Március 34. 9 óra.
Az ablaknál üldögélek, nézem a kerten egyre jobban terjeszkedő éjszakát, olyan, mint egy sűrű, alattomos füst, ami vastagszik és terjed, láthatatlanná varázsolva mindent, ami érzékelhetően volt, és már csak emlékeimben van. A hitt valóság virtuálissá válik, valami kezdődik, ami megfoghatatlan, de valóságos, ami elbizonytalanít.
A fény hiánya csak szorongó és esetleges- kiszolgáltatott érzeteket kelt, bebizonyítva az élőnek, a fényes nappal magabiztos hite merő ostobaság.
Csak kiszolgáltatottan időzöm a hallható semmiben aggódva és védtelenül, fázó lélekkel- egyedül. Minden életem testem beszorulva, mellemben összezsugorodva- agyamban döngicsél, vacogva igyekszik, önmagát meggyőzni- minden rendben van, létem nem tartozéka a külvilágnak, környezettől függetlenül létezem. Összes érzékszervemet bezárva, szigorúan kirekesztve mindent, befelé fordulva vagyok. A sötétben fontossá válik, ami nappal nem tűnik annak, a lélek tapogatózói érzékelni kezdenek mindent, ami fényben érzékelhetetlen. A feltámadt emlékek és gondolatok úgy változtatnak embert, mint kertet a sötétség. Éjszaka az ember képes reálisan megélni és megítélni önnön cselekvésképtelen, kis intenzitású fontosságának alacsony szintjét, valódi jelentéktelenségét, komikumba fúló önámításainak szánalmasan gyerekes koreográfiáját, amit nappal hittel táncol, éjszaka meg nem is igazán érti, miért is tette ezt.
Minden nappal hibázom, és minden éjszaka belátom, ez vég nélkül folytatódik, addig, amíg egyszer csak nem jön többé a fény.
Most elérte az éjszaka ablakpárkányomat, okosan teszem, ha behúzom a függönyömet, mert az ablaküvegekre kivetődnek a bennem kavargó emlékek képei, de hogy még végig is nézzem ezeket, ez nekem már sok.
Március idusa, megint este.
Ma jó hangulatban vagyok. Ezt ötvenháromszor leírtam egy papírra és kiakasztottam a falra, hogy mindig lássam, nehogy megfeledkezzem róla.
Ehhez az állapotomhoz csak azokat az álmaimat engedem ki magamból, akik nem gátolnak törekvésemben. Jól meg is vannak lepve, de nem erőszakoskodnak, és ez már siker. Optimista szemléletgyakorlatokat kéne végeznem, csak az a nehézség- nem tudom, hogy kell, azt sem tudom mik azok.
A házat és a falakat behálózó kúszóindák sziszegése felfogható baráti közeledésnek is, jeges tekintetük lehet nem is jeges, csupán az erős érdeklődés kiváltotta koncentráció szüleménye. A deszkafal résein bámuló szemek azért tűnhetnek merevnek, mert sosem pislognak, talán nincs szemhéjuk, én meg hibásan értékeltem a látványt. Minden lehet.
Holnaptól Brontét fogok olvasni, már elhatároztam, hogy a hangafű a viharban nem is olyan barátságtalan, a halott feleség kísértete nem is zavaró- pedig elég őrület- a férfiszereplők esetében azért be kell látnom, nyomasztóan jeges lelkű, mániákus és gonosz alakok, akik számára nincs kiút. A szorongató reményvesztettség hatalmas marka úgy szorít tájat és torkot, hogy még a sors is meghátrál, csak a jeges szó az, amit nem ennyiszer- de több százszor lehetne elismételni egymás után.
Érzésem szerint most kezd a falon átszivárogni valami dermesztő, és az indák sziszegése is felerősödött. Még szerencse, hogy az idős hölgy már megérkezett.
Az ablaknál üldögélek, nézem a kerten egyre jobban terjeszkedő éjszakát, olyan, mint egy sűrű, alattomos füst, ami vastagszik és terjed, láthatatlanná varázsolva mindent, ami érzékelhetően volt, és már csak emlékeimben van. A hitt valóság virtuálissá válik, valami kezdődik, ami megfoghatatlan, de valóságos, ami elbizonytalanít.
A fény hiánya csak szorongó és esetleges- kiszolgáltatott érzeteket kelt, bebizonyítva az élőnek, a fényes nappal magabiztos hite merő ostobaság.
Csak kiszolgáltatottan időzöm a hallható semmiben aggódva és védtelenül, fázó lélekkel- egyedül. Minden életem testem beszorulva, mellemben összezsugorodva- agyamban döngicsél, vacogva igyekszik, önmagát meggyőzni- minden rendben van, létem nem tartozéka a külvilágnak, környezettől függetlenül létezem. Összes érzékszervemet bezárva, szigorúan kirekesztve mindent, befelé fordulva vagyok. A sötétben fontossá válik, ami nappal nem tűnik annak, a lélek tapogatózói érzékelni kezdenek mindent, ami fényben érzékelhetetlen. A feltámadt emlékek és gondolatok úgy változtatnak embert, mint kertet a sötétség. Éjszaka az ember képes reálisan megélni és megítélni önnön cselekvésképtelen, kis intenzitású fontosságának alacsony szintjét, valódi jelentéktelenségét, komikumba fúló önámításainak szánalmasan gyerekes koreográfiáját, amit nappal hittel táncol, éjszaka meg nem is igazán érti, miért is tette ezt.
Minden nappal hibázom, és minden éjszaka belátom, ez vég nélkül folytatódik, addig, amíg egyszer csak nem jön többé a fény.
Most elérte az éjszaka ablakpárkányomat, okosan teszem, ha behúzom a függönyömet, mert az ablaküvegekre kivetődnek a bennem kavargó emlékek képei, de hogy még végig is nézzem ezeket, ez nekem már sok.
Március idusa, megint este.
Ma jó hangulatban vagyok. Ezt ötvenháromszor leírtam egy papírra és kiakasztottam a falra, hogy mindig lássam, nehogy megfeledkezzem róla.
Ehhez az állapotomhoz csak azokat az álmaimat engedem ki magamból, akik nem gátolnak törekvésemben. Jól meg is vannak lepve, de nem erőszakoskodnak, és ez már siker. Optimista szemléletgyakorlatokat kéne végeznem, csak az a nehézség- nem tudom, hogy kell, azt sem tudom mik azok.
A házat és a falakat behálózó kúszóindák sziszegése felfogható baráti közeledésnek is, jeges tekintetük lehet nem is jeges, csupán az erős érdeklődés kiváltotta koncentráció szüleménye. A deszkafal résein bámuló szemek azért tűnhetnek merevnek, mert sosem pislognak, talán nincs szemhéjuk, én meg hibásan értékeltem a látványt. Minden lehet.
Holnaptól Brontét fogok olvasni, már elhatároztam, hogy a hangafű a viharban nem is olyan barátságtalan, a halott feleség kísértete nem is zavaró- pedig elég őrület- a férfiszereplők esetében azért be kell látnom, nyomasztóan jeges lelkű, mániákus és gonosz alakok, akik számára nincs kiút. A szorongató reményvesztettség hatalmas marka úgy szorít tájat és torkot, hogy még a sors is meghátrál, csak a jeges szó az, amit nem ennyiszer- de több százszor lehetne elismételni egymás után.
Érzésem szerint most kezd a falon átszivárogni valami dermesztő, és az indák sziszegése is felerősödött. Még szerencse, hogy az idős hölgy már megérkezett.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése