Pali és Péter apatársak lettek. Tisztelettel köszöntötték egymást, ha találkoztak, váltottak néhány szót az időjárásról, ezzel ki is merült a rokoni kapcsolat.
Mindenben különböztek egymástól. Péter eltörpült a hórihorgas Pali mellett. Ám nem singgel mérik az embert. Hiába volt aprócska, az ő tekintélye nagyobb volt. Tisztelettel beszélt gyermekkel, felnőttel egyaránt. Apatársát is úrnak szólította, így őt se lehetett csak úgy lepéterezni. Szelíd volt, ám akaratát mindig úgy tudta érvényesíteni, hogy az természetesnek tűnt mindenki számára. Tanult ember volt, kisiparos. Olvasta a napilapokat, és mindenről volt véleménye. Meg is becsülte a falu népe, még az uraság is szívesen eldiskurált vele a világ dolgairól.
Pali szorgalmas gazda volt, két osztályt járhatott iskolába, de megvolt a magához való esze. Pitymallattól napestig dolgozott, mindegyik gyermekének házat, földet adott, hogy legyen mivel elindulniuk az életben. Híre volt a nagy számolási tudományának. Nem egyszer történt meg, hogy állatvásárkor pillanatok alatt megmondta a portéka árát.
Egy telken élt legkisebb fiával és családjával, így Péter gyakran megfordult az udvarán. Ahogy születtek az unokák, ők egyre őszültek, egyre mélyebb barázdákat szántott rajtuk az idő. Pali nagyapa többször volt velük, a gyermekek mégis jobban ragaszkodtak Péterhez. Forrt is emiatt az epéje! Az igaz, hogy ő bizony gyakran rájuk szólt, ha sokat viháncoltak, hancúroztak az udvaron, s a kertje végében lévő szilvafához se mehettek, nehogy kárt tegyenek a veteményben. Hát, hozott nekik szilvát, ha eszébe jutott.
Könnyű volt Péternek, kevesebbet volt velük, nem hallotta az egész napos zsivajt. A zsebében mindig hozott meglepetést az unokáknak. Hol alma, hol dió, hol cukorka került elő onnan. Még szép, hogy ezzel elbolondította a gyermekeket! Hagyta, hogy megfogják kacskaringós bajszát, ölbe vette őket. Minek kell annyit kényeztetni a gyermekeket, dohogott olyankor magában Pali. Ő ugyan nem emelgette őket! Még tán megfájdulna a dereka! Az évek szaladtak, az unokák nőttek felfele, mint a topolya, ők meg összébb mentek. De csak magázták, urazták egymást. Békében megfértek egymással, s maradt köztük az a néhány mondat az időről meg az egészségről.
De egyszer valami történt.
A ház melletti kiskertben a gyermekek virágokat ültettek. Bazsarózsát Ilus né’, gyöngyvirágot, ibolyát Anna mama adott, s ki tudja megszámlálni az összest. Virított, illatozott a kiskert, csábította Pali nagyapa majorságát. Épp ezért nagyon vigyáztak a kert kapura. Vasárnap volt, mind a két nagyapát ebédre várták. A harangok már a delet kongatták, s Katika, az egyetlen leányunoka, még kiment az udvarra friss vízért. Jajgatására, sírására mindenki kiszaladt. Péter nagyapa is akkor lépett be a kapun. A majorság szétkapirgálta a gyönyörű virágokat! Ki hagyhatta nyitva a kiskaput? Ő gondosan bezárta, testvérei bent voltak a házban. Pali nagyapa lehetett a ludas, mindig is morgolódott a virágos kert miatt. Katika vádlón nézett rá. S ekkor az addig udvarias kis nagyapa hirtelen felemelte a botját, s azzal hadonászott a föléje magasodó apatársa felé. Mindenkiben megfagyott a vér.
Ám Pali hátat fordított aprócska apatársának, s hosszú lépteivel felment a lépcsőjén. Legalább valami haszna is van annak a kertnek, mormogta onnan. Azzal bement a házba.
Mindenben különböztek egymástól. Péter eltörpült a hórihorgas Pali mellett. Ám nem singgel mérik az embert. Hiába volt aprócska, az ő tekintélye nagyobb volt. Tisztelettel beszélt gyermekkel, felnőttel egyaránt. Apatársát is úrnak szólította, így őt se lehetett csak úgy lepéterezni. Szelíd volt, ám akaratát mindig úgy tudta érvényesíteni, hogy az természetesnek tűnt mindenki számára. Tanult ember volt, kisiparos. Olvasta a napilapokat, és mindenről volt véleménye. Meg is becsülte a falu népe, még az uraság is szívesen eldiskurált vele a világ dolgairól.
Pali szorgalmas gazda volt, két osztályt járhatott iskolába, de megvolt a magához való esze. Pitymallattól napestig dolgozott, mindegyik gyermekének házat, földet adott, hogy legyen mivel elindulniuk az életben. Híre volt a nagy számolási tudományának. Nem egyszer történt meg, hogy állatvásárkor pillanatok alatt megmondta a portéka árát.
Egy telken élt legkisebb fiával és családjával, így Péter gyakran megfordult az udvarán. Ahogy születtek az unokák, ők egyre őszültek, egyre mélyebb barázdákat szántott rajtuk az idő. Pali nagyapa többször volt velük, a gyermekek mégis jobban ragaszkodtak Péterhez. Forrt is emiatt az epéje! Az igaz, hogy ő bizony gyakran rájuk szólt, ha sokat viháncoltak, hancúroztak az udvaron, s a kertje végében lévő szilvafához se mehettek, nehogy kárt tegyenek a veteményben. Hát, hozott nekik szilvát, ha eszébe jutott.
Könnyű volt Péternek, kevesebbet volt velük, nem hallotta az egész napos zsivajt. A zsebében mindig hozott meglepetést az unokáknak. Hol alma, hol dió, hol cukorka került elő onnan. Még szép, hogy ezzel elbolondította a gyermekeket! Hagyta, hogy megfogják kacskaringós bajszát, ölbe vette őket. Minek kell annyit kényeztetni a gyermekeket, dohogott olyankor magában Pali. Ő ugyan nem emelgette őket! Még tán megfájdulna a dereka! Az évek szaladtak, az unokák nőttek felfele, mint a topolya, ők meg összébb mentek. De csak magázták, urazták egymást. Békében megfértek egymással, s maradt köztük az a néhány mondat az időről meg az egészségről.
De egyszer valami történt.
A ház melletti kiskertben a gyermekek virágokat ültettek. Bazsarózsát Ilus né’, gyöngyvirágot, ibolyát Anna mama adott, s ki tudja megszámlálni az összest. Virított, illatozott a kiskert, csábította Pali nagyapa majorságát. Épp ezért nagyon vigyáztak a kert kapura. Vasárnap volt, mind a két nagyapát ebédre várták. A harangok már a delet kongatták, s Katika, az egyetlen leányunoka, még kiment az udvarra friss vízért. Jajgatására, sírására mindenki kiszaladt. Péter nagyapa is akkor lépett be a kapun. A majorság szétkapirgálta a gyönyörű virágokat! Ki hagyhatta nyitva a kiskaput? Ő gondosan bezárta, testvérei bent voltak a házban. Pali nagyapa lehetett a ludas, mindig is morgolódott a virágos kert miatt. Katika vádlón nézett rá. S ekkor az addig udvarias kis nagyapa hirtelen felemelte a botját, s azzal hadonászott a föléje magasodó apatársa felé. Mindenkiben megfagyott a vér.
Ám Pali hátat fordított aprócska apatársának, s hosszú lépteivel felment a lépcsőjén. Legalább valami haszna is van annak a kertnek, mormogta onnan. Azzal bement a házba.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése