Ismeretségünk V. úrral pár perces beszélgetésünk erejéig tartott. Útba igazított a számomra még új munkahelyen. Bár siettem, marasztalt, amit mondott, s amit nem szánt a nyilvánosság elé. Életét történelmi dátum – 1956 – állította a véletlen formálta pályára.
V. úr szigorló vegyészhallgató volt, amikor letartóztatták. Nem volt forradalmár, a politika addig őt közelebbről nem érdekelte-érintette. Csakhogy hasonlított egy felkelőhöz, akit történetesen a Köztársaság téren (ma II. János Pál pápa tér) fényképeztek le, a vérzivataros napokban. A kép külföldi lapban jelent meg, az eljárás meg ez alapján kezdődött. A gyanútlan (dühös, karakán?) fiatalember – mint mások elbeszélték – a bíró előtt még felháborodni is merészelt. „Vigyen innen, ez hülye!”, szólt a fegyőrnek, mire büntetését a várható (tervezett) helyett többszörösére súlyosbították. Nem lehetett ellenvetés.
Évek múltán szabadult, igen neves társakkal együtt töltött fogságából. Felesége írt az említett újságnak, s onnan megküldték az eredeti felvételt. Akkor azonnal kiengedték.
De rajta maradt a bélyeg. Hiába kérvényezte, nem tanulhatott tovább, nem lehetett minden gyanún felül álló egyetemi polgár. Hát élt, ahogy tudott, ahogy lehetett.
És bár megváltozott a világ, ő maradt, aki volt. Akit csúnyán megbüntettek, pedig mint Pilátus a krédóba, úgy került bele az egészbe. Ám sokakkal ellentétben, meg sem kísérelte, hogy történetét másként állítsa be.
Magától adódik pár, V. úrra jellemző, korfestő jelző, kifejezés: A legöregebb szigorló vegyész. Egy hallgatag ötvenhatos.
A kép saját alkotás, címe: Este a Duna-parton.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése