Monoton egykedvűséggel kattogott a vonat , sípja belehasított az éjszakába. Őrházak, elsuhanó szerelvények ,s egy-egy kisebb állomás fénye cikázott be néha az ablakon. Egyszerre csak csikorogva lassított, majd nagyot rántva megállott a vonat. Állomás, gondolta a lány. Cipekedő, zajos emberek nyitogatták a fülkék ajtaját helyet keresve maguknak. Az álomba szenderült utasok kelletlenül, mogorván pislogtak . Csak a lány nem aludt. Elgémberedett végtagjait meg se tudta mozdítani a bóbiskolók között. Dehogy mert mozdulni ! Hortyogás , szipákolás hangjai, és nehéz szagok kúsztak felé. Végtelennek tűnt az út. Mire lecsukódtak a szemei harsány kiáltás riasztotta fel.
-Állomás következik!- kiáltotta a kalauz megdöngetve a fülke ajtaját.
Mindenki egyszerre kereste a csomagját, lökdösődés, tolongás a szűk folyosóra. A lány is lekínlódta bőröndjét a magas csomagtartóból, és utánuk ment. Kíváncsian bámult ki az ablakon. Lassított,majd megállt a vonat. Ideges tolongás, hangzavar, s már a peronon állt. Ment a tömeg után lépcsőkön le, lépcsőkön fel. S ekkor eléje tárult a Város, álmai, reményei városa ! Mennyit tanult, hogy ide jöhessen, gondolta, s megkönnyebbült szívvel elindult az úton. Az ébredő város zaja, az ódon nagy házak elkápráztatták a kisvárosi lányt. Valami boldogság áramlott szét benne. Mire felocsudott , már ott állott az egyetem épülete előtt. Csodaszép volt! Kis vaskerítés mögött keskeny macskaköves járda futott az ajtóig. Félénken nyitotta ki a az ajtót. A portás kedélyesen útbaigazította. A beiratkozó helyiségbe. Amire odaért már hosszú sor kígyózott előtte. Ki csomagokkal , gyűrött arccal, ki anélkül frissen, derűsen. És csevegtek, Ki így, ki úgy. A lány hallgatta őket. És értette a beszédet. Gyomrából a szorongás eltűnt, s a szíve se kalimpált már annyira. Magabiztosan, már-már megvidámodva várta a sorát . Az ablakhoz ért. Elmondta, hogy a magyar szakra szeretne beiratkozni. Sokféle kitöltendő papírt kapott. Odébb húzódott, s kezdte beírni azokat. Ám néhol elakadt. Nehezére esett egy-egy addig nem hallott idegen szó. Pedig elég jól beszélte az ország , a többség nyelvét. De a kisvárosban, ahonnan érkezett , kevesen voltak a többségiek. Néhány szót nem hallhatott, nem tudhatott. Valahogy mégis kitöltötte az íveket, s remegő kézzel , szorongva adta át az ablak mögött ülő hölgynek. Az szigorúan, szuros szemekkel, hosszasan nézte át. A lányt kiverte a víz, összeszorult a torka. S ekkor éktelen dühvel lökte vissza a nő a kérvényét.
- Nem jó, hibás !- ennyit értett a lány, s már odébb is sodorta a tömeg. Kövér könnycseppek gurultak végig az arcán. Kétségbeesve szedte össze a papírjait. Mintha kést döftek volna a szívébe ! Tántorogva vonszolta magát a kijárat felé. Megsemmisítette a többség közönye.
-Állomás következik!- kiáltotta a kalauz megdöngetve a fülke ajtaját.
Mindenki egyszerre kereste a csomagját, lökdösődés, tolongás a szűk folyosóra. A lány is lekínlódta bőröndjét a magas csomagtartóból, és utánuk ment. Kíváncsian bámult ki az ablakon. Lassított,majd megállt a vonat. Ideges tolongás, hangzavar, s már a peronon állt. Ment a tömeg után lépcsőkön le, lépcsőkön fel. S ekkor eléje tárult a Város, álmai, reményei városa ! Mennyit tanult, hogy ide jöhessen, gondolta, s megkönnyebbült szívvel elindult az úton. Az ébredő város zaja, az ódon nagy házak elkápráztatták a kisvárosi lányt. Valami boldogság áramlott szét benne. Mire felocsudott , már ott állott az egyetem épülete előtt. Csodaszép volt! Kis vaskerítés mögött keskeny macskaköves járda futott az ajtóig. Félénken nyitotta ki a az ajtót. A portás kedélyesen útbaigazította. A beiratkozó helyiségbe. Amire odaért már hosszú sor kígyózott előtte. Ki csomagokkal , gyűrött arccal, ki anélkül frissen, derűsen. És csevegtek, Ki így, ki úgy. A lány hallgatta őket. És értette a beszédet. Gyomrából a szorongás eltűnt, s a szíve se kalimpált már annyira. Magabiztosan, már-már megvidámodva várta a sorát . Az ablakhoz ért. Elmondta, hogy a magyar szakra szeretne beiratkozni. Sokféle kitöltendő papírt kapott. Odébb húzódott, s kezdte beírni azokat. Ám néhol elakadt. Nehezére esett egy-egy addig nem hallott idegen szó. Pedig elég jól beszélte az ország , a többség nyelvét. De a kisvárosban, ahonnan érkezett , kevesen voltak a többségiek. Néhány szót nem hallhatott, nem tudhatott. Valahogy mégis kitöltötte az íveket, s remegő kézzel , szorongva adta át az ablak mögött ülő hölgynek. Az szigorúan, szuros szemekkel, hosszasan nézte át. A lányt kiverte a víz, összeszorult a torka. S ekkor éktelen dühvel lökte vissza a nő a kérvényét.
- Nem jó, hibás !- ennyit értett a lány, s már odébb is sodorta a tömeg. Kövér könnycseppek gurultak végig az arcán. Kétségbeesve szedte össze a papírjait. Mintha kést döftek volna a szívébe ! Tántorogva vonszolta magát a kijárat felé. Megsemmisítette a többség közönye.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése