Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2017. április 30., vasárnap

Az erkély

with 0 Comment


A belső kertre nézett, a konyhából nyílt egyszárnyú ajtaja.
Akkora alapterülettel bírt, hogy éppen egy ember fért rá, széleinél kipattogott a hajdankészült betonkoszorú, annak kellett hiteltérdemlően tartani a korlátot. 
Onnan, a negyedik emelet magasságából, úgy lehetett rálátni a kertre, mintha filmet nézne az ember. 
A szilvafa árnyékában egy fekete macska szundikált, galambok legelésztek a bokrok közötti fűben, gerlék, verebek tüntetőleg elkülönülve tették ugyanazt.
Csend volt, és béke. Szinte képtelenségnek tűnt, hogy a ház másik oldalán dübörög az élet, autók hosszú fűzére, villamosok, járdán ordítozó hajléktalan részegek színezték szürkévé a mát.
Itt, az erkélyen, egy másik világ volt érvényes, egy olyan látvány, amiben szeretne élni a halandó.
Az álmodott elérhetetlen tudata, talán még fontosabb, mint annak beteljesülése, mert az elérhetetlen megléte ösztönöz, kiszínez, és felmelegíti az ember lelkét. Ha megszűnnek a vágyak, az a vég.

Az erkély, a belső kertre nézett, a konyhából nyílt egyszárnyú ajtaja.
Spárgák voltak kikötve a korlátokhoz, rajta az éppen kimosott fehérneműkel, amik integettek a szélben, elijesztve a madarakat.
Az erkélyhez tartozó lakás lakója, egy igen magas korú asszony volt, félig vak és süket, akit már nem lehetett felügyelet nélkül hagyni.
Gondozója, egy fiatal nő, időnként megjelent az erkélyen, beguggolt a száradó ruhák alá, és ott cigarettázott.
Ilyen guggoló művészt, csak sráckoromban láttam Balatonszemesen, a Papp bácsit, aki reggel kiment a mólóra horgászni, és délig guggoló helyzetben maradt. Szikár, vékony ember volt.
Nagy csodálója voltam, még ma is hihetetlen számomra, hogy ezt tudta tenni.
A fiatal nő, ott az erkélyen, vad elszántsággal szívta cigarettáját, mindkét kezével gesztikulált, és nagyon nagy elánnal vitatkozott valakivel. Mindezt a falnak fordulva tette, legalább nézte volna a kertet.
De az a személy, akivel folyton pörölt, annyira betöltötte egész valóját, hogy gondolom, azt sem látta hol van.
Még késő este is ki- kijárt, csak cigarettájának világító parazsa árulta el kintlétét.
Hang sosem hallatszott, gyors szájmozgásáról nem lehetett leolvasni, miről van szó.
Pedig olyan kiványcsi lennék, hogy kivel beszélget.

Aztán egyik este, ismét láttam világítani cigarettájának parazsát.
Szokott pózában guggolt, és gondolom hevesen vitatkozhatott, mert fel- leugrált, a fénypont a sötétségben.
Majd lassan felállt, kitárt karjain halk derengés ömlött szét, végigfolyva egész testén. Felemelkedett, egy darabig súlytalanul lebegett, majd csendben feloldódott az éjszakában.

Azóta is minden este kilesek, hátha meglátom, de csak a mosott ruhák himbálóznak megereszkedett köteleiken.


Kép: Kapolyi György alkotása




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.