Vigyázlak

Cirógasd bársonykézzel a hajam kedves,
látod, még az izgága fürt is csüggedt kóc,
halántékodra hullva lesz csillagdíszes
ha bronz-barna éjjelen vállamra hajolsz.

Uzsonnára üstököst csomagolok ma,
ütött-kopott hátizsákod szinte éget,
mélyén rejtett titkokat suttogó alma
ül, pillád mögé bújva vigyázlak téged.

Apa (KK-AL)

Apa ott állt a pultnál
tétova görnyedt hát
a szeme riadt madár
a rég múlt ködében
időzött én láttam mindent
félénk kérése süket falakról
pattant dobhártyámba
nem hallotta senki csak én
Apa állt ott a pultnál
döbbenten csak néztem őt
indultam felé
feledve mindent
a kis cukrászdát
és a temetőt
akár a felhúzott lendkerék
szaladtam hozzá
féltem eltűnik nyomban
fejemben pergett a film
szívem a dobbanást hagyta
állókép lett az idő
még sem ő az
az idegen rám mosolygott
én meg csak bámultam
az ötperces aput.

Rossz idő (KK-VT)

Rossz időben születtem e földre,
mikor az öreg fák fény helyett
sötétzöld álmokat susogtak,
az anyám egy idegent szeretett.

Magasról dörgött le rám az élet,
szomorú szomjúság lebegett
fejem fölött könyörtelenül,
ahogy anyám nyomában haladtam.

Árnyékom elillant láthatatlan,
satírozott vonalra vágyott,
nyűtt talpú cipőm vitt előre,
amíg én az anyámat kerestem.

Végül buborékba hullott a nap,
hazaért végre, talán hozzám,
gondolat-kar ölelte egyre,
tekintete húzott közénk falat.

Csillagtalan fekete szemében
vigasz nem volt, csak konok átok,
nyolc évem ártatlan bűnei,
az anyám egy idegent szeretett.

Világ-kút (KK-KMZS)

Egyedül én a fehér-plüss éjszakában,
a bennem motozó űr nyugodni nem hagy,
uralkodni vágyik rajtam, hatalma nagy.
Meztelen lábujj kandikál kíváncsian.

Ingaóra tolakodón bongva jelzi,
éjfél van, miért nem alszom ő sem érti.
Sajnálom a semmi percet, ami múlik,
a világ kútjába értelmetlenül hullik.

Szírt (KK-VT)

Száradó kóró kerek asztalon,
karácsonyi dísz, ajtón felejtett,
valaha volt kép nyoma a falon,
lent egy nő kisgyereket terelget.

Kutyaként követ a szelíd magány,
pillantás-tükröd a nyüzsgő létben
dirib-darabra törött, pimasz vágy
maradt csak, az akarat tart ébren.

Indulj vándor, az út homok-szemei
vigyázzák lépted, selymet vonnak eléd.
Hajadba hűs szellő-szalagját a szél
fonja újra, aztán vígan kergeti.

Szikrázó szírt, hol mezit-lábad jár ma,
tajték neked sző regét a tengeren,
otthonra lelsz majd, hűs öblét feltárja,
a föld és a ég tűz-karcolt végtelen.

Üvegpalota (KK-KMZS)

Üvegpalota mélyén sűrűn kong a csend,
lucskos, rothadó levéltől süpped a föld,
sistergő kölyökhold fehéren sápad fent,
ősi tölgyfa öblös, mély álma üde zöld.

Egyik ágán rég elhagyott fészek zörög,
tojáshéj bújik az apró pihék között,
romos kút mellett horpadó bádogvödör,
mezítlábaktól taposott mélyülő gödör.

Múltidő surranástól súlyos az erdő,
szitáló esőillat kushad a tájon,
borzongva óvakodik arra a szellő,
az ősz közeledik lassú ólomlábon.

Álmodó pacsirta (KK-VT)

Fülembe cseng fénytelen
életem roppanó valósága,
csendburokban hűsölő
árnyékpercek gyarlósága.
Nyárszagú mező,
légben rekedt
 göröngyös látomás,
hajlongó kutyatej
fojtó nevetése,
hálátlan alkotás.
Bánat-szigeten zöld keretbe
foglalt könnypatak,
kíváncsi százszorszép
fogalmazta dacos szavak.
Álmodó pacsirtát üldözi
elszabadult sorsa,
ártatlan gondolatfelhők
vasveretes foglya.

Bejgli-mosoly (KMZS)

Karácsonyi gömbre festem
irántam érzett haragod,
bejgli tölteléke erőltetett
mosoly.
Csillagszóró pattogó szikrái
komor hangod idézik,
ünnepi asztalunkon az örök
harag gyertyája lobog,fénylik.
Fenyőfára aggatom
szaloncukor-gondjaim,
s rejti színes habcsók
bánatom.

Aszfalt morzsa (KK-AL)

Borúsan komor ma az én szürke városom,
aszfalt-tükrében torzítva magamat látom.
Házai falán a csend nesztelenül csorog,
játszótéren a szélben vashinta nyikorog.

Pengearcú férfi, nyakában molyette sál,
szomorú mesét súg százéves nagykabátja,
egy dohos kapualjból, keringő hangja száll,
újságos dúdol Johann Strauss dallamára.

Lány az utcán, fakó haján ébred fel a nap,
vakító fény-szálakat fon bele, aranyat.
Horpadt macskakő kopog cipősarka alatt,
arcára kemény vágya vájt, apró ráncokat.

A ház (KK-KMZS)

Enyészet múlatja perc-gyorsan az időt
a repkénnyel benőtt romos házban,
valaha égre nyúló kéménye is ledőlt.
A tetőn rozsdás szélkakas áll,
már meg sem nyikordul,
fals dallamát csak ő hallja,
mikor az arra tévedő szertelen szél,
néha sajnálatból megforgatja.
Ablakában kísértet-nárcisz virít,
foszló függöny szakadozik rég,
egyetlen görbe szög tartja még.
A kertben burjánzik a vadrózsa,
árnyékában öreg kút szunnyad bújva.
Vakolat-hullató falán a vadszőlő
bonyolult mintákat fon,
gazzal benőtt oszlopos tornácán
szitáló eső szalad vakon.
A múló idő pingált mindenre
enyészet-patinát,
szomorú-fűz hajlik a viskó fölé,
gyengéden őrzi mélységes álmát.
Forró, déli nap hevétől remeg a táj,
mély apátiában csoszog
süppedő, sápadt avarban a nyár.

Éhség (KK-AL)

Én a harmadik szemmel látok megint.
Dúdoló ábránd-virág borítja
fantázia-hon azúrkék földjeit,
képzeletem ezernyi szirom-szája,
sohasem szűnő éhséggel lapul
az álomlényeket csapdába ejtő
áttetsző alkotó-iszapra,
mohón falva őket, újra és újra.

Múló Nap (KK-KMZS)

Félálmában dúdol a múló Nap,
háló-szellő köntöst ölt, aranyat.
Leszálló alkonyat tüze lobban,
a tóparti csüggedt fűzfa-lombban.

Aprócska láng valamennyi levél,
vérvörösen villan, rezegve él.
Túl, a látóhatár széle mályva,
mint ifjú lány csókra nyíló szája.

A ház (KK-VT)

Enyészet múlatja perc-gyorsan az időt,
a repkénnyel benőtt romos házban,
valaha égre nyúló kéménye is ledőlt,
a tetőn rozsdás szélkakas áll,
már nem nyikordul,
fals dallamát csak ő hallja,
mikor az arra tévedő szél,
néha sajnálatból megforgatja.
Ablakában kísértet-nárcisz virít,
foszló függöny szakadozik rég,
egyetlen görbe szög tartja még,
a kertben vadrózsa burjánzik,
árnyékában mohos, öreg kút bújik,
Forró, déli nap hevétől remeg a táj,
mély apátiában csoszog,
süppedő, sápadt avarban a nyár.

Élek (KK-VT)

Amerre járok remeg a föld,
mély szakadék ásítja léptem nyomát.
Arany-tollú sólyom szárnyal fönt,
szeme az enyém, vele látok csodát.

Levegő-járó csizmám szakadt,
a vándorló szél árny-hajamban lakik,
kalászok sóhajtása maradt,
az északi fényt altatom hajnalig.

Cet-citerán játszik a tenger,
társak visszhangzó selyemhangja ölel,
szilafogam áhítja egyre
a krillt, száguldok, a mélység-ég közel.

Itthon vagyok (KK-VT)

Vastag, öreg
házaim ölelésében,
talpam alá kanyarodó
ismerős utcák,
a hőségtől puhult
aszfaltba ragadt
cipősarkam emléke,
nekem az otthon,
hol anya Aidáról mesélt,
a ház lépcsőit söpörve.

Az Andrássy út fáit,
a város jegyezte el
beton karikával.
Szemétlerakóra épült
köröndünk házaiban,
Kodály Zoltán és
Székely Bertalan alkotott.

Május elsején
az utcánkban, elvtársak
pihentek a napsütésben.
Teherautóról virslit
osztottak ingyen.
Papírzászlót és
színes lufit kaptunk.
Felvonulók
vidám zsongása
hallatszott be a lakásba.

Itt lettem ember,
a forgatag részem,
lüktetése érverésem.
Villamos zaja nélküli
süket csönd, nem kell.
A hűvös kapualjak
ismerős dohszaga,
orromba hatol,
a múlt elém perdül.

Százéves, stukkóval
díszített bérház,
poros játszótérre néz.
Nehéz, pirosra festett
vashinták alatt gödör,
melyet annyi gyerekláb
mélyített az idők kezdete óta.

Mindkét térdem
folyton sebes volt.

A Nyugatinál könyvet áruló
férfi, magát reklámozza,
csak olvas, fel sem pillant,
kötött sapkája homlokába
húzva, szakállas bölcs.
Kis eldugott közért,
a környékről mindenki
odajár, pedig
a sör meleg.
Az eladó régi ismerős,
szemben lakik, évtizedek óta,
a lánya Amerikában él,
az emberek hangjában
részvét.

A házak körfolyosóin, kis
hokedlin öreg nénik ülnek.
A megszokott kép részei,
megfigyelnek mindent,
s közben tovatűnt életükről
mesélnek, és az épp
megfőtt tökfőzelékről.
Senki sem figyel.

Az utca kockakövein
szívós ecetfák nőnek,
kiirthatatlanul, mint
a pesti emberek.
Élni akarnak.

Itthon vagyok. Igen, itthon.

Öklendező istenek (KK-KMZS)

Talán a mikrohullámú sütő is érez...
Ki vagy te, hogy azt hiszed megértesz?
Kiléphetek saját cipőmből el, innen el,
mégsem leszek jó, több, az, ami kell.
Csipke-ruhában némán sétálok a sárban,
sisere-had kullog most utánam,
nyomomban jár, nyúlósan sistereg,
arcomra simulnak öklendező istenek.

Sárga ördög (KK-VT)

Sárga ördög rám ne bámulj,
a sors vörös szemaforja vonatot vibrál,
itt pörögsz, forogsz kajánul,
idő-rendőr penészes jegyzettömbbe firkál.

Légy angyal, el sose árulj,
titkos emlékkönyvedbe, kérlek csak nekem írj,
Chaplint utánozd silányul,
bolyhos-bársony bábszínházban piruettet sírj.

Újra ősz

A köd ázott hajamba tapad,
gyöngykavics görög talpam alatt,
a kertben egy lehajló ágon
fonnyadó körte lóg,
a fogam alatt
roppanó szőlőszemek aprók,
reggel a nap is másként
ébred arcomon,
a borostyán tolakodón
ömlik be az ablakon,
falnál felejtett
létra mellett virágcserép,
elszomorító tűnő nyári kép.
Kerti lak teraszán az apácarács
festék pergető
foszladozó elmúlás,
egy szarka a tetőn,
kerregve önmagát dicsőíti,
szánalmas vékony lábain remegve áll,
mögötte a szél csupasz fát cibál,
az ég opálos vászon,
esőcseppek gyűlnek csendben
a rozsdamarta biciklivázon.

Csikágó (KK-VT)

Mint megművelt föld
a dolgos kéznek,
neki olyan ez a város.
Haza visz az út, otthonosan
simul lába alatt,
az ódon, vaskos házak
védelmezőn borulnak fölé,
 minden kis mellékutca
ismerős, az övé.
Játszótéren régmúlt gyerekzsivaj
kísértete,
szívére száll pihen,
koszos foszlott tollú
galambok gyűlnek köré,
apró szemükben
mindentudó fölény,
túlélni kell,
idős néni rafia szatyorból
morzsát szór a szökőkútnál,
ócska babakocsiban
 csecsemő szunyókál,
szájából lassan nyál szivárog,
padtámlán piros pólós fiú ül,
mellette gitártok.
Olyan tiszta a dallam,
együtt dúdolja a gitárral
halkan.

Bádogtető (KK-AL)

Nedvesen hullámzó bádogtető alatt,
krétával rajzolt ugróiskola a tér,
a cipőtalpamra rágógumi ragad,
saját univerzumom fültől, fülig ér.

Hosszú copfom kék nejlonszalagot reptet,
szeretettel fonta bele édesanyám,
reggel pöttyös bögréből iszom a tejet,
darázs koppan nagyot a konyha ablakán.

A sarki péknél sorba állok hét hússzal,
ott kapható frissen sült ropogós kenyér,
illata száll, eltűnik a cipó sarka,
mire szeleburdi lábam hazáig ér.

Játszótéren kőszegélyű homokozó,
nehéz vashinta lengi a múló időt,
gazdát cserél néhány színes üveggolyó,
ha a fény felé tartod, látszik a jövő.