LÉLEKHARANG

Idén is bekövetkezett,
Szívünk pőrére vetkezett.
Eljött a halottak napja,
megkondult lelkünk harangja.

Szorongat a néma jajszó,
hangulatunk télbe hajló.
Felsikolt a sok-sok:Miért:
Lelkünk zokog valakiért.

Mindent újra elszenvedünk,
annyi sok választ keresünk,
de nem felel soha senki,
hideg csend maradt...Csak ennyi .

Most is kínoz a haláluk,
csak hűlt helyüket találjuk.
Könnyünk pereg koszorúnkra...
Így emlékezünk a múltra.

Fellobban sok mécses lángja,
mint csillagok milliárdja.
Egy titokzatos világba
repít a képzelet szárnya.

Hinni akarjuk, hogy láttok,
odafentről ránk vigyáztok.
Vissza sohasem jöhettek,
de lélekben még szerettek.

Néha-néha visszajártok,
megidéznek kusza álmok,
szívünk jajdul felébredve:
Sosem lesztek elfeledve...

Nyugodjatok békességben,
a mennybéli fényességben,
majd ha úgy hozza a sorsunk,
odafent még találkozunk.

Addig is szívünkben éltek.
emlékezzünk,ennyit kértek.
Az égen csillagként ragyogtok,
lelkünk legmélyén lakoztok...