Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2014. április 27., vasárnap

EGY DEBIL FELJEGYZÉSEI 3.rész

with 0 Comment


Nem tudom, hányszor lehet mellényelni következmények nélkül. Az egy rohadt egy dolog, na meg életveszélyes, az embernek elzáródik a légcsöve, se kép, se hang, lila ábrázat, kényszermozgások, aztán ha nem dugul ki, akkor annyi. Nagyon könnyen át lehet lendülni a másik oldalra, aztán csak csodálkozik az ember, hogy mi a lószar van. Ezért hiba, ha valaki evés közben állandóan beszél, meg röhögcsél, kapkodja a levegőt, aztán puff! Már fuldoklik is, és had ne folytassam. Úgy elmúlik, mint egy vasárnap délután. Szar helyzet…

Rengeteg kellemetlen gondolat forog a fejemben, mondják, hogy ha kellemetlen, akkor ne gondolj rájuk.A sokeszűek. Hogy a francba ne gondoljon az ember, hiszen nem direkt cseszegeti magát ezekkel! Ezek jönnek, mint a fúrócsigák, meglékelik a lelket, és azon veszi észre magát az ügyfél, hogy több sebből vérzik. Ezek meg csak jönnek és jönnek, agyontapossák azt a kevés  kellemességet, ami egyáltalán maradt, és az ember depressziós lesz.

Osztég fontoskodó emberek gyógyítgatják, persze eredmény egy sem, de számla van. Na, akkor leszel igazán depressziós. Egy ilyen esetben, a beteg duplán sérül, mert nem elég a baja, de még ki is fosztják, a zseni meg megtollasodik. Marha egy játék, de ettől is múlik az idő, tehát nem történt semmi rendellenes. Amúgy rendellenes dolgok nincsenek is, mert ha valami elő tud fordulni, az nem lehet rendellenes, legfeljebb neked nem tetszik. Bizony nagyképűkém, ne hidd, hogy te döntöd el mi a normális, és mi rendellenes. Legfeljebb, a te rendfilozófiád más. Te eldönthetsz egy szemétládát, vagy egy oszlopot, ha elég satnya, de mást, semmit, téged szoktak eldönteni aztán bőghetsz, és porolhatod le a koszt az egyetlen kabátodról, amit amúgy már rég ki kellett volna dobni.
Kis hülye…
De hülyének lenni egy hivatalosan elismert állapot, igaz, hogy nem egy érdem, de köpök az érdemekre, ezeket a címeket ember adja embernek, ezért teljesen értéktelen. A hülye, mindössze annyit jelent, hogy eltér a normálisnak kikiáltott állapottól.
Nnnna.
Ez a véleményem erről, és nincs is hová ragozni a dolgot. Engem csak az én véleményem érdekel, a mások buta zsengéivel foglalkozzon, akinek ütődött volt az anyja.

Ezek a nők is…
Nem érdemes velük kezdeni, idővel mind egyformák. Strapás, meg költséges elfoglaltság. Úgy fogdosni a melleit meg az egyre nagyobb fenekét, hogy közben tudod, máskor sem lesz izgalmasabb, legfeljebb löttyedtebb, és unalmasabb. Szerelemről szó sincs, rádöbbensz, hogy rohadtul bevitted magad az erdőbe, ki akartál virágozni, aztán most meg zörgetheted fonnyadó lelkedben száraz emlékeit. Fűű de kiábrándító, és még titkolni is illik. Jobb, ha agglegény marad az ember, így is, úgy is jön az impotencia, de nem érdekel, mert mit számít – ha nem is akarok, de exkuzálnom sem kell senkinek.

Szoktam elnézegetni a járókelőket. Kevés, aki tud is menni, a zöme csak halad. Kissé terpeszben, zötykölődve araszol, felsőtestét megdöntve, fenekét kitolva, lúdtalpasan tipeg. Aprókat lép, mintha attól félne, hogy előreesik. A másik, merev lábakkal botorkál, kihúzza magát, mert ő egy délceg. Van neki tartása. Aztán hasra esik, mert nem néz a patái alá.
A hülye.
Ez egy panoptikum, a sikktelenség biennáléja, zötykölődés, csetlés, botlás, araszolás, kétségbeejtő látványa a csődnek. Ennyi balfácán egy rakáson, igazán tanulságos és lenyűgöző látvány.
Egy ortopéd társadalom, nincs mese.

Azért írom le a gondolataimat, mert egy kutya képes egy fatörzsre, vagy egy kerítésoszlopra felpakolni emlékét annak, hogy valaha volt, én viszont ezt nem tehetem, mert én annyit nem engedhetek meg magamnak mint egy kutya. Viszont ő meg nem tud írni, így nem zavarhatjuk egymás köreit. Jól el van ez rendezve. Persze, ettől még mindkettőnket azonnal elfelejtenek, de sebaj. Ki a nyavalya akarja, hogy emlékezzenek rá. Na azért…

A szobám kertre néző ablakának párkányára költözött a Sipi. Ő, egy fiatal vadgalamb, aki már akkora, mint egy ló, de ha kiteszek neki magot, csapkod a szárnyaival, és sípoló, kéregető hangokat hallat. Sípi vadul őrzi territóriumát, még akkor sem landolhat ott más, ha éppen nem kap enni.
Sípi nem gonosz, csak racionális. Ez az ő zabahelye, és ennyi. Mindenki ott dögöljön éhen, ahol van.
Még diplomáciai meggondolásból sem próbál jószívűnek látszani. Sosem hittem volna, hogy egy galambba ennyi emberi tulajdonság préselődhet be. Lehet, hogy előző életében ember volt, és ez egy áthallás nála. Szívesen megkérdezném tőle, de nem beszélek galambul. De mindent összeszarik, csak résre merem nyitni az ablakszárnyat, mert bejön. Képes lenne díszlépésben összekakálni mindenemet, akkor meg fognom kéne a légpuskámat, és egyszer és mindenkorra leállítanom ezt a vég nélküli kakálását. De lévén – Sípiről van szó -  ezt valahol gyilkosságnak élném meg, ami biztos nagyon rossz érzés.

Mert egymást lelövöldözni régi emberi szokás, van akit még szórakoztat is, de én nem kérek belőle. Amúgy is, valakit lelőni, az súlyos büntetést von maga után, kivéve ha háborúsdit játszunk, akkor minél több embert lövünk le,  annál nagyobb elismerést váltunk ki a Hazából.
Az Istennek sem sikerül megértenem ennek a szokásnak a logikáját, pedig biztos van neki, csak én vagyok erősen korlátolt.

Tegnap olvastam egy újságcikket, nagyon fel voltam tőle dobva, szívesen el is mesélném a tartalmát, de elfelejtettem. Azért az megnyugtató, hogy bármit leírhatok, mondhatok, semmi következménye nincs, úgy tojnak le ahogy vagyok, de ha meg sem szólalok akkor is.
Ez a demokrácia szabadsága, teljes emberként élhetem meg magamat – ha tudom, ha nem, akkor is.
Itt az akkorison van a hangsúly, mert az a valami, igaz, hogy mi, azt nem igazán tudom elmondani.
De valahol a vélemény szabadságáról van szó, ami pszichésen nagyon lényeges. Az élethelyzetek milyensége döntő, onnan máshogy néz ki minden. Jól kinézni amúgy is egy fontos valami, mert hitelesnek tűnik az ember, megelőlegezik neki a bizalmat, a nélkül nem tudna visszaélni vele.
Mert oda élni bárki tud, de visszaélni… Nem is szólva arról, aki időnként oda, időnként visszaél, az jóval tovább él, mint egy fapados halandó. Az ősrégi írásos emlékekben szerepelnek több százéves emberek, akik logikusan az oda, visszaélés mesterei lehettek. Erről nem sokat tudok, de Kromanyon után élhettek, az ősemberi időkben.

Ma is vannak ősemberek, csak nem annyira szőrösek, és nincs kőbaltájuk. Meg eszük sem sok, csak annyi, hogy a maguk malmára hajtsák a vizet. Sok rejtőzködő ősember van, borotválják magukat, még az ölüket is. A jobbak olyan simák, mint egy újszülött popója, és nem csinálnak semmit,  nehogy megizzadjanak, mert akkor büdösek lesznek. És aki büdös, az ősembernek kiálltatik ki.
Fél, hogy kitömik, és beteszik egy múzeumba. Akkor már járok inkább tökig érő szakállal, és befújom magam kemotoxal, hogy ne legyenek rajtam bogarak.
Na persze, én az eszemet nem a seggembe tartom.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.