2013. szeptember 15., vasárnap

Bérházi capriccio Mama tarkedli sütője

with 0 Comment


Nem tudom ki örökölhette a Mama tarkedli sütőjét, annyi bizonyos, hogy manapság már nem igen használhatják, nem divat a tarkedli sütés, valahol egy kredenc mélyén porosodhat, vagy az enyészeté lett. Bár az igaz, hogy nekem is megvan még, a Mama nagy lábosa, amit az anyjától örökölt. Igaz ütött kopott, agyon foltozott, de használható, és ha nagy ritkán előveszem, mindig az én szelíd természetű anyósom jut az eszembe, és köszönök neki, mármint a lábosnak, mert sokkal öregebb, mint én, és túlélt két világháborút, és két gazdát, de lehet, hogy engem is túl fog.
Anyósom családja sváb származású volt, az öreg Médl papa annakidején városi tűzoltó volt szabadidejében, amikor megnyitották a város filmszínházát, ő is hivatalos volt, de a filmen látott tűz rögtön talpra ugrasztotta, a körülötte ülők nagy derültségére. Otthon csak németül, azaz svábul beszéltek, mert ez a két nyelv nem egészen ugyanaz, ezt akkor tudtam meg, amikor a Mama megpróbálta fordítani az akkoriban csak a mi környékünkön fogható osztrák tévék filmjeit. Ült az egész család a nagykonyhában, mert a lakáshiány összekényszerített bennünket, és néztük a krimit, a Mama néha-néha fordított, de ha sürgettük morgolódott.
- Vagy nézem, vagy fordítok, de nekem ez egyszerre nem megy, nem egészen úgy beszélnek, ahogy mi beszéltünk annakidején – mondta.
Megjegyzem, az egész ház osztrák tévérajongó volt, ezt onnan tudom, hogy a Lovasék nagyobbik fia röhögve mesélte, hogy az esti izgalmas krimi alatt az öccse belecsinált a gatyájába, no, nem az izgalomtól, hanem mert senki nem kísérte ki a gang végére, a vécére, hiába mondogatta.
Hóbortos szokásaik voltak az itt lakóknak, a fent említett Lovasék férfitagjai egy szombat délelőtt nagy igyekezettel pucolták a hosszú gang üvegablakait. Na, mondja az anyósom, Lovasék ma mákos tésztát esznek ebédre, csak akkor hajlandók ezek lustaságok ablakot pucolni.
A főzés, a főtt étel, minden család leggyakoribb vitatémája volt. A mi nagykonyhánkban két gázon főtt az ebéd, egy az anyósomén, egy a mienken, de délre már közös lett az étel, sokszor elcseréltük, kinek mire volt gusztusa aznap. A kis unokák, akikre az anyósom rendszeresen vigyázott, mindig azzal ültek asztalhoz, aki hazaért. Többször is ebédeltek.
Az emeleten lakó postás Német bácsi egy nap hazaérve a munka végeztével nem talált ebédet a gázon. A feleség a nagyobbik lányukkal, az esküvői ruha varrásával volt elfoglalva.  Az öreg már harmadszor kérdezte, hogy mi az ebéd, mire a felesége csak úgy odabökte – süss magadnak tojást. Az öreg nekilátott, de közben némán hergelte magát Mire készen lett a tojássütéssel, már benne is forrt a méreg. Fogta a serpenyőt, és kirántotta a bejárati ajtót, majd kidobta serpenyőstől a rántottát. Az hangos átkozódás kíséretében zötykölődött le a kőlépcsőn egészen a mi ajtónkig, mert az pont szemben volt a lépcsővel.
- Elég volt, már hetek óta csak varrtok, már a harmadik napja sütöm magamnak a tojást! –ordította.
Amint a serpenyő megállt, nagy visítozások közepette futott is le sebesen a feleség összetakarítani.
- Keressél annyit, hogy jusson menyasszonyi ruhára! Még a fehér cipőt is úgy kell a szomszédlánytól kölcsönkérni! Azt hiszed öröm nekem ez a sok idegeskedés!
Mindez már az egész ház füle hallatára, mert ugye a zajra mindenki kikukkantott, később kitárgyalták az esetet, pártokra szakadtak, ki a feleséget védte, ki a férjet. Két nap múlva minden a feledés homályába merült.
Az öreg postás igen hirtelen haragú ember volt, sok vicces történet keringett a házban megesett dolgairól. Az anyósom többször is elmesélte az elromlott ébresztőóra kivégzését. Az öreg már harmadszor késett el a munkából, a rendetlenkedő ébresztőóra miatt, utolsó alkalommal olyan haragra gerjedt, hogy kidobta a semmire való órát az emeleti hálószoba ablakán az utcára, de ezt kevés büntetésnek találta. Úgy, egy gatyában lerohant emeletről, ki a nagykapun az utcára és a faltövében heverő órát beletaposta a földbe.
Az apósommal egy húron pendült az öreg, mert a hirtelen haraggal táplált tetteik egymással vetélkedtek. Az apósomat ezermesterként ismerték a környéken lakók, mindent megjavított az udvari kis műhelyében, még bicikliket is gyártott a szeméttelepen összeszedett alkatrészekből. Egyik nap délelőttjén éktelen zajra ugrottunk ki az anyósommal az udvarra, és a röhögéstől, alig tudtunk megállni a lábunkon, mert az apósom ugrált egy javításra, cinezésre szoruló lyukas lavóron. Addig ugrált rajta, amíg teljesen ki nem lapult. Haragja csillapodása után tudtuk csak meg az okát, hogy már harmadszor vágott rá a hüvelyk ujjára, a lyuk foltozása közben. A tett után gondban volt, hogy mondja meg a szomszéd házban lakó kövér asszonyságnak, hogy ne várja a lavórt, vegyen újat. Jött is, az-az inkább totyogott az asszonyság a lavórért, én bemenekültem a házba, mert a nevetést nem tudtam abbahagyni. No, nem a lavór ügy miatt pukkadoztam, hanem mert eszembe jutott az a sajnálatos történet, hogy nemrég a néni fenekébe harapott a patkány az udvari vécén, és az szegény ordítva ijedtségtől, a bokájáig letolt hatalmas rózsaszín bunda bugyival ugrott ki a budi ajtón. Nagyon sajnáltam, de a röhögést nem tudtam abbahagyni, igaz a Mama sem.
Apósom nagyon szeretett játszani, a Mamával rendszeresen társasjátékoztak, ki nevet a végén-t, és ha rendszeresen az anyósom nevetett, előfordult, hogy fölkapta a Papa a táblát és kidobta a Bástya utcába, a Mama meg vihogva szedte össze és tovább játszottak.  Ha a férjemmel, az-az a fiával sakkoztak, akkor biztos voltam, hogy a bábukat keresgélni fogjuk a konyhakövön, ha a Papa veszít.
Az itt lakók ismerték és szerették egymást, tudták egymás rigolyáit, és ha kellett szívesen segítettek egymásnak. Történt egy sötét téli este, hogy a kapu alatt lakó Kárheszné azzal kopogtatott be hozzánk, hogy valaki van a konyhájában és kutat, kopog. Csak az érthetőség kedvéért mondom, hogy a kapualji lakásba két bejáraton lehetett bejutni, egy a konyhából, egy az előszobából nyílt, de belül is volt egy közös ajtójuk. Az apósomék nagy elánnal indultak elkapni a besurranót. Kicsapták a konyhaajtót, fel a villanyt, és az égő gázon egy pléh láboskában két tojás kocogott rendületlenül, de már víz nélkül. Szegény Kárheszné csak ezt mondogatta – a fenébe, ezt én teljesen elfelejtettem. Ne haragudjanak!
A házba nappal idegen nem jöhetett be észrevétlen, mert valaki biztos megkérdezte tőle, hogy kit tetszik keresni, éjszakára bezárták a nagykapukat, csak az esti sötétségben sikerülhetett titkon belopózni.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.