feküdt évek kristályos sebét
Ápolja céltalan tudat ereje.
Csontba vájt fegyelem iszapos levét
Nyeli kőhegybe zárt eskük mezeje,

Mert üresség ölén neved suttogom,
S nagy hajók árbocrúdjait hurcolom
Álmomban és vigyázó kegyelemmel

Figyelem, hogy pattan új rügy ágakon,
Hogyan lel éltet törekvő pázsiton
Fényben cikázó, márciusi reggel.

5.
Fényben cikázó, márciusi reggel
Varrtad rám szerelmed illő gombjait,
Hímezve merész ibolyaszínekkel
Hívtad valóra, Valótlan foltjait.

Elborít szőnyegbe vasalt messzeség,
Káprázat kereke keres útszegélyt,
Pongyolát terít csatátlan vereség,
Míg Tehozzád mérem világ tengelyét.

Csuklik gondolat, elnémulnak szavak,
Percek fogasán csüngnek szikár sarak,
S napraforgó tövek büszke körmein

Tér nyugvóra hanyatló mozgás szeme,
És pihen a vágy susmogó üteme
Tehetős ölelés finom selymein.

6.
Tehetős ölelés finom selymein
Kovácsol bárdot a vasöklű hiány,
Téli alkonyatból, lelkek gödrein
Lelt szándék vibrálásán tűnő, zsivány

Értelem szapora sercegéséből.
S ha kérded, elesve kiben vesztem el
Békalencsés árkok bugyros méhéből
Feltört szerelmet kutatva, nem felel

A száj és tétován mozduló szemek
Hervadó kertek kútjába merednek.
Settenkedő lábak rogynak, míg szökdel

Sürgető szívmoraj vágynak padlásán.
S lüktető erek szorgalmas sodrásán
Adja meg magát a pillanat keggyel.

7.
Adja meg magát a pillanat keggyel,
Repedjen csontja megkövült óráknak,
Velős halánték dicsekedjen heggel
Kalapács-verte, ártatlan bordáknak!

Fájjon, ha nézem alakod vonalát,
Hiányod is fájjon, amíg keresem
Örökös arcod állandó sugarát!
Fájjon hiányod, én azt is szeretem!

Zúduljon áradat hűvös szobámra,
Nyílaljon villám minden tudományra,
Mely értelmet fejt szerelem hamvain!

Szőlő sziszegjen, repedjenek hordók,
Göncölszekérrel ütközzenek bolygók
Billegve, csókok zamatos hangjain!

8.
Billegve, csókok zamatos hangjain
Csodáltunk pattogó üveggolyókat,
Tóparti háznak párás ablakain.
Porcelánlámpa rejtette csókunkat,

Hárfás angyalszobor őrzött mély csendet,
S míg eskünk szentségét dicsérték falak,
És vaskos hullámon vergődő rendet
Sodortak ánizs illatú, bölcs tavak,

Alkottuk szerelem díszes hintóját.
Csodáló látomás nyíló bimbóját
Öntöztük összefont, színes szálakon.

S mint tűz, melyet egek csorgó könnye olt,
Lettünk törékeny, határtalan kék folt
Tűhegyre akadt pillangó szárnyakon.

9.
Tűhegyre akadt pillangó szárnyakon
Perdül az idő bodrozott szoknyája,
Galaxist futkosó, rézcsillagokon
Száguldó fények csonkjait szolgálja

Meglopott vég kincsét őrző tekintet,
Csorba górészálon futó vadrózsa
Levele nedves szirmokra tekinget,
Tudva, poros út köve csak csatlósa

Lankadást bérlő, csípős felhők felett.
S kormos házfalak cementjéből szedett,
Burkolt nyugalom terül csak vállukon.

S ha homályba téved morgó szánalom,
Csak sötétségbe fúlt, sápadt félholdon
Szökik a hang és reszkető lábakon.

10.
Szökik a hang és reszkető lábakon
Szoruló csizmák érzik fáradt súlyát
Megtérő iramnak, dalos udvaron,
Hol együtt haraptunk félérett almát,

Epres kert szántatlan rögein ülve.
Ribizli ízű hangulat tövében,
Orchidea illatba nehezülve,
Tudtuk, csak méla perc ága törékeny

Izzó nyugalom lámpásai alatt.
S nem teremt dölyfös óceán új halat,
Nem fogan létben, ámulat világa.

Csodálkozó estek hevén moccanunk,
S míg színes szappangolyókkal labdázunk,
Hull a szerelem sarkantyús virága.

11.
Hull a szerelem sarkantyús virága,
Rajzos papírokkal játszik a szívünk,
Kényelmes erdők ködbe borult ága
Karmolja egymást simító tenyerünk.

Oltalom ajtaján Te vagy a kilincs,
Benned tár titkot a fásult emberség,
S ha peres szenvedély karján lóg bilincs,
Téged hív tanúnak Világmindenség.

Tebenned gyúl lángra kéjnek parazsa,
S meztelen telkek kérkedő darazsa
Vigyázza lépted, seregbe verődve.

S míg boltíves hajnal békén szendereg,
Kegyes éjszakák öblén villan meg
Csiklandó hajad, párnába merülve.

12.
Csiklandó hajad, párnába merülve
Terül el, s míg karcsú álomban ringnak
Karikás képzetek, csendet becsülve,
Borzalom sarán jégszálkák csoszognak.

Makacs fogaskeréken kattan vég
Irgalomban rozsdált, karátos lánca,
Tipegő kolonc csak éltet rejtő lég,
Pereg tapintat hófehér zománca.

Térbe szúrt képek keretén andalog
Nesztelen sóhaj és kómában gagyog
Súlytalan igét, kóros ködbe ülve

Céltalan indulat szél-fújt agyara,
Míg tátongó egek vénás zavara
Nyugtatja szemet, mesén szenderülve.

13.
Nyugtatja szemet, mesén szenderülve
A báj szilvafa kérgébe költözött,
Sármos mosolya. Tömegbe vegyülve
Tűnik el vékony drótszálra kötözött

Imádság sugárt csapdosó alakja,
S míg alkonyt sző a megfeszült pillanat,
Sárkánylángon vert acélok darabja
Hullik kemencét rakó kezek alatt.

Pékek sem sütnek ilyenkor kenyeret,
Gazdag fák hullatnak megunt levelet,
S némaság formáján neveli drága

Emlőit, hiány méhében fogant
Küzdelem. S mert a perc akkor elrohant,
Hajlik a lét csókon csattanó ága.

14.
Hajlik a lét csókon csattanó ága,
Elfajzott menedék lett a jutalom,
Omlik teljesség rakott nagysága.
Vonzást gyakorol a tűnő nyugalom

Gyönge gondolat bolyduló fémjein,
S fás kedvet tervező, léha kiáltás
Visszhangzik jeges barlangok mélyein.
Nem az igazság, nem is a megváltás,

Csak Muszáj csüng szív végső dobbanásán.
Szörnyű háborúk hangos robbanásán
Csuklik homokba mindent tudó erény.

Ölelkező bokron pihen szürkület,
S míg olvadó lávák gyúrnak meleget,
Tekintet mereng sejtelmes láng hegyén.

15.
Tekintet mereng sejtelmes láng hegyén,
Valóság vörös könnyei csöpögnek,
S pompázó eredet tengerkék szemén
Csokros szerelmek szálai szövődnek.

Nyíltszívű hűség szirmain őrzöm meg
Vaskos koszorúm mohátlan erejét.
Lásd, hallgatag ketrec rácsin remeg
Lélek dörömbölő ökle, elejét

Véve hitvány őrület robajának,
Mely az ifjúság hullajtott hajának
Nedves éjben nyert csillámából ered.

S csak lélek tudja temetni a múltat,
Rejtelmek szikrája ma még nem gyúlhat!
Megszentelt vizek öblén csillan szemed.

16.
Megszentelt vizek öblén csillan szemed,
Ajkadon zizzen a tisztaság lehe,
S ha halmozott szíved magvait veted,
Téged hív anyaföld kelő üteme.

Eszmélt percekben Te vagy a nyugalom,
Fortyogó végben, jótékony biztatás,
Benned teljesül kölcsönös jutalom
Hangján az egek keblén ért pirkadás.

Nélküled, termek csak papírdobozok,
S parfümös éjben hintázó csillagok
Beléd fogódzva bátrak ég mezején.

Téged kíván a csodát látó Minden,
S benned piszkált fel parazsat az Isten,
Mikor teremtett valóság melegén.

17.
Mikor teremtett valóság melegén
Hagytam képzelet rejtélyes nyomait,
Bénult csigaházak meszes erején
Leltem fohászból koholt kín markait

Szelíden simogató, bölcs tágulást,
Várandós lelkek termékeny méhében.
Nem félt az elme végzetes ájulást,
Szív sem szólt hangosan, de hű erekben

Már gátat zárt a fogékony értelem.
S vén sziklák repedésén ült kényelem.
Én voltam akkor tápláló kenyered,

S míg nyirkos vermeket bámultak sokan,
Figyeltem lét nedves tükrein, hogyan
Fürdőzik gyermeksimító tenyered.

18.
Fürdőzik gyermeksimító tenyered,
Évek horizontján lebben a kacaj
Vasalt terítője. De mondd, hol leled
Élő kulcsát otthonos gyerekzsivaj

Hangjegyeiből ácsolt szerkezetnek,
Mikor márványra térdelve kiáltom
Zúgó egekbe, mennyire szeretlek?
Amikor nem jön megérdemelt álom

Viharos esték fénytelen útjain,
S parlagos tanyák kiszáradt kútjain
Keresem valóság tiszta vizeit.

Akkor halld végtelent üvöltő hangom,
Nézz vissza macskaköves utcasarkon,
Nyújts ide fáradtság súlyos köveit.

19.
Nyújts ide fáradtság súlyos köveit,
Dolgos karjaid pihentesd mellemen,
Szórd szét a gyönyör csillanó gyöngyeit,
Merengj el érted pislogó szememben!

Kívánj ezüst hold tagjain csillagot,
Nyakéket báli ruhás mezők dombján.
Kormos bányák üregén megszűrt Napot,
Lila harmatot ébredés homlokán!

Mert Te vagy a Minden, mindenek felett,
S kápolnák zsoltáros könyvei helyett,
Benned bolyong létet nyugtató ige.

S ha kérő szavam érint meg kedvesen,
És puha vállamon pihensz, csendesen,
Éjszakák sötétjét add halkan ide!

20.
Éjszakák sötétjét add halkan ide,
Fellengzős fecsegés forró fürdőin
Csobbanjon ajkad dallama és üde
Cseresznye locsogjon fogad élein.

Látod, kénköves partok hullámain
Buggyan az alkony pattogó szikrája,
Formálható légnek illó szárnyain
Billeg szédítő perc forgó hintája.

Cuppan a harmat kiskertek szirmain,
Kásás hókupac olvadó korcain
Csókolja tavasz zöld rügyek lábait.

S ha megárvult elme parancsol testnek,
Kitárt szív görbe ablakain lesd meg
Formátlan percek fésűs csillámait.

21.
Formátlan percek fésűs csillámait
Követeli a tudatlan gondolat
A megkövült dombok merev szikláit
Félő mélységben, s míg kényes öntudat

Hasal érzelmek pitvaros oltalmán,
Vad szerelem csak elhullajtott kacat.
Hűséges eskü, felejtett olvasmány,
Ketyegő lét ékje, tűnő áradat.

Csillapodjon égés lázas homlokon!
Dohogjon jégverés gyáva poklokon,
Ha görcsre kötött kínt szőtt terveibe!

Szedd fel végtelen roncsoló csapdáit,
Dobd el számvetés mosolygó labdáit,
Hagy rejtsem feledés sejtelmeibe.

22.
Hagy rejtsem feledés sejtelmeibe
Katicabogarak terhes pettyeit,
S a ködből faragott, üszkös Semmibe
Zárt fájdalom üvegbőrös gombjait

Hagy varrjam szánalom kabátujjára.
Káprázat koholt kincseibe véstem
Alakod tetsző vonalát, s húrjára
Szórtam égi hegedűknek erényem,

Ha nyári délután pengnek élesen,
Belőlem fakadó kellem selymesen
Hulljon hajadra, s fényt hintsen kacaja

Leskelődő szélnek, sorstalan udvaron,
Mert kábulatba hűlt, poros teraszon
Szenved fiókos rend porcos taraja.

23.
Szenved fiókos rend porcos taraja,
Földig sem érhet rugdalódzó lába,
Ha hívó ölelés hálás kalapja
Hoz szeszélyt, magány-bilincselt szobába.

Elpárolog eső, szédült harmaton
Csüngnek idegen szalmaszálak,
Állandót alkot tetszelgő szirmokon
Az önfeláldozó, örök csodálat.

Szorgalom hálója merül húsvéti
Imák tavain, s fennakadt, kis réti
Mohát dédelget kelendő óhaja

Hínáron mosdó tündéri meséknek.
S dalol végtelent kiáltó reménynek
Árkádos könyörgés üdvös sóhaja.

24.
Árkádos könyörgés üdvös sóhaja
Oldja kebeltől szívnek morajlását.
Elpirult lombok hízelgő bimbója
Üdvözli így szelíd estek harmatját

Ahogy Én, Téged pislogó reggelek
Párába hajolt, takaros színein.
Munkába igyekvő, jámbor emberek
Áldást kívánó, megfáradt szemein

Villan az értelem deres kavicsa,
Merengő látomás feszes abroncsa
Zörren sértetlen vágy kezes kerekén.

S mert elrendelt könnyek közt se vagy velem,
Trónos termekben teremtett küzdelem
Díszeleg szigorú vég verejtékén.

25.
Díszeleg szigorú vég verejtékén
Démoni esztendők súgó vigyora,
S míg kupolás aggódás síremlékét
Állítja, márványon reccsen fénykora.

Konok akarat lápos oszlopai
Tartanak hűn, lelkekből rakott falat.
Alázat rácsán illesztett tagjai
Míg vakarják a létre ragadt sarat,

Meddő méhekben levegő nehezül.
Anyatej habján becsvágy menekül,
Vértelen harcok sikolyát keresni.

Akkor kell csókoknak hevét becsülni,
Oltáros esküben mélyre merülni,
Akkor kell még egyszer, buzgón ölelni!

26.
Akkor kell még egyszer, buzgón ölelni,
Ha szűz-fehér álmon sötét könny mászik,
Ha szótlan éjszakán nehéz nevetni,
S Tejút gödrén csak néhány kavics látszik.

S nem felel pirkadat égő vöröse
Kacsintást leső, virágos karónak,
Ha felzavart iszap csak örököse
Az egekben szentelt, örök valónak.

Ha öröm repedne tükrös ablakon,
S testet oltalmazó, meleg paplanon
Ordító vihar villámát kell félni.

Akkor kell fürkészni űri csillagot,
Lelni orgonán tápláló illatot.
Súgó sötétben simogatást lelni.

27.
Súgó sötétben simogatást lelni,
Szüretre csalni mennyek igaz urát.
Muskátlis teraszon vígan borozni,
Dicsérve dombtetők ízes zamatát.

Kanyargós való kizsebelt kabátján,
Egyenes gallér érmeit törölni
Megértő fülek hallgató hártyáján
Lelt kendővel. És mindennek örülni,

Ami termékeny világban tündököl.
S ha állandót üldöző vihar söpör
Végig valóság vétkes medencéjén.

Akkor kell gyújtani vulkáni tüzet,
Csodálni telkeken selymes, zöld füvet,
Szerelmet sütni lélek kemencéjén!

28.
Szerelmet sütni lélek kemencéjén,
Ha szétvált tenyéren koppan a sóhaj,
És koronás vágynak megfeszült ölén
Hányódik, mint eldobott lom, az óhaj.

Emeld magasra széteső világod
Hívó sejtjein küszködő káprázat
Arany serlegét, érezze hiányod
Égitest vonzásán rekedt ábrázat

Sós könnyekbe fúlt, kuporgó mosolya,
S ha horganyzott hajót szorít pocsolya,
Te rezgőn csilingelt dalokat hallgass.

Szemed színével kapaszkodj valómba,
S ha lágy szavakkal igyekszek karodba,
Hajnalt rezzenő csókkal sanyargass!

Koszorúszalag -
1.
Hajnalt rezzenő csókkal sanyargass,
Ha valómból kötök koszorút neked.
Dérvirágos ébredés csendjén hallgass
Angyali altatót, mikor jég reped

Fényben cikázó, márciusi reggel.
Tehetős ölelés finom selymein
Adja meg magát a pillanat keggyel,
Billegve, csókok zamatos hangjain.

Tűhegyre akadt pillangó szárnyakon
Szökik a hang és reszkető lábakon
Hull a szerelem sarkantyús virága.

Csiklandó hajad, párnába merülve
Nyugtatja szemet, mesén szenderülve,
Hajlik a lét csókon csattanó ága.

2.
Tekintet mereng sejtelmes láng hegyén,
Megszentelt vizek öblén csillan szemed,
Mikor teremtett valóság melegén
Fürdőzik gyermeksimító tenyered.

Nyújts ide fáradtság súlyos köveit,
Éjszakák sötétjét add halkan ide!
Formátlan percek fésűs csillámait
Hagy rejtsem feledés sejtelmeibe.

Szenved fiókos rend porcos taraja,
Árkádos könyörgés üdvös sóhaja
Díszeleg szigorú vég verejtékén.

Akkor kell még egyszer, buzgón ölelni,
Súgó sötétben simogatást lelni,
Szerelmet sütni lélek kemencéjén!