Vagyok, aki vagyok, a Föld egy balga teremtménye, aki néha, röpke ideig azt hiszi övé a világ, pedig ha a végtelen univerzumban, a számunkra otthont adó planéta egy porszem csupán, akkor én ennek a porszemnek a sok milliomodik része vagyok talán.
Néha úgy éreztem valóban enyém a világ, és nincs akadály. Néha úgy ébredek, mint egy vénember, aki hallja a temetése szomorú muzsikáját. Néha ha az unokáimmal játszom, én vagyok a szerencse fia, mert egészségben megérhettem ezt. Néha olyan vagyok, mint a marionett bábú, ezer felé rángatnak, hagyom. Ha rám zúdul a bajok serege, nyom a megoldások súlya, átkozódó boszorkánynak érzem magam. Olykor, ha bántások marnak, rég halott anyámra gondolok, gyenge gyermeké válok. Ha tavasz közelit, a szelíd kikeleti szellő megfiatalít, öreg testemnek fiatalító elixíre lesz, ám az ősz fénytelen napjai elviszik minden ajándékom. Már mindent megéltem, sok minden voltam életem során, csak egy szerep hiányzik, melyre senki sem vágyik, a vénségé, de ezt sem játszhatja el mindenki, lehet, hogy én sem.
Hogy ki vagyok? Csak egy ember vagyok a sok közül, semmi más.
Néha úgy éreztem valóban enyém a világ, és nincs akadály. Néha úgy ébredek, mint egy vénember, aki hallja a temetése szomorú muzsikáját. Néha ha az unokáimmal játszom, én vagyok a szerencse fia, mert egészségben megérhettem ezt. Néha olyan vagyok, mint a marionett bábú, ezer felé rángatnak, hagyom. Ha rám zúdul a bajok serege, nyom a megoldások súlya, átkozódó boszorkánynak érzem magam. Olykor, ha bántások marnak, rég halott anyámra gondolok, gyenge gyermeké válok. Ha tavasz közelit, a szelíd kikeleti szellő megfiatalít, öreg testemnek fiatalító elixíre lesz, ám az ősz fénytelen napjai elviszik minden ajándékom. Már mindent megéltem, sok minden voltam életem során, csak egy szerep hiányzik, melyre senki sem vágyik, a vénségé, de ezt sem játszhatja el mindenki, lehet, hogy én sem.
Hogy ki vagyok? Csak egy ember vagyok a sok közül, semmi más.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése