2014. október 1., szerda

F. világa 5-6. rész

with 0 Comment




5. rész

A múlt egy nagy tó: elsüllyed benne minden, ami nehezebb a tómedret kitöltő emlékezetnél, ami a felszínen tarthatná. Válogatás nélkül szórja bele az idő az embertől elrabolt kincseit.
A fájdalom hamar elmúlik – vannak olyanok, ezekkel nem is kell törődni, mások meg olyan szépen ejtenek csapdába, hogy először bizakodás és jóleső várakozás veszi körül őket, mérgüket azután édességbe csomagolva juttatják a gyanútlan szervezetbe és ott okoznak szétterjedve lassú kínokat.
F. harmincéves koráig szinte burokban élt, ez jóval később fogalmazódott meg benne, amikor már határozottan úgy érezte, hogy a burok leválóban van róla. Kis játékait és kalandjait naivitása révén és persze partnerei jóvoltából felhőtlenül űzhette, nem került konfliktusba, mert mindig alkalmazkodott és a könnyebb irányba kitért.
Nem volt igazán határozott elképzelése, mivel is tölthetné hátralevő idejét, épp ezért így, elkötelezettségek nélkül könnyen szakította el komolyabbra forduló baráti és bizalmasabbá változtatható kötődéseit. Igazság szerint egy disznó áruló volt, aki kiaknázott, majd eldobott minden egyes kapcsolatot.
Most azonban nem a múltja, hanem inkább a jövője aggasztotta jobban. Ha nem olyan naív és gyanútlan, már az arcok rezdüléséből olvasott volna. Persze sajnálkozással és a gazdasági nehézségekre hivatkozással, az eddig elért eredmények felemlegetése mellett bevitték a kegyelemdöfést. Az utolsó pillanatig azonban titok volt, hogy mindenki a maximális teljesítménnyel húzza az igát a szakadék széléig. Igazából csak ez fájt, ettől tűnt alattomosnak és embertelennek a döntés. De ahogy pár körrel és párszor pár korsó sörrel később egy régi, kedves ismerőse megfogalmazta:”A szituáció ismerős. Sokan átéltük már. Valójában nem annyira drámai a dolog, mint amilyennek felfogja az, akinek éppen útilaput kötnek a talpára. A legrosszabb, ha az ember sajnálkozik a történtek felett, ahelyett, hogy továbblépne, és megtalálná a helyét a világban. Valójában minden bezárult kapu helyett kinyílnak újak, de ha az ember folyton a bezárult kapu fölött kesereg, sosem veszi észre a nyitva lévőket.”
És F. akkor hálás volt a bátorító szóért, mely lehetett puszta ténymegállapítás is ismerőse részéről, vagy saját tapasztalatait sűrítette ebbe a keserű mondatba, mégis, jólesett vele berúgni a füstös sarki kiskocsmában együtt.
Mielőtt azonban a kedves olvasó azt hinné, így kerek a történet és a folytatást már ismerjük, nos, ez nem az az eset volt. Ha figyelmesen olvasott eddig, látja.
Aki került már efféle helyzetbe, tudja, milyen érzés: tempósan fut az ember, érzi a terhelést és jólesően legyűri azt napról napra, azután egyszerre elfogy a talaj a lába alól és szakadék fölé jut, légüres térben zuhanni kezd, de a szakadék mély, ezért a zuhanást eleinte könnyűnek éli meg. F. tudomásul vette és szépen összecsomagolt, elbúcsúzott a körülvevő megszokott tárgyaitól is, bolond módon írt egy listát, mit kellene az utódjának elvégeznie még, a mágnestáblára felírta jelenlegi és korábbi munkatársai nevét, és az érkező takarítónőre mosolyogva kilépett az irodából. Másnap majdnem elindult munkahelyére, felöltözve, megfésülködve a tükör előtt döbbent rá hiábavalóan elvégzett kis ceremóniájára. Mintegy tétlenül, tétován leguggolt és kikötötte cipőjét, uzsonnáját a hűtőbe visszarakta.
A délelőtt egy részében az otthon felhalmozott jegyzeteit rendezgette -szükség lehet rá, ha mégis visszahívnának- gondolta- ám nem hívta fel senki és úgy tűnt a világ jól elboldogul nélküle is. A kora tavaszi zsongás elragadta, biztos volt benne, hogy nem lesz semmi baj, újságokat vett és az álláshalmazba belévetette magát.
Hetek teltek el, és a kiküldött jelentkezéseire nem hogy nemleges, de semmilyen válasz nem érkezett, büszkén utasította el barátai unszolását, hogy vetesse fel magát az állás nélküliek nyilvántartásába, minek is, hiszen hamarosan folytathatja valahol.
Eleinte furcsa érzés volt, hogy nem kell erőfeszítést tennie és eltűnnek a súlyok is róla, szinte örömet talált a lakásbeli foglalatosságokban, ragyogtak az edények, és rend lett, a mocskos szőnyegpadlót porszívóval és valamilyen szerrel is kezelve újjá varázsolta, a barkácsfelszerelései is sorban szekrényajtajába csavarozott tartókba kerültek, utána azonban gyötrelem lett a napok sora: a reménység, hogy zökkenőmentesen be tud illeszkedni egy következő helyen, hamar elmúlt, csalódás, apátia váltotta föl és szétesés az otthoni elfoglaltságok és a szorgos keresés idejét.
Abban a hónapban megvolt mindene még, csakhogy a következőre nem termelt ki egy árva forintot sem, így a számlák kifizetése után alig maradt egy kis félretett pénze ennivalóra.
Nélkülözései a példabeszéd alapján pedig hamar utolérték.
Hirtelen gondoskodásra szoruló eltartott lett, s mint ilyen után az állam nem igazán szórta két kézzel az illetményt. Hogy ne éhezzen és ugyanakkor jelentős tartozást se halmozzon fel, szomszédjától kisebb átmeneti kölcsönt kért, amíg úgymond rendeződnek viszonyai. A szomszéd ferdére vonva szemét, régi lakónak ismerve őt, hitelezett neki -de csak egyszeri alkalomra!-hívta fel figyelmét, sejtve, hogy a kérés többször is elhangzik még.
Az életképtelen, koldus önképe mellé egy nagyon fájó lenézettség érzés is társult, tovább nyomva lefelé, és a kiút sehol sem látszott.



6. rész

Ezekben az időkben F. lelki élete erős változásokon ment át, mint egy nagyítólencsén át felfedezte korábban aprónak tűnő hibáit, melyek minden bizonnyal elvezették eddigi állapotához, számot vetett képességeivel és korlátaival, belátta, hogy be kell rendezkednie egy, az eddigitől esetleg gyökeresen eltérő életmódra. Le is peregtek a lehetséges változatok előtte, amint éjszakás irodatakarítóként, házaló ügynökként, vagy segédmunkásként gürcöl és vár hálásan valahol az éhbérére. Szakmájában a diplomásokat is sorra bocsájtották el, a közvetítők tehetetlenül tárták szét kezüket. Mindez F. hangulatán, kinézetén is nyomot hagyott: elhanyagolta lakását, borostásan, ápolatlanul ődöngött a telepi park lombhullatott avarjában. Elnézte az anyukákat, akik rakoncátlan kölykeiket hordták reggel az iskolába, nézte a sürgő, dolgos világot, melynek körforgásából, mindennapjaiból kívül rekedt. Két három naponta a közterület fenntartókkal váltott pár szót, amikor a szemeteseket ürítették, megkérdezte, hogy bírják egész nap a szagot, ők meg már megismerve visszakérdeztek, érkezett-e állásajánlata már? Hogy hasznossá tegye magát, elsöpörte a csatornafedelek körül a laza, leveles földet, nehogy elduguljon egy nagyobb esőzéskor, mikor naposabb idő alakult, lement a közeli játszótérre, és szóba elegyedett szülőkkel, vagy hajléktalanokkal. Csak a legritkább esetben tartózkodott otthon, akkor is komor, borúlátó hangulatban.
Utolsó, erőtlen sugarait küldte a szeptember végi Nap, F. éppen megpróbált egy padon alvót magához téríteni ittasan bódult állapotából, nehogy éjjelre ott hűljön ki a szerencsétlen, ekkor a kerítés fölött átpattant egy műbőr labda. A focipályának ezen az oldalán nem volt kijárat, így a srácok közül egy hangosan kikiabált: Csókolom, bácsi! Legyen szíves!- és mutogat a kavicsos útra. F. másodszorra megértette, hogy hozzá szólnak, és mintegy áramütésre, azonnal elindult a labdáért. Rajtuk kívül más nem tartózkodott a téren.
-Köszönjük! – kiabált vissza a hétéves forma gyerek és attól kezdve ügyet sem vetettek rá.
Aztán úgy alakult, hogy F. gyakrabban időzött a téren, szívesen bámulta, ahogy ifjúkorát felidézik az iskola után ide szabaduló gyerekek. Nagy meccseket vívtak és beleadták minden erejüket a szedett-vedett, alkalmilag felálló csapatok. Itt nem az életkor döntött, hanem a csapatszellem és a rátermettség, kis dugó játékosok is lazán kicseleztek mafla hetedikeseket, akik gyorsaságukkal, hosszabb lábukkal kontrázni tudtak, de a játék kiegyenlített maradt.
Kipirult arcuk, elfulladt hangjuk árulkodott a küzdelemről, no meg az, hogy a palack vizeik hamar elfogynak.
Egyszer játék közben meghúzta a lábát egy irányító játékos, végleg ki kellett állnia és az erőviszonyok még a csapatok közti cserével sem tették lehetővé az értelmes folytatást. Akkor jutott eszükbe, hogy megkérdezzék: - a bácsi nem akar beállni?
F. felrebbent méla szemlélődéséből és először kezét rázva hárította el, majd látva a kisfiúk csalódottságát rájött, hogy nem utasíthatja vissza.
A végén persze ő volt a legfáradtabb, és a kisfiúk mosollyal vigasztalták: - egész jó volt a bácsi! És sötétedéskor felszívódtak a térről.
Legközelebb ismét ott volt és most már kötelező volt beállni. Igyekezett nem túl közvetlen viszonyban lenni a gyerekekkel, nehogy alkalmasint valamilyen gusztustalan cukros bácsi benyomását keltse, aki a játékon mást is szeretne elérni. Egy nap a kis szöszke, kerítés fölött átívelő gyerekért jöttek, egy kicsit idősebb leány, talán a nővére, és elkezdte húzni hazafelé.
B.-így hívták-  rászólt: - hagyj már békén, szorítod a kezem! Még el akarok köszönni a bácsitól.
A nővére rámordult valamit, hogy intézze el gyorsan, azután tényleg elvitte.
Különös, hogy így alakult, de azontúl a nővér mindig eléjött B.-nek és akkor lett vége a játéknak. Egyszer viszont jóval hamarabb érkezett, F. nem is értette ezt a következetlenséget.
Fájó dereka miatt cserét kért és a pályáról jól látható padra ült. B. nővére merőn nézte testvérét, aztán minden előzmény nélkül sírva fakadt. F. nem érezte úgy, hogy joga lenne beleavatkozni mások, főleg serdülő lányok magánéletébe, ezért csak leszegte a fejét és arrébb ment, mintha a hintáknál várna valakit.
Azonban napról-napra rosszabbul nézett ki ez a lány: hol csak karikás, vörösen elmosódott szemei néztek valami kimondhatatlan bánattal, de volt, hogy frissen kisírva érkezett. F. nem állhatta meg részvét nélkül, legközelebb vásárolt előre egy kisebb csokornyi virágot és azzal fogadta, amikor megérkezett. Úgy állt, hogy a focisták is jól láthassák a jelenetet. Érzékelve megrökönyödését, bíztatta, hogy bátran fogadja el, semmilyen további szándéka nincs vele, csak hátha jobb lesz a hangulata tőle. Kissé félre is húzódott, jelezve, hogy komolyan gondolja. A lány szipogott még néhányat, majd kifújva orrát bátortalanul megkérdezte, hogy nem ül oda mellé? F. bólintott és hosszabb hallgatás után visszakérdezett, hogy nem mondaná el, mi bántja? Már addigra látásból ismerték egymást és B. valószínűleg beszélhetett róla otthon is, ez megalapozta a beszélgetéshez kellő vékony bizalmat.
A lány már nem volt olyan a kisgyermek, mint B., de még nem volt felnőtt sem, kamaszodása közben kétfrontos harcot vívott testvéréért és szülei, főleg apja ellenében. Homályos maradt a konfliktus mibenléte, de F. meghallgatta és csak csöndes igen-nem-ekkel felelt a lány kérdéseire, hogy ezt, meg ezt a bácsi érti-e? Próbálta vigasztalni, de látható volt, hogy a lány nem ok nélkül, magában tartott hosszú várakozás után önti ki a szívét. Nyilván sehol nem talált elfogulatlan hallgatót. A következő napokban, sőt hetekben nem jött el B. Már nagyon az őszben jártak, amúgy is egyre ritkábbak lettek a szabadtéri focizások, F. mégis rendületlenül kijárt újonnan szőtt ismeretségének helyszínére. Talán még nem esett le az első hó, úgy november vége felé az elhagyatott parkban három alak bukkant fel: két alacsonyabb és egy magasabb. Lassan, elgondolkodón sétáltak, közel bújva egymáshoz. F. örömmel ismerte fel a rég nem látott kis barátját, B.-t és nővérét, a harmadikat viszont még sohasem látta. Mégis ő nyújtott kezet, K.-né C.-nek hívták, legalábbis ezt mondta, amikor bemutatkozott. Azt mondta, nagyon sokat hallott F.-ről és meg akarta köszönni, hogy…ezt a hogy-ot nem is tudta részletezni, csak hogy úgy mindent. Kiderült, hogy ő az édesanyjuk, és hogy K-tól nemrég költözött külön és hogy elég zűrös volt az utóbbi két hónapjuk. F.-et meglepte a nő közvetlensége, és úriember módjára elhárított bármiféle, őt illető köszönetet, mondván a gyermekek az ő társaságától függetlenül is jól elfoglalták magukat. Ezzel egyik gyermek sem értett egyet. Minthogy hűvösre fordult F. javasolta, hogy térjenek haza, ill. legközelebb, ha úgy gondolják, meghívná őket egy forró teára a kisbisztróba (a lakásába nem merte, mivel ott már-már embertelen állapotok uralkodtak)A nő nem mondott nemet, a gyerekek pedig mosolyogtak.






0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.