Seol

Ott, ahol zúg minden
dörömböl a dühtől sok
mihaszna némber, károg
ki nem tud, az is, ki igen
mélyen elrejtve a földben.

Ahol a fény nem ismert
hat lábbal lentebb, ott
alszik a gonosz ébren,
éhezők, gyilkosok, mások
akárkik voltak már holtak.

Kínok közepette, de nem
eszmél fel az elme, ami
egykoron volt múlt már
kopott kép a fehér falon.
S mi vár itt rád ezután?

Tengődik az ember a nagy
semmiben, s mindegy hova
jutsz, nem futsz előle.