Mi lenne, ha egyszer...

Néha egy hasonló vaksötét éjszakán,
mikor zaj sem tör át rideg csend hézagán,
az eszembe ötlik egy néma gondolat
s velejéig járja keresztül csontomat.

Vajon... Mondd csak, mégis... Mi lenne, ha egyszer,
nem ülne e vén pad támláján egy ember?
Észrevennétek-e hiányát egy árnynak,
ha a hűlt helyén már csak emlékek áznak?

Mi történne akkor, ha többé már soha,
nem pusztulna lábam nyomában a moha,
ha nem húznám többé fejembe a csuklyám
s nem indulnék el a néptelenek útján?

Számítana vajon, ha a fagyott avart,
cipőm nem kaparná s elfedné, mit takart?
Mondd, szemet szúrna, ha nem járnám az utcát,
ha egy nap meghalnék anélkül, hogy tudnád?

Nem várok válaszra, hisz nem is kérdeztem,
tudtam én már, mikor a sárban térdeltem.
Egy utolsó dallam a kis folyó partján,
zendül fel s elveszik a néma táj lantján...