Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com) váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2013. augusztus 18., vasárnap

A zongorista

with 0 Comment


A remény négysorosa

Elvesztelek, ujjaim között kiperegsz,
Tehetetlen vagyok, összeroskadok.
Ám ha reggel a nap új fényben ragyog,
Fejemet emelve ismét rád lelek

A film előzetes, amelyben benne van a huszadik század összes nyomorúsága, nem több mint, nyolc és fél perc, de egy évszázadot idéz fel, melyben leéltem az életem zömét. A borzalom évszázada, amelyben a kegyetlenség volt az úr, tele  háborúval, barbársággal, nyomorúsággal. Szerencsémre, én a háborúk után születtem, de egy olyan sötét világban, aminek szintén ebben a században szakadt vége, és erről az unokáimnak én is már csak mesélek. De ez század hozta meg a tv-t, a mobiltelefont, a globalizációt, a világbékét, igaz csak részben, az űrhajózást, az atombombát, a számítógépet és az emberek számára az elérhető tudást. Ez a század adta Hemingway-t, Einstein-t, Adyt, Bartókot, Hitlert, Sztálint, Lenint – sorolhatnám tovább. Ám ebben a században szakadt  ketté a világ is, az úgynevezett  fejlődő országokra, azaz szegény kisemmizettek országaira, és a gazdagok országaira, igen, a világ uraira. Az emberiség mit sem változott e közben, csak körülötte a világ. Milyen lesz a huszonegyedik század? Nem tudom. Egy biztos, már most nagyon sokan vagyunk a földön, és új háborúk fognak fellángolni, a vízért, az élelemért, az energiáért, a földért, az életért.
Az életem zömét több mint ötven évet a huszadik században éltem le. Gyermekként szerettem ezt a századot, mert annyi újat nyújtott a változásokra éhes ifjúságunknak. Hellyel-közzel ki is elégítette vágyainkat. Serdülőként csak előre figyeltem, modern szabad világról álmodoztam, és azt gondoltam, hogy a huszonegyedik században már meghódítjuk az univerzumot.  Ami részben teljesült is, de azért csak nem jött el az álmodott, robotok által nyújtott szuper modern, kényelmesen könnyen élhető, tökéletes új világ. Szerintem nem is fog eljönni soha, mert ilyen világ nincs, csak a mesékben. Nem tudom milyen lesz a huszonegyedik század, nagyon az elején járunk még. Most úgy tűnik, mintha visszafelé tekingetnénk, stagnálunk, gazdasági és morális válságban van az emberiség. Nagy változás előtt állunk, de vajon mit hoz nekünk ez. Remélem jót, de bármit is hoz, azt már az unokáimnak hozza.
Ha arra gondolok nagyszüleim nem is nagyon éltek egy jobb világban, akkor nincs okunk panaszra, nekik, akik a huszadik század legelején születettek, nem sok jutott a század másik felének robbanásszerűen terjedő technikai vívmányaiból, a békés öregség sem volt teljesen felhőtlen. 
Megéltek két háborút, közte a nagy gazdasági válságot, a mélyszegénységben élő paraszti sorsot. Soha ennyi ember nem pusztult el, mint ebben a században.  A második világháború földbe döngölte Európát.
Amikor a németek megszálltak bennünket, nagyapám tőlük rettegett, féltette a családját, amikor a szovjet felszabadítók jöttek, a félelem még nagyobb volt, és nem véletlen.  Raboltak, lányokat, asszonyokat becstelítettek, és felégették a tanyákat, mert nem kaptak elég élelmet. Amit tudtak mentettek, de gyakorta egy élet munkája veszett oda. A szovjet kiskatona, de még a tiszt számára is a rendezett tanyasi porta, már gazdagságot jelentett, és máris rásütötték az ott élőkre, hogy burzsuj, az-az, kizsákmányoló. A karóra olyan érték volt számukra, hogy érte embert is öltek, igaz kevesebbért is, mert az embernek nagyon alacsony volt akkoriban az értéke.
Vége lett a nagy háborúnak, mi a vesztesek oldalán, megszállva, kezdtünk bele a békés életbe. Építettük a szocializmust, a jól bevált szovjet mintát koppintottuk, ez az agyat átformáló világ kísérte el az élete végéig. A beszolgáltatás, a kisemmizés, a látástól, vakulásig tartó munka, és a félelem, melytől most sem szabadultak, mert a kulákbélyeg egyenlő volt a sárba taposással.
A huszadik század elején is azt gondolhatták az emberek, amit mi most, és amit hozott nekik a jövő, abban nem volt köszönet. Háborúkat, nyomort, világégést, gazdasági válságot, szétszakított Európát, diktatúrákat, szép eszméket hirdető kommunizmust, mely úgy omlott össze, mint a kártyavár. Az embert a remény élteti, a remény segíti a túlélésben, naivul, de töretlenül hiszünk egy jobb jövőben, de a sok rosszal a hátunk mögött félek, hogy a jövő valósága nagyon elkeserítő lesz a számunkra.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.