Félálmában dúdol a múló Nap,
háló-szellő köntöst ölt, aranyat.
Leszálló alkonyat tüze lobban,
a tóparti csüggedt fűzfa-lombban.
Aprócska láng valamennyi levél,
vérvörösen villan, rezegve él.
Túl, a látóhatár széle mályva,
mint ifjú lány csókra nyíló szája.
Riba
Szinay
.jpg)
