Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2017. április 5., szerda

Elátkozva

with 0 Comment


Na, aztán alkonyatkor megérkezett az a furcsán zúgó szél. Egyre erősebben fujt, tépte a fákat, úgy száguldott az út pora, mintha holt lelkek homokfutói nyargalnának. A sötétség beálltával csak az egyre erősödő zúgását és vijjogását lehetett hallani, és megérkezett az a nehéz szag is, ami minden éjjel elöntötte az utcákat, olajosan hömpölygött végig a városon, beszivárogva a házak gyengén záró ablakkeretein. 
Azt a kiszolgáltatott, tehetetlen érzést el sem lehet mondani. A vad szélzúgásban sikolyokat, sátáni hahotát, lánccsörgésre emlékeztető hangok egyvelege ordított, mintha a poklok kapuja nyílt volna ki, kiokádván magából a szenvedő lelkeket, akik rázúdultak az a sötétben didergő házakra. 
Az öregtemető irányából egyre erősebben hallatszottak a csusszanó, bukdácsoló léptek lelketfagyasztó hangjai.
A hold, előbukkanva a gomolygó felhők közül, megvilágította a poros úttestet, megmutatva a görnyedten vánszorgó embertömeget. Az út végén, elnyelte a látomást az erdő.
A dögletes bűzt elvitte a nehezen érkező pirkadat, feledtetni akarván az emberekkel az éjszaka történteket.
Nagy megkönnyebbülést jelentett mindenkinek, erősen remélték, hogy ez volt az utolsó ilyen éjszakájuk.
Aztán alkonyatkor megint megjelent az a furcsán zúgó szél, ami a sötétség beálltával viharrá, orkánná erősödött, maga előtt görgetve azt a rémes szagot.
A temető felől megérkeztek a nehéz léptek, és a rövid időre előbukkanó hold rőt fényében a leselkedők felismerték a menet élén lépkedő Rózát, a falu boszorkányát, aki alig pár napja szenderült jobblétre, még a hantja meg sem süppedt.
Viaszfehér arcában vörösen égtek szemei, arcán gonosz vigyorral nézte a házak kapuit, ahány porta előtt elhaladtak, azok hallhatták a kaparászást és halk kopogást az ajtókon és ablakokon.
A konyha sarkában meghúzódó öregasszonyoknak elakadt a hangjuk, úgy remegett a kezük, majd elejtették a rózsafűzért.
Ez így folytatódott minden éjjel, az emberek hullani kezdtek, mint a legyek, egyre több volt a lakatlan porta, és egyre nőtt a temető felől érkező emberáradat.

Ma már csendesen pihen a falu, sem ember, sem állat nem lakik benne, csak a bedőlt kerítések, és megrogyott háztetők nézik az éjszakánként végigvonuló menetet.


Kép: Kapolyi Görgy alkotása






0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.