2014. szeptember 17., szerda

A vak lány

with 0 Comment


 Megrettenve látom, ahogy a kezével tapogatózva lassan kilép a színház pódiumára. Nincs benne egy csepp félelem sem.
      Arra gondolok, vajon tudja -e, milyen szép a ruhája. Biztosan. A hímzés mintáit rég kitapogatta ujjaival. A terem elcsendesül. Szoprán hangja átszövi az egész légteret. Gyönyörű. Ujjai végigsiklanak a zongora billentyűin. Egy csoda ez a lány. Hogy fogyatékos? Mi az, hogy fogyatékos? Számára ez az élet.
A hang, amely reggelente madárcsicsergés. A tányérok koccanása, amely a reggelit jelenti számára. A bot, amellyel sétálni megy. (Egyszer kipróbáltam,le tudok-e jönni a szobából, csukott szemmel a lépcsőn át a konyhába. Igen lassan ment.) A vakoknak csodálatos a hallása, és a tapintása. A sors ezzel kárpótolja őket. Olyan dolgokkal ajándékozza meg mindegyiket, amire más halandó csak kevésbé képes. Sokkal többet ismernek meg a világból, mint azt elsőre gondolnánk. Sokkal  többet hallanak, amelyből mi csak az autóbusz, vagy a villamos hangjára figyelünk. Ők az erdő csendjére, hangjaira, amely tele van madárcsicsergéssel.
A dallamokra, a beszédek hangsúlyára, örömet, és bánatot kifejezőkre - amíg mi már lassan beszélgetni is elfelejtünk egymással, a tévén, vagy a Neten csüngve. Ők ma már ismerik a Braille-írást, és olvasnak is, amiről mi már szintén leszoktunk. Mi hát az igazság? Én például sokszor elképzeltem, hogy nem tudnék színek nélkül élni. Szürke lenne a világ. Ő arról énekel, nem tudna zene nélkül élni, mert csendes lenne a világ.
       Meghatottan hallgatom, aztán mit tehetnék mást, nagyrabecsülésem jeléül könnyes szemmel megtapsolom.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.