Anyám

Mardosó álmok szilaj tengere
 tombol a nyugodt felszín alatt,
 a lebontott ég fehér felhői
 hullanak némán, s csillagtalan.

Vajúdó vágyak, holtak,
 szemfedélre omlottak.
 Kisimult ráncok felett
 nő egy büszke kopjafa.

Napom tüze alszik,
 Holdam szele nyugszik,
 kihunyt csillagok ágán
 bölcsőm ringatózik.

Anyám az Éj,
 magához vesz,
 szelíd szülőm
 karjára tesz.

Csend
 dalol,
 szív
 zenél.