Mindig más vagy

Ezer arcod van, és egy szíved.
Arcod elküld, szíved marasztal,
ahogy megváltoznak a színek
télben, nyárban, őszben, tavaszban.

Más, és más vagy, mint fonott kalács,
forró-testbarnán, hófehéren.
Éltető tűz, hamvadó parázs.
Éhség egy falatnyi kenyéren.

Megismernélek, ha hagynád magad,
-lekerülne arcodról a máz-
s szemed fényében az árnyadat

is láttatná a szív, milyen vagy,
ha kétségeid közt rám találsz
újra, hogy végleg velem maradj.