Május 16. Péntek.
Csak ülök a szobámban, megszokott fotelemben, passzív szemlélőként figyelem a történéseket.
Napok óta rendkívüli tempóban működik az elmém, rengeteg emlékem jelenik meg a szoba légterében. Olyan apró emlékeim öltenek testet, hogy csak úgy csodálkozom.
Ahogy így elnézem őket, vad, keszekusza kavargásukban majd feldöntik a fotelemet, mind felém fordulva, mint egy unos unott vígjátékban.
Nekem magyarázzák a történteket, mintha én nem is hallottam volna soha ezekről, pedig bennem zajlottak hajdanán, ezek a dolgok, és nem másban.
Nem tudom kinek jó az, hogy újra végigélem ezeket a tulajdonképpen nem kellemes történeteket, de nagyon gyanakszom, Berta keze van a dologban, de, hogy legyen egy kis sikerélménye neki, úgy csinálok mintha nem is sejteném az igazat. A hecc kedvéért még azt is megjátszom, hogy időnként szánalmasan ijedezek.
A kertben, az ajtó mellett balra- ahonnan Bertát állítólag kihantolta a rendőrség, bár ma sem értem honnan veszik, hogy ott volt, - nem akar semmi megmaradni, akármit ültetek arra a földterületre, formálisan kiég.
Már a múltkor nekiálltam - úgymond- geológiai helyszíni vizsgálatot végezni a kritikus földterületen, de már az elején feltűnt, hogy a talaj képlékeny és forró.
A beleszúrt ültetőfám puha lett és jéghideg, ebből gondolom, Bertának mégis köze lehet hozzá.
Tegnap vettem észre először: az országúttól egyre távolodik a ház, mert mikor mászok fel a gazosban kígyózó köves úton a magas kőkerítés felé, sokkal tovább tart a séta, mint azelőtt. Nem is sejtem miként eshet meg, az egész épület mintha zsugorodna is, egyre ködszerűbb a látványa távolról nézve.
A kapuhoz vezető úton egyre több a sóhajtozó kő. Talán a mocsár miatt, gőzei már világos nappal is felkúsznak az árokparton, és fojtogatják a köveket, és a házban lakó emlékeket.
Június 7. kb. 10 óra. este.
Csak ülök a szobámban, megszokott fotelemben, passzív szemlélőként figyelem a történéseket.
Napok óta rendkívüli tempóban működik az elmém, rengeteg emlékem jelenik meg a szoba légterében. Olyan apró emlékeim öltenek testet, hogy csak úgy csodálkozom.
Ahogy így elnézem őket, vad, keszekusza kavargásukban majd feldöntik a fotelemet, mind felém fordulva, mint egy unos unott vígjátékban.
Nekem magyarázzák a történteket, mintha én nem is hallottam volna soha ezekről, pedig bennem zajlottak hajdanán, ezek a dolgok, és nem másban.
Nem tudom kinek jó az, hogy újra végigélem ezeket a tulajdonképpen nem kellemes történeteket, de nagyon gyanakszom, Berta keze van a dologban, de, hogy legyen egy kis sikerélménye neki, úgy csinálok mintha nem is sejteném az igazat. A hecc kedvéért még azt is megjátszom, hogy időnként szánalmasan ijedezek.
A kertben, az ajtó mellett balra- ahonnan Bertát állítólag kihantolta a rendőrség, bár ma sem értem honnan veszik, hogy ott volt, - nem akar semmi megmaradni, akármit ültetek arra a földterületre, formálisan kiég.
Már a múltkor nekiálltam - úgymond- geológiai helyszíni vizsgálatot végezni a kritikus földterületen, de már az elején feltűnt, hogy a talaj képlékeny és forró.
A beleszúrt ültetőfám puha lett és jéghideg, ebből gondolom, Bertának mégis köze lehet hozzá.
Tegnap vettem észre először: az országúttól egyre távolodik a ház, mert mikor mászok fel a gazosban kígyózó köves úton a magas kőkerítés felé, sokkal tovább tart a séta, mint azelőtt. Nem is sejtem miként eshet meg, az egész épület mintha zsugorodna is, egyre ködszerűbb a látványa távolról nézve.
A kapuhoz vezető úton egyre több a sóhajtozó kő. Talán a mocsár miatt, gőzei már világos nappal is felkúsznak az árokparton, és fojtogatják a köveket, és a házban lakó emlékeket.
Június 7. kb. 10 óra. este.
Mostanában úgy tűnik nekem, sokat alszom. Pontosabban nem igazán tudom, mikor alszom és mikor vagyok ébren, bár meggyőződésem, hogy az alvó állapot és az ébrenlét csupán fikció, attól függ miben állapodik meg magával az ember.
Mert történetesen, ha például Bertával akarok találkozni, akkor a két vélt állapot közül azt választom, amelyikben Berta megjelenik. Hogy ezt az állapotot minek nevezem, ez az én olvasatomban teljesen mindegy. Nem tudom,- mint mondom- mikor alszom és mikor vagyok ébren, de nagyon nagy a gyanúm, most, hogy egyik variációmból Berta eltűnt, tartok tőle, hogy reményei szerint örökre, iszonyúan elmagányosodtam, mert hiánya semmivel de semmivel nem pótolható.
Azért minden reggel újra kezdeni, hogy konstatáljam, egy nappal öregebb lettem és még magányosabb, hát értelmetlen marhaság. Ezért aztán igyekszem abban az ébrenlétben időzni, amelyikben Berta megjelenhet, mert akkor tudok vele veszekedni, meg szenvedni a jelenlététől. Tudom őt cipelni a lelkem hátán, mert igazából imádom, és most, hogy mintha eltűnt volna, nem tudom hiányát elviselni.
Mostanában minden egyre szürkébb. A falitükör is megvakult, az ablaküvegeken állandósult a kaparászás és kopogás. Nem tudom mi az a furcsa vibrálás az egész ház légterében, de mindenütt egy hatalmas szú perceg, és a vendégszobából is ki- kijárkál egy hálóinges férfi, majd eltűnik az ebédlő falában.
Most abbahagyom az írást, mert valami felemeli a karomat, és megpróbálja a fejem alá hajtani, én meg hagyom, mert az az érzésem, Berta itt van, és ő viccel velem változatlanul.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése