Szerelem nyelven

Csak kinek háza e szomorú,
dalt szülő, poros kis odú,
mi otthont ad egy szívnek,
s nem tud az más nyelven,
az érti meg igazán, hogy
habár habogna héberül,
zavaros angolt, vagy kínait,
nem értik, hangjait.

Ti emberi fülek,
mindetek süket
a szépre…
s a képre
miben ott van a szeretet
teljesen vak a szemetek.

S a hangom, mi csendül
egyre halkabb, egyre gyengül,
e furcsa nyelv kihalni készül.
Vigyázz! Egyetlen szép szó még,
Mit megenged a világ,
mígnem eretnekként temet
nyelvek ősanyjával. S imát
nem mondanak, hisz nem értik.

Mondom,  vigyázz!
Boldogságot nem fizet a papír,
még akkor sem ha pénz.
S szerelmet nem kapsz géppel,
min két szemed függ nappal-éjjel.
Mosolyt nem csal a négy fal
se arcodra se szádra.
Nem csókol se  a takaró szél,
Se a friss, puha párna…

S akkor már ölelhetsz,
kapaszkodhatsz belém,
mert nem értem majd szavad,
ajkad miről beszél, csak nézlek…
S elveszel,
mikor már a szerelem nem él,
végül újra csak a három fal marad,
börtönöd, otthonod: agyad.