Vége a napnak-
fények futnak az arcba.
Színeket szülnek az árnyak,
vad színeik az érig vágnak.
Párás az ablak,
ahogy reggel hagytad.
A gitár meg csak döntve a falnak,
pont úgy, ahogy reggel hagytad.
Feszül a húr, de nem a kezedben,
az utolsó kották is elégtek már a fejedben.
Lassú a busz és robog az élet,
az aszfalton futnak a képek.
Még mindig vársz valamire,
még mindig vársz valakire.
Lassan sötétül el a fény,
a bőrödbe mar már az éj.
Egy utolsó csepp pillanat-
múltad kézen fog, majd elragad.
Reflektorfények vakítanak,
a neon nap az arcodba csap.
Ragyog a sok terhes álom...
lenyelem a kulcsot, majd kizárom.
Aztán érzed, ahogy eléri a véred.
Még nem is látsz, de már vakítanak a képek.
Minden éjjel ott találod,
még behunyt szemmel is látod...
Mielőtt megszakadna,
engedd szét magadban,
mert jön még egy utolsó lassú szám
melyben eltörik mindaz, ami fájt.
Minden pillanat,minden apró szárny
az utolsó mozzanat, az utolsó hatalmas magány.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése