A karma végső lépcsőfokán állok,
még érzi pelyhes nyomom a föld,
tik-tak, pók szövi szarkaláb hálóját,
cigány lányka hosszan jövendölt.
Veszített lelkeim, odaát vártok.
Roskadt ágak vagytok szerte-szét,
korhadok én is zúgó szellemerdőn,
a szertelen konstans ma eljön,
csatázom én és a vérszívó nemlét.
Apa szürreális vastag kérgű tölgy,
mára minden gondolata csak zörgő levél
őszi liget aludni kész piros hintáján,
pedig milyen igaz is volt, az én jó anyám
gyönyörű szemén és csillámló szaván.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése