Keserű rózsavíz

Még a téli fagy volt, mi lepte kertemet,
A zord hideg és jég, mi fedte lelkemet.
Egy kis virág mégis kihajtott, rügyezett,
Egy tündér szívembe új rózsát ültetett.

Gondoztad nagy gonddal és odaadással,
Magadhoz láncoltál a rám tett hatással.
Felnevelted rózsánk, nekem reményt adtál,
Elvetted az eszem és elkápráztattál.

A boldogság hona volt kettőnk élete,
Tudtad, óvni rózsánk mindkettőnk érdeke.
Tudtad jól és mégsem védelmezted, mint én,
Abban, mi köztünk volt, te soha sem hittél.

Mosollyal arcodon vetted a kezedbe,
És én szerelmesen néztem a szemedbe,
De a tekinteted hirtelen eltorzult,
Szívedbe méreg szállt, a harang megkondult.

Összeroppantottad, megölted rózsánkat,
Megkeserítetted utolsó óránkat.
Nem törődtél velem, se a kis virággal,
Szívem vére folyt el ezer csöpp szilánkkal.

Csak a játékszered, csak egy bolond voltam,
Ellöktél magadtól, bár szerelmet hoztam.
Én úgy szerettelek, mint más nem fog soha,
Mire erre rájössz, elillan a csoda.

Könnyből és tövisből, sziromból és vérből,
Bánatból és örök, szerető érzésből
Készül a bájital, a keserű párlat,
Mi miatt már többé szíved rám nem várhat.