Ismertem valakit, szemében fájdalom,
oly ritkán érezte, milyen az irgalom.
Gyermekként élete pokollá változott,
sebeket szerezve oly ritkán kacagott.
Menekült máshová, várta a szerelem,
érezte legbelül, nem nyerhet sohasem.
Szeretetéhesen kószált a világban,
békére vágyott egy szerető családban.
Boldogság, veszteség, csapás jött csapásra,
van, aki szenvedni jött e csúf világra...
Ám Isten kegyes volt, mindezért cserébe
rengeteg jóságot ültetett szívébe.
Túlcsordult érzelmét versekbe öntötte,
lelkünket gyönyörrel színültig töltötte.
Ő ma már messze jár, művei maradnak,
hiszem, hogy mindenütt diadalt aratnak.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése