Zsófi néni jócskán elhagyta a kilencven évet, bár maga volt az állandó szenvedés. Szánni való élet jutott neki, sóhajtozott gyakran. Az ura egy tedd ide, tedd oda mamlasz volt, akit folyton irányítania kellett, apósa, anyósa mindenben gáncsoskodott, bár ő a lelkét is kitette a családért, s a munkában is állandóan kiszúrtak vele.
Egyszer még a lélekharangot is megkondították érte, annyira beteg volt! Talán ezért is kell ilyen hosszú ideig senyvednie ezen a világon, hiszen akinek holt hírét keltik, az sokáig él.
Az is azér történt, hogy képesek voltak otthon hagyni őt egyedül, amikor már a lélek is csak hálni járt belé. De az urának fontosabb volt a cséplésre menni, nem mert kiállni a beteg felesége mellett, amilyen mulya volt, hanem ment az apjáékkal dolgozni a mezőre. Őt meg rábízta a süket Ácinéra, akinek nem is volt ki a négy kereke soha! No, aztán várhatta az ebédet! Rég elharangozták a delet, de Áciné nem jött. Még hogy nem hallotta meg a harangszót, hogyisne. Biztosan elaludt, s amikor eszébe jutott a beteg, átment hozzá. De addigra ő már ájultan, magatehetetlenül feküdt, s az a hibbant vénasszony összekiabálta a falut, hogy meghalt Zsófi. A harangozó meg futott a toronyba, hogy értesítse a határban dolgozókat a bajról. Trappolt is haza lóhalálában mindenki, azt hitték tűz van valahol a faluban, akkora volt a hőség. Az ura is loholt lélekszakadva, és a szobába érve ráborult a testére, sírt, zokogott. Azt hitte, meghalt, pedig csak ájult volt ő, s miután vizet adtak neki, lassan – lassan visszatért belé az élet.
Aztán sorra jöttek a gyermekek, jaj, mennyire meggyötörte a Gyurika érkezése. A többi asszony könnyen megúszta a császármetszést , ő majd belepusztult abba is. Tizennégy öltéssel varrták össze!
Mekkora kínt kellett átélnie a fogai miatt is! Mert az a hentes doktor, ahogyan ő mondogatta, össze-vissza faragta az ínyét, azóta is fáj a szája, az evésben sem leli kedvét. Attól fogva nem is ült soha az asztalhoz a családdal, hogyisne, ne lássák az ő fájdalmát! Igaz, mindig a tudomásukra hozta, ha enni hívták, hogy ő nem tud enni, neki már vége van, meg vannak számlálva a napjai.
Csak ilyenkor sajnálták őt a gyerekei. Pedig ki nem fogyott a panaszáradatból. Ő élni se akart, éppen ezért orvoshoz se ment, hiába unszolták, egy szem gyógyszert se vett be soha. Minek, az ő életének már úgyis vége.
Annak idején megkeserítették életét az apósáék is! Közös telken laktak, s bár próbált ő a kedvükbe járni, egyre csak megalázták, mocskolták. Igaz ugyan, hogy gyakran kihallgatta a beszédüket, s be is számolt róla az urának, nem rejtve véka alá a véleményét se róluk. Így történhetett meg, hogy a négy éves Katika minden beszédüket elpletykálta a nagyanyjának. Lett is emiatt nagy patália! Tehetett ő erről? Mégis ő lett ennek a haragnak is az oka. Az ura meg nem merte pártját fogni előttük, csak a hátuk mögött adott neki igazat.
De meg is kapta anyósa a büntetését. Utolsó heteiben csak azt a pohárkányi tejet tudta meginni, amit ő adott a saját kezével neki. Hiába voltak ott mellette a leányai, nem fogadta be az ételt tőlük a teste. Csak azt, amit az állandóan szidalmazott menye adott.
Hiába, no, az Úr nem ver bottal, mondogatta gyakran.
Apósa is úgy halt meg, egyedül, mint a kutya. Azelőtt való nap még látványosan kiöntötte a finom töltött paprikát a moslékba, nem eszi ugyanazt az ételt másnap is! Mit gondol a menye! No, nem is kellett többet főznie neki.
A gyermekek mellett dolgozni is elment, könyvelni a tsz-be. A mérnök úrral jól megértették egymást, az okos ember volt, de a falubeliekkel nem talált a szó. Igaz, ő se szívlelte a beképzelt, buta Kéri Bözsit. Mire volt az is akkora nagy, sze csak két polgárit végzett el, ő pedig négyet. Szapulta is őt ez a Bözsi, s addig szította ellene az elnököt, hogy el kellett onnan jönnie.
Aztán a közműveknél, ott is összekerült a sok hozzá nem értő emberrel, a munka nagyját neki kellett elvégeznie. Hát nem állhatta meg szó nélkül! Dehogy értékelték az ő tudását, inkább eltanácsolták.
Az ura se volt beteg soha, mégis itt hagyta őt egyedül ezen a világon.
Két unokára is vigyázott néha, de háládatlanok ezek mind egy szálig..
Még jó, hogy ebben a korban eltappog a házban, s ha nem látja senki, az udvarra és a kapuba is kimegy ő.
Amikor meg a lánya átmegy hozzá, hogy ebédet, vacsorát adjon neki, gyámoltalanul üldögél, csak többszöri noszogatás után hajlandó enni egy keveset.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése