Ezernyolcszáznegyvennyolcban

Egykor hazánk szaggatott volt aurában
mégis termett benne merészes szó,
és hiába, hogy Március múlt havában,
olvadt a fagy, bírta a nemes-jó.

Nem kellett keresni, mert sok téren akadt
ifjú 'kiben hatni akart a tett,
titkon írt himnuszok éltek a nyelv alatt,
's lassan a hit tőlük lángsárga lett.

Pincéknek, bár poros ám tiszta sarkain
a pók békés reménnyel szőtt hálót,
hallotta Petőfit utaknak barkain
hogy érces rímekben sorolt fájót.

A kávéházak kínálta habos kávé
háromszínű aromaként hatott,
de asztaloknál nem kaphatott 'ki málé,
rá "valami készül" hangja morgott.

Erővel kelt cellájában az emberség
egységben verte a rabképes tényt:
Nem kérünk belőled elnyomó önkénység
- és hangosodott - nem adjuk a fényt!

Akkor más népcél ölt szürkét le égboltban,
's vérnyomok rajzoltak helyes utat,
volt pontosan ezernyolcszáznegyvennyolcban
hogy visszakaptuk szabadságunkat.

(2014. március 15.)
( Foto by Huszárik Roland)