A mókust, soha senki és semmi nem zavarta. Naphosszat ugrándozott fáról - fára, makkal és dióval dobálta az arra járó állatokat, telitalálat esetén majd lebukfencezett az ágról annyira nevetett. Az állatok nem bosszankodtak viselkedése miatt, mert idétlen jelenléte némi derűt varázsolt a szürke hétköznapokba.
Történt egyszer, a mókus a bagollyal akart beszélni, és nagy megrökönyödésére az odúnál álló kakukk közölte vele, előre be kell jelentkezni, mert a bölcs madarat az esze miatt tisztelettel kell kezelni, nem lehet berontani hozzá, mint a szélvész.
A mókus egészen elképedt. Eszébe jutott, a minap a vakondtól hallotta, kút és alagútfúró zsenialitása miatt az egész erdő nagy becsben tartja.
A mosómedve mosóversenyeken egymás után nyeri az erdei bajnokságokat, a vörösbegy dalversenyeken egyéni és örökös bajnok, a keresztes pók két fa közé olyan hárfát font, hogy az esti szellő a legszebb altatódalokat játssza a remek hangszeren.
A mókus rádöbbent a megrendítő igazságra.
Ő valójában nem tud semmi olyat produkálni, ami miatt az állatok számon tartanák. Teljes erejéből gondolkodott, az utolsó pillanatban eszébe jutott a megoldás.
Az állatok között neki van testméretéhez képest a legszebb, a legnagyobb és legdíszesebb farka.
Elrohant a búvópatakhoz a víz tükrében megcsodálni ékes zászlaját. Délceg pózolása közben-bár igyekezett a realitás talaján maradni - elragadtatással bámulta pompás önmagát.
Hazafelé ugrándozva egészen kivirult. Maga volt az elragadtatás.
Ahogy besötétedett, lakófája tövében kis örömtüzeket gyújtott, hogy az arra kószáló állatok minél jobban láthassák és csodálhassák remek végtagját, és ezentúl tiszteljék.
Ahogy mámorosan sürgött-forgott a kis tüzek között, valahogy lángot fogott bozontos farka, egy szempillantás alatt leégett minden szőre. Nem maradt más, mintegy kormos, füstölgő, vékony hosszú nudli ami híján volt mindennek, ami tiszteletreméltó. Szégyenében sötét lombok között keresett menedéket.
Később szőre újra nőtt, viszont megtanulta, mi az állapot és érdem közötti különbség.
Történt egyszer, a mókus a bagollyal akart beszélni, és nagy megrökönyödésére az odúnál álló kakukk közölte vele, előre be kell jelentkezni, mert a bölcs madarat az esze miatt tisztelettel kell kezelni, nem lehet berontani hozzá, mint a szélvész.
A mókus egészen elképedt. Eszébe jutott, a minap a vakondtól hallotta, kút és alagútfúró zsenialitása miatt az egész erdő nagy becsben tartja.
A mosómedve mosóversenyeken egymás után nyeri az erdei bajnokságokat, a vörösbegy dalversenyeken egyéni és örökös bajnok, a keresztes pók két fa közé olyan hárfát font, hogy az esti szellő a legszebb altatódalokat játssza a remek hangszeren.
A mókus rádöbbent a megrendítő igazságra.
Ő valójában nem tud semmi olyat produkálni, ami miatt az állatok számon tartanák. Teljes erejéből gondolkodott, az utolsó pillanatban eszébe jutott a megoldás.
Az állatok között neki van testméretéhez képest a legszebb, a legnagyobb és legdíszesebb farka.
Elrohant a búvópatakhoz a víz tükrében megcsodálni ékes zászlaját. Délceg pózolása közben-bár igyekezett a realitás talaján maradni - elragadtatással bámulta pompás önmagát.
Hazafelé ugrándozva egészen kivirult. Maga volt az elragadtatás.
Ahogy besötétedett, lakófája tövében kis örömtüzeket gyújtott, hogy az arra kószáló állatok minél jobban láthassák és csodálhassák remek végtagját, és ezentúl tiszteljék.
Ahogy mámorosan sürgött-forgott a kis tüzek között, valahogy lángot fogott bozontos farka, egy szempillantás alatt leégett minden szőre. Nem maradt más, mintegy kormos, füstölgő, vékony hosszú nudli ami híján volt mindennek, ami tiszteletreméltó. Szégyenében sötét lombok között keresett menedéket.
Később szőre újra nőtt, viszont megtanulta, mi az állapot és érdem közötti különbség.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése