Percekből rak falakat az idő,
készül sorsom szürke börtöne,
gondokból összeáll a tető,
de a fény nem vetődik ide.
Csendek cseppennek a hideg földre
lelkembe a hallgatás szökik,
és kedvem, mint megriadt szöcske
ugrik, és semmibe tűnik.
A sarokban vérző szívem ül
szerelem szivárog mély sebén,
a csalódás szúrt kegyetlenül,
de valahogy mégsem bánom én.
A végzet talán vajúdik velem
úgy, mint egykor jó édesanyám,
mi lesz veled édes szerelem,
ha a halál szeme, újszülött fián?
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése