Nem bírom, megteszem

Hát megírom.
Isten az atyám,
én most már megteszem.
Fejemből kiveszem,
itt pihen kezemben, lám,
magamban tartva nem bírom.

Levetem papíron,
mi hosszú ideje bánt,
szíven úgy facsarja.
Hitvány, csalfa.
Lelkem egészen bele ráng,
hát gombóccá gyúrom.

Tintához keverem,
töltöm betétbe,
tekerem toll szárba.
Jöjjön napvilágra,
köldök erét eltépve,
adom neki nevem.

Buta vagy testvérem.
Te, nagy Magyar,
hontalan vagy hazádban.
Fekszel csak a sárban,
mi ölelőn, békén takar.
Mi lett belőled, én népem?

Vakon élsz, némán
mint bábú, hóhér madzagon
magadba tartva a mérget.
Nincs erőd megölni a férget,
mi húsodból él, gazdagon,
tűröd tehetetlen, bénán.

Életlen szavad semmi
csak hitvány, csorba penge
mivel csak magadat sebzed.
Saját ered vágod, ontva véred,
tartod a kezedbe,
sajnálva csak nyomorult életed.
Ennyi.