Hidak, folyók, partok

Termékeny ,
lágy ölében élet ring.
Bucskázó hullám,
nap-szőtte fénynyalábok.
Fodrozó mélység,
harmat-eső-permet
könnyezüstje hull.
Partok közt fürdik,
tisztul a lélek.
Veled,
Velem.
Te itt, én meg ott.

Minden csepp
vérünkből gyúrt massza,
csordultig teli
lüktető, vad hömpölygés,
gyámolító habfodor.
Épít, rombol.
Viszi, tereli felsejlő
vágyait a létnek,
kudarcos sikerek,
sikeres kudarcok
hörgő csatazaját,
múltunk hordalékát, amerre jár.
Parti füzek, szomjas juharfák
futnak vele a tengerig
homokágyba gyökerezve
s ők repítik álmaikat
átszelve az ősi rögöt,
mint kenyeret a kés.
Csendes alázat,
sziklákat őrlő
zuhanó őrület ez,
mennybéli utazás.
Fenn havasok násza,
lenn, hol szűkül már a tér
tengerszemnyi varázs,
nap-szelid hajsza a sorsuk,
míg éltető nedveik
engedik.
Látod,
tenyeredben forog a Föld.
Te itt, én meg ott.
A folyó elválaszt.
A híd összeköt.
Láthatatlan kereszt
lelkünkben a hit.
Mikor nincs, akkor éget.
őrizzük megrögzötten
ezt a nincstelenséget
sivárrá lett gazdagon,
mert nem hinni jobb,
s álmot szőni könnyebb,
ledobni a terhet,
mit a sors ránk rakott,
remélni csak s bízni,valakik várnak,
téged,
engem
valahol,
ha átérünk egyszer a túlsó partra...
Mert mi vagyunk az élet,
s minden, ami mozgat,
vagy sorvaszt,
előre visz,
ha akarunk.
Bennünk buzognak fel
folyók, patakok, erek.
Mi szabunk irányt és határt,
minket fog körbe
e kettészelt világ,
keblére is ő emel majd,
mint árnyát a fény,
mikor áthasítja bíbor palástját
s földre-hullt kedveséhez
visszatér
elringatni medrét, partjait.
Veled.
Velem.

Építs...
hidat, utat hozzám,
ahogy hozzád építek én.
Minden készen áll.
Csábít, vonz a túlpart,
alap, ív, pillér
sikong, kiált, hív,
hogy a gátak mögül végre kiláss
s ami fáj, most félretedd.
Szomjas, cserepes ajkaddal
tiszta szóra várj,
s ha kell
véredből építsd fel életed,
hogy Istenig
felérj.

Tenyeredben forog a Föld.
A folyó elválaszt.
A híd összeköt.
A híd összeköt.


(2010 május 31)

 (Kép:Horváth Piroska)