A konyhában ülök és várom, hogy végre megszáradjon a tűzpiros körömlakkom. A piacra készülök, a Piazza del Mercato-ra. Imádom a nyüzsgést, a kofák lármáját, az alkudozó vásárlók gesztusait. A olaszok kézzel, lábbal kommunikálnak. Aki nem tud olaszul, az is érti a lényeget. Reggel óta Bruno Nicolai lemeze recseg a lemezjátszón, most éppen a “Coffee Time” szól. A lemez már kicsit karcos, mert annyiszor meghallgattam. Imádom. Feltűzöm a hajam, kezembe veszem a táskám és elindulok a piacra. Nápoly utcáit az Életélvezet, Életimádat, Éléskamra szentháromsága hatja át. A hódítók ezernyi kéznyomata színesíti Nápoly jellegzetességét. A görögök az olívafákat, a szőlőbort, a durum lisztet, az arabok a mandulát, mézet, lapos kenyeret hozták, a királyi udvari konyha a francia szakácsokat hagyományozták a nápolyi népre. Amikor a piacra megyek, soha nem hagyom ki a panini napoletana-t. Ez egy kelt tésztába belesütött sonka és mozarella harmonikus egysége. Az ízek varázslatos világában érzem magam, amíg elfogyasztom ezt a mennyei finomságot. Az idő csodálatos, így nem sietek a bevásárlással. Leülök egy szökőkút peremére, és élvezem a város zaját. Fellini jut eszembe, akinek néhány alkotását tegnap ellopták egy római stúdióból. Tele volt vele a sajtó. A filmről pedig Charles Chaplin jut eszembe, akit maga II. Erzsébet angol királynő ütött lovaggá, még márciusban. Micsoda tehetség! A szavak nélküli nevettető. Lassan elindulok a zöldséges pultok felé. Az áru csodálatos, minden áru első osztályú minőség. Ma fűszeres csirkemellet sütök vajon, amit tojással díszítek tálaláskor, köretnek pedig mandulás, pirított brokkoli és zöldséges rizs lesz. Azt hiszem az uborkasaláta illik hozzá. Mivel semmi nincs otthon, mindent be kell szereznem. Végül boldogan hazamegyek a temérdek friss áruval. Kipakolom a szatyrot, és egy ideig csak nézem a sok gyönyörű friss zöldségeket, amelyek együttes látványa olyannak tűnik, mintha egy festmény lenne valami híres festőtől. Ma vendéget várok. Nem is akárkit. Egy embert, aki ismeri Renato Curcio-t. Azt mondta, valami fontosat akar mondani. Igazából nem értem miért nekem, hiszen, Curcio már rég nem az életem része. Margheritát választotta, akivel aztán megalapították a Vörös Brigádok elnevezésű terrorista szervezetet még 1969-ben. Én soha nem tartottam volna vele. Az erőszak és a kegyetlenség soha nem vezet jóra, bármilyen célt szolgál. Én a politikáért sem rajongtam soha, így semmi kedvem nem volt azért feláldozni az életem, hogy a nyugati befolyástól és a kapitalizmustól embertelen módszerekkel tisztítsuk meg Olaszországot. Ezért választottam egy békés életet Nápolyban, és azt hiszem nagyon jól döntöttem. Este hétre érkezett meg Massimo. Barátságos volt és kedves. Én már megterített asztallal vártam. Néhány vicces sztori után belekezdett a mondandójába. Miközben beszélt, valami megmozdult bennem ez iránt az ember iránt. Olyan bizalmat árasztott, amilyent még soha nem tapasztaltam senkitől. Azt kérte, hogy segítsek neki egy ügy felderítésében. Állítása szerint Curcio és bandája túl messze mentek, mivel a legutóbbi akciójuk 1974-ben már halálos áldozatokat is követelt Paduában. Két ember meghalt. Ez egy éve volt. Szerinte lassan itt lenne az ideje, hogy Curcio rács mögé kerüljön, és ehhez kellenék én. Teljesen le voltam döbbenve a hallottak után. Nem tudtam elképzelni, hogy hogyan kerülök én a képbe, és hogy Massimo miért pont engem választott. Csodálkozó tekintetemet látva, annyit mondott, hogy bízzak magamban és főként benne, mert ő pontosan tudja, mit miért csinál, és főleg kivel. Nem volt más választásom, mint bízni benne. Elmondta, hogy az lesz a dolgom, hogy gyönyörű legyek, hozzam ki magamból a legtöbbet és beszéljek meg Curcio-val egy találkozót. Megtettem amit kért. Csodával határos módon Curcio igent mondott a randevúra. Annak idején odavolt értem, csak rettenetesen butának tartott, amikor nem vettem át a fanatikus nézeteit. Butuska szöszinek nevezett, és a viselkedése megalázó volt. Nem tekintett egyenrangú félnek, csak egy kis macának. Viszont most ez volt a hatalmas szerencsém, hiszen így tudok Massimo segítségére lenni, aki egy rendkívül értelmes ember. Amikor Curcio-val találkoztam, nem hatott meg a jelenléte. Ő viszont tolakodó volt, és alig tudtam hárítani. Leültünk és rendeltünk egy kávét. Mesélt, csak mesélt, azt hittem se eleje se vége a történeteinek. Már alig vártam, hogy bemenjen a presszóba fizetni. Pontosan olyan kávézót választottam, ahol nem jön ki pincér, és tudtam, hogy előbb-utóbb egyedül maradhatok. Amint becsukta maga mögött az ajtót, egy kis mikrofont tűztem a táskája oldalára. Mire kijött, én már a hajamat és a rúzsomat nézegettem egy kis kézi tükörben. Ostoba fajankó, gondoltam. Aztán megköszöntem a kávém és kértem, hogy vigyen haza. Megbeszéltünk egy második találkozót is, mert ha nagyon ellenálló vagyok, akkor lebuktatom saját magam. A találkozóra viszont már nem került sor. Curciót a mikrofonnal le tudták hallgatni, és a legközelebbi akciójában elkapták. Ötven év börtönbüntetést kapott. Én pedig Massimótól egy hatalmas cuppanós csókot.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése