2014. május 4., vasárnap

Utolsó névsorolvasás 2.rész

with 0 Comment


- Nem tudom, valóban így történt-e, de szívem reméli, hogy hasonlóan. Most pedig, a nagyanyai áldás után, haladunk tovább a nagytatáddal együtt, mert mindig itt élt velem, ahogyan most is, az örök életben. Egyek maradtunk, s megáldjuk mindketten  kereső próbálkozásodat. Tudod, kérdéseidre azért sem lehet minden válasz teljesen objektív, mert ő maga sem értette a vele történteket teljes egészében... Csak a kedvedért vagyunk ebben az általad ismert szobában. Nézz fel arra a képre, amelyre én alig bírtam, és tudd, már rég egymás kezét fogjuk. Hát innen indulj el utadon!

A közös előszobából kiléptem a folyosóra és majdnem behunyt szemekkel indultam le a lépcsőn. A magasföldszínt fölötti fordulónál várakoztam egy kicsit, körülnéztem. Itt semmi nem változott, legalábbis bennem nem... Aztán már nem a kapun jutottam az utcára, hanem talán a gondolataim vittek az egykori Komendáns rétre, amiről sosem tudtam pontosan hol van. Úgy néz ki, a sörgyár mögötti terület lehetett az.
Húzták a szirénát, amiről azt gondoltam, ilyen új, régi szokást vezettek be a műszakváltás jelzésre, egyben azért, hogy ne csak a dolgozók, hanem a közel, s távolban lakók is tudják, most kell megindulni.
Érdekes, az emberek tényleg olyan riadtak voltak, mint a filmekben. Valaki rám rivallt és a karomnál fogva a földre rántott... Vagy annak a személynek a keze, vagy az enyém nem fogadták el egymást, mert megmagyarázhatatlanul átsuhant rajtam, s helyette csak hosszan bámultunk egymásra. Én pedig elkezdtem nézelődni.
Alacsonyan szálltak a légi bemutató repülőgépmodelljei. Hosszabb idő után jöttem rá, hogy valódi gépek araszolnak az égen. Az egyik mélyrepülő, talán a vezérgép aljáról elkezdett ropogni a géppuska. a kioldott bombák serege zuhogott.
A közeli ház kertjének végén robbant az első. Az utcai rohangálást hirtelen elnéptelenedés váltotta fel. Egy vízzel félig telt gödörbe akartak a bombák elöl elbújni, aztán a pocsolyát szerencséjükre mégis taszítónak találták, mert telitalálatot kapott a bunker, egyenesen a gödör kellős közepében. Valóban tölcsér formájú, ha úgy tetszik kráter kinézetű lett a becsapódás helye.
Egymás után durrogtak a detonáció kéretlen akkordjai, mintha dobszólót játszottak volna, ahogy  a templomtornyok tetejéről visította tele a várost a riasztó hang. A Teleki utcai református templom harangtornya kilátóján belül egy leventesapkás fiú tekert, éppen ő volt a soros. Az előző veszélyt, odavezényelt osztálytársa darálta végig. Nem éreztek veszedelmet, pedig ezek az elhárító hangadó helyek potenciális célpontok lehettek az akkor igen-igen rossz célzásbiztonságú repülőgépeknek.

Mindezek előtt két bevonultatást néztem végig, körvonalaik megmagyarázhatatlanul bevillantak. Az egyik, azt hiszem őrvezető rendfokozatú , a másik talán szakaszvezető lehetett. Öccsük volt az egyik riasztó..
Idillikus családi képeket lehetett volna készíteni. A háború csak annak igazán rettenetes, aki a fronton van, és annak akit elér minden borzalma. Minden más restrikció és szabályozás elviselhető. Azoknak nem, akiket származásuk miatt, mocskos szeszélyből, irigységből és undorból indítottak a szinte biztos halálba.

A kép és személyem ismét a Komendáns rétre vetültünk. Hosszú időbe telt felfogni, hogy nem időutazom és nem kerültem valóságosan abba a hetven esztendővel ezelőtti korba. Idegszálaim olyan erősen ráhangolódtak az eseményre, hogy kvázi mentális tér-időutazásba kezdtem. A harangtoronyban apám tekerte a szirénát, mellette a falnak lapulva bökdöste társa.
- Hé Petyi! Miért ilyen szaggatottan jelzel?
- Azért, hogy ijesztgessem a bombázókat, s egyben a kéretlen dobolásukkal is megpróbálok szinkronban maradni.
- Amúgy nem értem miért állsz a lőrésnél...
- Miféle lőrésnél? Semmilyen puskánk nincs!
- Ez igaz, de nekem a ra-ta-ta-ta azt jelzi, hogy eresztik a sorozatokat.
Kinyújtotta a kezét és lökött egyet Petyin. Az ablakon bezúdult egy sorozat, a fal túlsó oldalát majdnem átfúrták a lövedékek.
- Köszönöm pajtás! Ezért apuka és anyuka nagyon hálásak lesznek. Jobban szeretik, ha megvan az összes gyerekük. Pista már hónapokkal ezelőtt bevonult, Imrét is mundérba rakták, én vagyok az egyedüli "lógós".
 És a két, még majdnem gyerek elkezdett nevetni.
- Addig jó, mert front is létezik ám! Arról bizony azt mesélik, hogy nem olyan kellemes hely. Apuka mondta még ezt az első világháborúról. Úgy tudom, nagyra törő eleink nem a kackiás bajszok kezelgetésével töltötték az időt.
- Lassan azt hiszem, abbahagyhatjuk. Majd a pocakos főtörzsőrmester úr felkiált. Már nem látom a gépeket. Érdekes, ezek olyan furcsa alakzatban repülnek, az ember azt gondolná, hogy teljes összevisszaságban, én mégis azt hiszem, van valami rendszer a harci felállásukban.
- Rettentő alacsonyan repültek, némelyiknek láttam a pilótáját.
- Igen, a géppuskást és egy személyben bombakioldót is szinte le tudnám rajzolni.
- Kölykök! Ácsi, fújjátok le a riadót, elszálltak a madarak!
Én közben visszakeveredek előbb a központba, majd arra a bizonyos rétre, s csak most veszem észre, hogy karszalagos emberek lapulnak a fák mögött és a kapualjakban.
Ez még nem az az idő, akkor mifélék lehetnek? Ja persze, a híres légoltalmi parancsnokok, a légósok. Már látom, ahogyan rohannak szerteszét és túlhatalmaskodva feladatkörüket, nagyon katonásan jelzik mindenfelé, hogy elő lehet bújni.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.