Kormosék újabb kalandja -mese, folytatás
Azóta, hogy Ugrit , a nyuszi gyereket , elragadta Vörösbundás, testvérei Bugri ,Talpas és Kormos óvatosabbak lettek. Hiába csalogatta őket a fehér akác mézillatával, az egérfarkú fű nyelves sugárvirágaival, s a csillogó szárnyú pillangók játéka ! Nappal ki nem mozdultak a házukból. Szunyókáltak .
Amint azonban lebukott a nap a fák koronája mögé, mocorogni kezdtek. Megtanulták, hogy a szürkület elrejti őket Veszély elől. A hasuk korgott már, s a szemük is kopogott az éhségtől. A mama már rég óta nem adott tejet.
- Megnőttetek , gyerekek. Itt az ideje, hogy gondoskodjatok magatokról!- mondta - s napokra elkóborolt.
Elsőként Bugri óvatoskodott elő , s remegő orral beleszagolt a levegőbe. Talpas rögvest követte testvérét, mélyen a földre lapulva hátra lapított fülekkel. Csak Kormos nem mozdult még. Rettenetesen félt ! A mama tanácsai még mindig erősen zakatoltak a fejében. Nem tudta kiverni az eszéből Veszélyt.
- Gyere már, Kormos!- sürgette Bugri.
- Jöhetsz bátran - toldotta meg a hívást Bugri.
S ahogy az este sötét szárnyait szétterítette az erdőn, Kormos is előbújt. Hozzáláttak az evéshez. Bugri a friss hajtásokat majszolta, Talpas a füvet szerette, Kormos pedig bogyókat keresgélt.
Zengett-bongott körülöttük az erdő . Lágy tücsökzene szólt, a szentjánosbogarak lámpásként világítottak, s édes illatok hömpölyögtek mindenhonnan. Egyre távolabb merészkedtek. Úgy megrakták a hasukat, hogy moccanni is alig bírtak. Lustálkodtak a jó illatú pázsiton, s néha Kormost ijesztgették.
-Kormos, Kormos , remegő
Hátad mögül Veszély jő! - kiáltotta neki Bugri.
Kormos pedig eszét vesztve futott, menekült.
-Gyere vissza, ne légy buta,
Nem jár erre Veszély soha! - hívták vissza nevetve testvérüket. Hisz szerették őt. De a játékot is ! Teljesen elfelejtkeztek mindenről. Hirtelen Cserfes rikoltozása verte fel az erdőt.
-Skék !- skék !- skék ! Vigyázzatok ! – süvített át a réten a szajkó rikácsolása.
Az erdő fái megremegtek , a testvérek pedig szorosan a földre lapulva füleltek. Szürkefarkas lépett a tisztásra ! Körbeszimatolt. Hatalmas fogai élesen villogtak.
- Jaj, most vége az életünknek !- ijedeztek a nyulacskák. Még jobban a földhöz lapultak.
S ekkor felkelt a Szél. A fák, a bokrok ide- oda hajladoztak. A farkas megtorpant, majd az erdő felé iramodott. A kisnyulak még lapultak egy ideig a fűben, aztán villámgyorsan , cikk-cakkban rohantak haza .
De jó, hogy Cserfes és Szél a barátunk, gondolták remegve. Mi lett volna velünk nélküle ?
Azóta, hogy Ugrit , a nyuszi gyereket , elragadta Vörösbundás, testvérei Bugri ,Talpas és Kormos óvatosabbak lettek. Hiába csalogatta őket a fehér akác mézillatával, az egérfarkú fű nyelves sugárvirágaival, s a csillogó szárnyú pillangók játéka ! Nappal ki nem mozdultak a házukból. Szunyókáltak .
Amint azonban lebukott a nap a fák koronája mögé, mocorogni kezdtek. Megtanulták, hogy a szürkület elrejti őket Veszély elől. A hasuk korgott már, s a szemük is kopogott az éhségtől. A mama már rég óta nem adott tejet.
- Megnőttetek , gyerekek. Itt az ideje, hogy gondoskodjatok magatokról!- mondta - s napokra elkóborolt.
Elsőként Bugri óvatoskodott elő , s remegő orral beleszagolt a levegőbe. Talpas rögvest követte testvérét, mélyen a földre lapulva hátra lapított fülekkel. Csak Kormos nem mozdult még. Rettenetesen félt ! A mama tanácsai még mindig erősen zakatoltak a fejében. Nem tudta kiverni az eszéből Veszélyt.
- Gyere már, Kormos!- sürgette Bugri.
- Jöhetsz bátran - toldotta meg a hívást Bugri.
S ahogy az este sötét szárnyait szétterítette az erdőn, Kormos is előbújt. Hozzáláttak az evéshez. Bugri a friss hajtásokat majszolta, Talpas a füvet szerette, Kormos pedig bogyókat keresgélt.
Zengett-bongott körülöttük az erdő . Lágy tücsökzene szólt, a szentjánosbogarak lámpásként világítottak, s édes illatok hömpölyögtek mindenhonnan. Egyre távolabb merészkedtek. Úgy megrakták a hasukat, hogy moccanni is alig bírtak. Lustálkodtak a jó illatú pázsiton, s néha Kormost ijesztgették.
-Kormos, Kormos , remegő
Hátad mögül Veszély jő! - kiáltotta neki Bugri.
Kormos pedig eszét vesztve futott, menekült.
-Gyere vissza, ne légy buta,
Nem jár erre Veszély soha! - hívták vissza nevetve testvérüket. Hisz szerették őt. De a játékot is ! Teljesen elfelejtkeztek mindenről. Hirtelen Cserfes rikoltozása verte fel az erdőt.
-Skék !- skék !- skék ! Vigyázzatok ! – süvített át a réten a szajkó rikácsolása.
Az erdő fái megremegtek , a testvérek pedig szorosan a földre lapulva füleltek. Szürkefarkas lépett a tisztásra ! Körbeszimatolt. Hatalmas fogai élesen villogtak.
- Jaj, most vége az életünknek !- ijedeztek a nyulacskák. Még jobban a földhöz lapultak.
S ekkor felkelt a Szél. A fák, a bokrok ide- oda hajladoztak. A farkas megtorpant, majd az erdő felé iramodott. A kisnyulak még lapultak egy ideig a fűben, aztán villámgyorsan , cikk-cakkban rohantak haza .
De jó, hogy Cserfes és Szél a barátunk, gondolták remegve. Mi lett volna velünk nélküle ?
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése