Titkokat őriz a kies Tér,
vak sikátorokba nem jut fény.
Szürkévé fakult éhes csavargók
innák szomjasan a tiszta, igaz szót.
Keresed a múltból ismerős arcokat,
de rájössz, már semmi sem ugyanaz.
Már nem tudod, Uradnak kit is higgy,
hogy megváltotta-e Krisztus a bűneid.
Vétlenek is bűnhődnek régi vétkekért,
kiáltanád, hogy már elég!
De hangod a semmibe vész.
Pokol bugyraiból mennybe emel,
majd földre ejt a végtelen.
Az Idő ölén nyugodni nincs időd,
száguld veled a vad vonat,
még nem tudod, melyik megálló az,
mely rejti sorsodat,
ha megálljt parancsol a Lét,
hogy megéld és megértsd
az ősi titkokat.
Riba
Szinay
