Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2014. október 12., vasárnap

F.világa 12-13-14. rész

with 0 Comment


12. rész 

Szótlan bandukoltak hazafelé, egyiküknek sem akaródzott mondani is valamit, de a kisfiú kézszorítása mindent elárult. Felébresztette évtizedekkel azelőtt eltemetett érzéseit. Sohasem lett barátja, aki előtt nyíltan vállalni merte volna valódi, belső világát, és akiről fogékony korában azt hitte az, ő meg később szépen kisiklatta életét. Gyermekként azonban másképp gondolta. Őszinte ragaszkodással vette körül azt az egyet, aki néha odadobott pár percnyi-órányi morzsát idejéből, hogy együtt játsszanak, Napkirályt, vagy a Liget ölén boksz zsákként használja őt, de megtalálta a szomorú, esős szombatok délutánjain, ha felment hozzá zenét hallgatni az akkori slágerekből. Megítélésében igazságtalan volt vele így utólag, hiszen együtt kezdték el írni azt a jövő-regényt, mely azután megfeneklett valahol fiókjában, befejezetlenül, s ami kétségtelenül beállította érdeklődését a betűvetés tudománya felé. Iskola után messze elkanyarodott pályájuk és érdeklődésük más irányt vett, nem is találkoztak össze, csak nagyritkán.
És jöttek kíméletlen, valódi magányt osztó évek, melyek kiégették még reménnyel kecsegtető társas kapcsolatait, mint gyilkos nyári napsütés a füvet és akkor igazi felüdülés volt visszagondolni a napközi udvarán eltöltött hónapokra.
Nem akarta, hogy ez a kis kölyök is hasonlóan nőjön fel.
Azért is szorította vissza.
Sorsuk összefonódott azon a tavaszi napon, amikor a költöztetők meghozták C. holmijait és így véglegessé vált, hogy a sebtében verbuvált kis család a lakótelepi lakásban kezdi el új életét.
Persze előtte alaposan kitakarított, az edény-romhalmazt eltüntette egy mély ajtós polc mögött, szétszerelt pár, amúgy is használhatatlan bútort, hogy helyet készítsen. A régi, törött törzsű páfrányon sokáig gondolkozott, „de hát élőlény az is”- jutott felismerésre jobb híján, ezért kijelölte számára az ablak körüli napos helyet, elkoptatott fotelje mellett. Ahogy bejárta a lakást elcsodálkozott, milyen nagy is voltaképpen. A lezárt szoba már áporodott szaggal csapta meg, amint a kulcs nehezen elfordította a beállt zárat és nyikordulva feltárult az ajtó. Hamar a fürdőszobájába sietett és illatosítót keresve csupán egy hónaljdezodort talált. Mindet kifújva is lehetett érezni immár a kettős elegy émelyítő gázát, úgyhogy inkább ablakot nyitott.
Úgy élt itt, mint vaddisznó a makkosban. Rengetegét azonban most részben ki kell vágnia; nem szívesen, de belenyugodott a változásba, amit az újdonság ígért. Azt gondolta, megtart pár ismerős holmit, tárgyat, kialakít egy visszavonulási zónát, ahol továbbra is fürdőzhet az avaros, dagonyás megszokott hétköznapjaiban.
Akkor még hitte, hogy lehetséges ez, sőt helyes, ha az ember ragaszkodik megállapodott létkörülményeihez, de hamarosan kiderült, hogy a dolgok nem ennyire egyszerűek.

13. rész

B visszanézett rá, pont úgy, mint az első nap, amikor belépett a lakás ajtaján, mikor nagy, bársonybarna szemeiben reménységet csillantott meg a fasorok mögött nyugvó Nap sugara.
Mint egy meghatározhatatlan bűntény társ-tettese, cinkos mosollyal emelte fel jobb kezét vízszintesbe, csak a hüvelyk-, mutató és kisujját kinyújtva, fekvő „A” jelként.
Ez a kimondatlan szövetség a két férfi között megköttetett akkor, amikor először dobta vissza a játszótérről kirúgott labdát, és állt be közéjük középhátvédként focizni.
B-vel nem foglalkozott részeges apja, nővérével elmenekültek otthonról gyakorta a Liget kies fái közé, és a park elbújtatta nagy, gesztenyés lombjaival. Ott ismerkedtek meg, még jól emlékezett.
De a távol – ez a hamiskás, huncut nagyítós öregúr – mindig szépíti a történéseket, mintha egyéb nem is lett volna közbe. Varázsütésre eltünteti a várakozásban töltött órák keservét, a nyűggel és vajúdással átküszködött tartalmatlan napok terhét és megenged egy röpke nosztalgikus amnéziát. Eltereli a figyelmet arról, ami ma ugyanúgy gödörbe taszítana. Ezért hát szívesen és gyakorta látta vendégül.
Ha megkérdezték volna, hogy mi az, ami értelmet adott a közömbös és fásult napok sorában, miért nem a szorongás elleni tablettákat, vagy a Szabadság-híd égbe kanyarodó és vízbe veszejtő egyik zöld tornyát választotta, hát ott volt nyelvén a válasz. C. szerelme és B. barátsága erős kötéllel tartotta a világban. Történelmük, mint egy rég megírt könyv, olyan zökkenőmentesen kezdődött el és haladt előre, mintha nem is két, teljesen más közegben éltek volna addig és a változatlanság boldog ringásával andalította el, hogy az élet ezek szerint nem is olyan gyötrelmes dolog. Mint egy kellemes nap az iskolában, amikor érti az anyagot és tetszik is neki a tanító néni magyarázata, amikor még nem heves és kánikulába hajló, csak amolyan felhőt hajszoló az idő, amikor még nem hívja csillapíthatatlan vágy, hogy meghemperedjen a kövér füvön rövidnadrágos pajtásaival.
A jövő beláthatatlannak tetszett akkoriban és a jelen vége olyan messzire nyúlt, mint egy nyugodt tó vizébe vezető végtelen stég.
Kétségkívül megtalálta életének e pontján, amire vágyott; meleg hullámok paskolták arcát, amint a fotelbe süppedve olvasott, érzékelve C. sürgölődését a konyhában. B. éppen edzésen volt, de gondolatban elkísérte és tudta, hogy hamarosan elindul elé. Míg átadta magát a gondolatok további bizsergető áradásának, a múlás észrevétlen sodorni kezdte magával, de ez olyan jól esett most! A páfrány közben oldalról bedőlve figyelt, mit sem törődve a tízpercek ketyegésével.

14. rész

Gondolataiban gyakran visszatért az édes múlt idézéséhez, afféle nem fogyó nyalókaként szopogatva és élvezve a selymes ízt. Talán túl sokszor is. Félt, hogy elveszíti valóságérzékelését, és könnyűdrogként menthetetlenül rászokik.
Lassan hazaértek.
B.-nek egyre nehezebbre esett a járás, úgyhogy mókát tettetve felkapta a hátára, mint aki incselkedni akar csak vele. Aztán kipirult maga is, és fújtatott, mint egy régi gőzmozdony, mire a harmadik emeletet elérte. Már a félemeletnél átbillent fejben, és valóságosan egy közös játék résztvevőjeként maga is elhitte, hogy csupán egy másik gyerek - kissé nagyobb kamaszgyerek - ő is, akinek nem szégyen efféle játékokba keveredni. Még akkor nem tudta, hogy az apukák természetes hivatását gyakorolja valaki más helyett.
C. egyik kezében merőkanállal, (másik keze csípején) kicsit aggódó, de azért rejtélyes félmosollyal várta őket, kontyba volt kötve hajzuhataga. Megjelenésében, határozott, ugyanakkor nőisen törékeny kiállásában mindig volt valami buja érzékiség és készen állt a szóra.
Csókja volt a mámor, az eszméletvesztésbe szédülés első és utolsó foka, reménye és beteljesülése vágyainak. Hogyha ránézett a szerelem olyan erővel lüktetett át szívétől halántékáig, hogy elfutotta a könny a szemét. Még mindig, három év múltával is ölelésre indul.





0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.