ÉJSZAKAI VENDÉG.
Mostanában rendszeresen ugyanazt álmodom. Eleinte őrülten nyomasztott, aztán mivel minden rosszat meg lehet szokni, így már szinte hozzám tartozik.
Ez azóta jelentkezett, hogy a barátom meghalt.
Gyógyíthatatlan beteg volt, orvos lévén, a kollégái mindent megtettek, hogy megmentsék, de csak szenvedéseit nyújtották meg.
Németországban élt, nem volt anyagi gátja a gyógyításnak.
De ha menni kell, hát nincs mese.
Ment is.
Álmomban az Északi tenger partján állok, majd beledöglöm a jeges szél ruhát cibáló gorombáskodásába.
A kis hajó kifutott a mólóról, rajta a barátom urnájával, benne, ami belőle megmaradt.
Egy marék por, semmi abból, ami volt. Pedig volt, mert évtizedek barátsága fűzött össze vele, a sokoldalú polihisztorral, és most minden tudását elvitte magával.
Itt didergek a szélben, és olyan magányos vagyok, mint egy döglött patkány.
A hajó távolodik, szinte érzem, hogy húzza ki Robit a mellkasomból.
Szorongató, tehetetlenség érzés, a búcsú rohadt magánya, amit kizárt, hogy valaha is meg lehet szokni.
Pedig kéne, mert az idő múlásával egyre többen fognak itt hagyni, amit túl kell élnem.
Kiábrándító, hogy az ember egész életén át csak túlélni igyekszik, és nem élni.
Nem hiszem, hogy van kiszolgáltatottabb lény a világon.
Látom innen a parti kövekről, hogy a hajó megállt.
A fedélzetén mozgó alakok kicsik, játékfiguráknak tűnnek.
Aztán egy emelőszerkezet, innen hurkapálcának látszik, felemeli az urnát, átemelve a korláton, a háborgó vízre teszi.
Szinte érzem, a jeges víz goromba érintését.
Majd valaki egy szép koszorút dob a vízre, gondolom, ahol az urna elmerült.
A hajó, méltóságteljesen körbeússza a helyszínt, felzengnek a kürtök,
A tisztelet utolsó búcsúhangjai.
Robi a sötét és hideg mélységben, én a parton megsemmisülve, talpaim ránőve a kövekre, a kiürült lélek kőnehéz percei ezek…
Aztán felriadok, a hajam is nedves, még hallom a víz szikláknak verődő dühödt csattanásait, de élek, és nincs semmi baj.
Lassan megnyugszom, csak az, értetlenség meg az üresség üldögél az ágyam végében, és gúnyosan figyel.
Mostanában rendszeresen ugyanazt álmodom. Eleinte őrülten nyomasztott, aztán mivel minden rosszat meg lehet szokni, így már szinte hozzám tartozik.
Ez azóta jelentkezett, hogy a barátom meghalt.
Gyógyíthatatlan beteg volt, orvos lévén, a kollégái mindent megtettek, hogy megmentsék, de csak szenvedéseit nyújtották meg.
Németországban élt, nem volt anyagi gátja a gyógyításnak.
De ha menni kell, hát nincs mese.
Ment is.
Álmomban az Északi tenger partján állok, majd beledöglöm a jeges szél ruhát cibáló gorombáskodásába.
A kis hajó kifutott a mólóról, rajta a barátom urnájával, benne, ami belőle megmaradt.
Egy marék por, semmi abból, ami volt. Pedig volt, mert évtizedek barátsága fűzött össze vele, a sokoldalú polihisztorral, és most minden tudását elvitte magával.
Itt didergek a szélben, és olyan magányos vagyok, mint egy döglött patkány.
A hajó távolodik, szinte érzem, hogy húzza ki Robit a mellkasomból.
Szorongató, tehetetlenség érzés, a búcsú rohadt magánya, amit kizárt, hogy valaha is meg lehet szokni.
Pedig kéne, mert az idő múlásával egyre többen fognak itt hagyni, amit túl kell élnem.
Kiábrándító, hogy az ember egész életén át csak túlélni igyekszik, és nem élni.
Nem hiszem, hogy van kiszolgáltatottabb lény a világon.
Látom innen a parti kövekről, hogy a hajó megállt.
A fedélzetén mozgó alakok kicsik, játékfiguráknak tűnnek.
Aztán egy emelőszerkezet, innen hurkapálcának látszik, felemeli az urnát, átemelve a korláton, a háborgó vízre teszi.
Szinte érzem, a jeges víz goromba érintését.
Majd valaki egy szép koszorút dob a vízre, gondolom, ahol az urna elmerült.
A hajó, méltóságteljesen körbeússza a helyszínt, felzengnek a kürtök,
A tisztelet utolsó búcsúhangjai.
Robi a sötét és hideg mélységben, én a parton megsemmisülve, talpaim ránőve a kövekre, a kiürült lélek kőnehéz percei ezek…
Aztán felriadok, a hajam is nedves, még hallom a víz szikláknak verődő dühödt csattanásait, de élek, és nincs semmi baj.
Lassan megnyugszom, csak az, értetlenség meg az üresség üldögél az ágyam végében, és gúnyosan figyel.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése