Piedesztálon

Nem vívódtam. Hittem akaratlan.

Mindenem vagy, csontomból faragtam

tartópillért neked, mint a gyerek,

-hogyha nem vagy velem, érezzelek-

bordát futó erek, s szíved köré váznak,

s vágyakat szárba szökkent kalásznak

utat kanyargón, hol lábad hordoz.

Megbékélt csendet vad viharodhoz.

Nem vívódtam. Tudtam, amit kaptam,

hit volt, s kétely az elvetett magban,

feledve a kínt, mint aki célt ért,

s átkelt veled tetőt borzolt szélként

sóhajok hídján, zsalugáteréjben.

Fáklyám lettél, mikor hozzád értem

megkövülten talapzattá válva,

hogy felállhass a piedesztálra.