Anyám nélkül

Úgy szólt,
mint az elhallgattatott,
s átlengett a csenden.
A kezét láttam,
szétomló haját.
Fényt fésült ránk
az árnyakból
mielőtt beesteledett,
s a konyha kövére
leült közénk

Mióta nincs,
azóta érzem igazán
izzását a lámpa-sötétnek,
ahogy visszanéz a múltból
homlokom mögül,
s belém simul,
mint testbe a lélek,
hogy ne maradjak nélküle
soha egyedül.

S a konyha kövére
ma is leül mellém,
ha elfelejteném.