válj köddé, múlj hitemből, tűnj el,
töredezett oszlopom vagy, semmi,
torz igazaddal megbélyegzel.
Állomás falára pingált narancs,
a festék vigasztalan pereg,
hitehagyott rozmaringszál-vakarcs,
a korrodált sín mellett remeg.
Kifordul sarkaiból általad
a szimmetrikus lét, elfajult,
fakó színűre degeneráltad,
a menny hatalmas fája gyalult.