Szél sodorta bánat reszket a langyos őszi tájban,
zizzenő neszek fényén, bágyadt haloványan
hull a könny, köd csípte permet,
cseppjében haldokló tervek.
Bús derengés leng a fák tövén, mintha lelked ázna
e földöntúli órán, álmokat cibálva,
foszló ég tükrében lomhán,
vijjogó madarak tollán
érkeznek tegnapi sóhajok, füstös gomolyfelhőn,
zörgő levelek vérén borzong titkot sejtőn
álmatag árnyék, s egy dallam
örvényén tovatűnsz halkan.
Riba
Szinay
