Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2014. január 5., vasárnap

HENRIK TITKOS NAPLÓJA, ÉS SZÓRVÁNYFELJEGYZÉSEI 4.rész

with 0 Comment


Március 8.11- óra.
 
A minap annyira unatkoztam, hogy elmentem Bertát meglátogatni, mert ugye ennyi év alatt igencsak hozzászokik valakihez az ember, még akkor is, ha a másik nem kellemes társ.
Hát igen...
Nagyon kellemetlen és szorongató érzés volt az alagút huzatos félhomályában sodródni egy láthatóan begyulladt embertömeg közepette, nem is szólva arról, hogy valami megmagyarázhatatlan okból az alagút szívóhatása nem engedte, hogy visszafelé haladjon az ember, de a tömeg sodrása is olyan erős volt, hogy még próbálkozni is agyrém.
Aztán végre kijutottam a nagy alagút kijárati nyílásán. Elömlött rajtam az örök fényesség, melegen átölelt és ringatni kezdett, lassan belém költözött egy sosem tapasztalt végtelen béke, maradéktalanul elsöpörve az alagút kapuján való átjutás gyötrő félelmeit.
Aztán arra lettem figyelmes, hogy csak álldogálok és álldogálok az alagút bejáratában, és szemeim merően vizslatják a lyukban gomolygó és egyre felém áramló szürke embertömeget. Figyeltem bizonytalan csápoló karjaik fogódzót kereső kalimpálását, és keresem önmagam. Keresem önmagam a tömegben, észre akarom venni, amikor jövök, és észre is fogom venni, mert nagyon figyelek, és majd ráérek utána megkeresni Bertát. De előbb magamat fogom megtalálni, mert nagyon fontos, hogy megtámogassam magamat lelkileg a kikeveredés kábult perceiben.
Úgy érzem, hogy földi időszámítás szerint már évek óta álldogálok ott az alagút szájánál. A fényes meleg szélben meglebbennek oszló rongyaim földes foszlányai, fehérlő csontarcomban éber szemgödreim szünet nélkül figyelnek, fáradhatatlan pásztázzák a szürkén áramló emberfolyamot.
Mert ha felfedezem egyszer magamat a masszában támolyogva, benyúlok értem csontváz karjaimmal, és átvezetem magamat a kapu félelmein. Átemelem magamat a gomolygó tömeg felett, magamhoz vonva, békébe ringatom rémült lelkemet.
Még utoljára felizzik elporladt szívem, szorosan eggyé válok velem az idők végtelenjében.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.