Nélküled tovább

A kenyér falfehér, sápadttá olvadt
betevő, a hírek is kifakultak
a csend palettáján, csoszogásodat
sem hallani. Győzött égi másolat,
az ágyadból valami légi fitnesz
hajtja el hiányod, látom, mint libbensz,
pedig lecövekelt benned mozdulat,
elméd se volt több, csak játszó, torz tudat
licensze. Ilyenre formált percnyi kéz,
az ajtón, melyen jöttél, egyszer kimész.
Az ürest visszük tovább vállainkon,
idő kondenzcsíkja ütközik, szívnyom
randizik hamuba sült álmainkkal.
Fogközig hatol az űr. Átszab, irdal.