A kis konyha az otthon.
Anya bablevese az asztalon hűl,
moss kezet!
- lágy hangon korhol,
aztán fájós derekát simítva
lassan leül.
A lépcsőházat már felsöpörte,
a kuka még tele hassal vár,
ifjú arcáról a mosolyt törölte,
a nincs és a soha már.
Egy lakó szánakozva magához int,
a gangon ülve
cukros kenyerem majszolom,
itt egy alig használt kabát, mondja,
a tiéd elég kimustrált, angyalom.
Mosolya fakó és hazug.
A szemébe nézek,
még nem láttam ilyen butát,
hogyan mondjam el neki,
mi nem hordjuk soha
idegenek levetett holmiját.
Az én anyám nekem,
operákról mesél,
vasárnap is munkába megy,
mert őszintén remél,
hogy belőlem híres énekes lesz,
ez a legnagyobb álma,
hát hogyan férne meg rajtam
más kinőtt kabátja?
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése