Pirkadat

Már mélabús hódolattal húzza magára
az éjszaka köpenyét.
Huncut mosoly ül a fény ajkára,
s közben elhagyja őrhelyét.
Vidám, csillámló tekintete
oszlatja szét a sötét homályt,
mint költő, s festő ihlete
inspirálja  napsugarát.
Az éj csalfa hitvese a nappalnak
csapodár, s léha, akár egy dzsigoló,
ki méltósággal von palástot a hajnalnak,
mint  derengésben el-eltűnő hódoló.
Míg kedves bájjal bekandikál
a verőfény a nyíló résen,
dallamra vált a némaság,
s idilli képet fest a buzgó ébrenlétben.