És kész

A kör meghalt.
Az angyalok sem repülnek.
A régi szavak mind, csak
egy maréknyi szárított lepkével érnek fel.
Szavak, melyeket csupán az ajkunkon ejtettünk ki.
Nem véstük kőbe, de még papíron sem
tettünk fogadalmat, hogy holtomiglan-holtodiglan...
ígérgettük, hogy jobb lesz, majd eljön a mi időnk,
s egyre csak vártunk és vártunk, még mindig csak vártunk.
Nem mozdultunk.
Sem előre, sem hátra a lejtőn.
Megragadtunk.
Egy helyben toporzékoltunk, mint az
autó, mikor elakad a mocsokban,
amikor az agyagos föld szinte a fogaival
kapaszkodik az abroncs mélyedéseibe.
Kapaszkodtam én is,
de látom nincs mibe.
Az a fűszál, ami eddig tartott, az ősz belibbenésével
elhervadt.
Megsárgult. Lassan, hörgés nélkül adta fel
az utolsó küzdelmet.
Még csak nem is intett,
el sem búcsúzott.
Meg sem köszönte a neki szentelt perceket.
Hálátlan dög a művészet.