(Dráma két felvonásban)
SZEREPLŐK:
Dénes
Mihály alkoholista
Levente régész
Jolánka, Dénes feleségének hangja
Misztikus női hang
Kaszás férfi
Járőr parancsnok
Szín:
(Park éjjel. Fák alatt, egyszerű padon ül. Háttérben és oldalt egy-egy templom dereng. Zászlórúd)
/Fiatal, harmincas éveiben járó férfi a padon ülve beszél, előregörnyedten, térdére támaszkodva, állát alátámasztva tenyerével./
Egymaga van a színen.
Dénes:
Ú, de furcsán süvölt a szél, hogy kerülök én ide? Ekkora Holdat sohasem láttam még. Az egész söpredék rendszert, ahogy van, maga mögé rejti. Gonoszul világító fényével kikészít, mégis látom!
Simogat a szél és süvít a fülembe, ilyennek még nem hallottam, épp mint mikor gyerekként búgócsigát pörgettem.
Dagad a Hold. Hiszen ez kóros! És nem is fedi az ocsmány rendszert, amit már nem akarok látni. Nincs elég sötét, elég bódult sem vagyok ahhoz, hogy feledjem, amit nem akarok. Fák közé jöttem és most azt látom, amit elvettek tőlem. Agyon világítja a Hold! Még az egyen frizurákat sem tudom elfelejteni.
/Mormolja./
Mögöttem templom, balra is templom, előttem múzeum –hm!-, még pár évtizede püspöki palota. Biztos, hogy jó helyre jöttem?
/Fejhez kap és letörli a ráesett galambpiszkot. /
Galamb röptű, nyáresti dinamit. A fán sem pacsirta szól!
/Mormolja./
Mögöttem templom, balra is templom, előttem múzeummá tett hadi zsákmány, szabad rablással.
Nem bírom tovább, nem akarom látni őket, szétfeszítitek életem minden apró forgácsát! Mi maradt? Egyetlen, amit nem vehettek el és én rendelkezem vele -hitem szerint nem-, de hitemet támadtátok meg legjobban.
Magamat legkevésbé sem siratom, de Jucika húgom megérdemelte, hogy tanulmányai elismeréseként, vörös diplomával dicsérten, dicséretnek csomagolt gyalázatot kapjon és Botosányba kényszerlakoltassák?
Megettem ma is a négy deka párizsimat. Három órányi sorállás után úgy vágta orrom elé a hentes, hogy ha illedelmesen meg nem köszönöm, kilök a sorból és elzavar.
/Felnéz./
Még kövérebb az a nyamvadt Hold és mégis tetszik, pedig mindent megvilágít, amit nem szeretnék. És hiába dugta mögé azt, amit oda tud, jól látok, túlságosan tisztán!
/Lenyúl a földre és felemel egy fél literes üveget, ránéz, szinte szuggerálja/
Ha más nem, te legalább itt vagy velem, gyere cuppantsak egyet a szádra! Úgy összeszoktunk, hogy egymás nélkül nem is bírnánk, ugye? Na ugye!
/Megkopogtatja az üveg oldalát. /
Jól bírod! Előbb laposat akartam, aztán rájöttem, hogy ez a nejlon szatyor ápol és véd. Elég, ha egy újságpapírt rád tekerek, senki nem tudja mi van nálam. Hordozlak és újratöltelek, te vagy a barátom!
/Még egyet húz az üvegből. /
Jó erős, szeretem! Lehet, hogy mellényúltam az előbb, nem simogatlak tovább, ha kell szerte szét törlek. Kit érdekelsz, az első sarkon találok másikat, de ami benned van, azt nem. Ő az én barátom! Lebegek, sejlik minden, minden homályban.
Behunyom a szemem, az az idióta Hold még bír sütni! Úgy süt, hogy fehéren látom, behunyt szemekkel is, az összes feketét, amit nem szeretnék.
Jucikát még csak-csak ki bírnám, egyszer végre haza segíti a Felség, de apám, akit most is hollók őriznek, valami fekete tömlöc mélyén, ezernyi keselyű reptével övezve, nem érdemelte! Csak azért, mert kimerte mondani, hogy leges-legfelül, nem mindig az van, ami látszik. Legkevésbé pedig az, aki oda gondolja magát. Nézzenek fel uraim! -Mekkora hibát
követett el az uraim szó használatával is!- Látják azokat a gyönyörű vadludakat a tengerkék égen? Ők nagyobb urak mindnyájunknál!
Emlékszem, távolról láttam csak, gyáván viselkedtem, álltam, mint aki magára csinált, mint egy ponty, mint egy óriás, düllesztett szemű, szétrobbanásig felkövéredett hal és néztem, amint belökik abba a rettegett kocsiba. Fekete volt, a mai éjszakánál feketébb.
Csak ne lenne, ilyen búzamező színűre agyon mázolva a dagadt Hold fényétől, minden sokkal könnyebben menne.
/Mormolja./
Mögöttem templom, balra is templom, előttem –átmenetileg- múzeum, ki tuja nem-e örökre.
Mindenki alszik, legalább nyugodtan gondolkodom még egy kicsit, amíg egyedül vagyok, végül is a gondolkodás szokása a legtiltottabb szabadság. Remegnek a gondolkodás szó kiejtésétől is, magukba -nyugágyaikon heverészve- dőzsölnek, parancsokat osztogatnak és lenyomnak. Ha nem tudom, hogy július van, megesküdnék rá, hogy havazik, minden olyan színű. Csak most látom, nem vagyok egyedül.
/Lenyúl a pad mellé, kiegyenesedik, kortyol hármat-négyet, végigtörli a száját és folytatja komor melankóliába. /
Vajon sorstárs? S kit tisztelhetek az éjszakázóban, ebben a fényes, lassan hajnal felé baktató, csupa fás, árnyékvilágban? Még valaki virraszt, milyen érdekes, külön-külön virrasztunk. Ő nem tud rólam, de én tudok róla.
Árnyékvilág, annyiszor hallottam. Ma éjjel látom is. Mindennek annyi árnyéka van, hogy nem is ez az árnyékvilág jelentése, hanem az a mocsokkal fedett sötétség, amiről először azt hittem, hogy a Hold mögött van és elfedi tőlem, ezzel szemben bevilágítja!
/Mormolja./
Mögöttem templom, balra is templom, előttem múzeum!
De szép, ahogyan zenélnek a levelek. Szeretném megismerni sorstársamat, ilyenkor csak kolléga lehet, hasonló gondolkodású. Kopogtassak rá az ablakon, vagy jobb ha békén hagyom? Agyon dumálnánk egymást. Minek moralizálni, hogy aztán kitérítsem szándékából?
Felállok egy picit!
/Kiegyenesedik, széttárja két oldalt karjait és rugózik karhúzássokkal. /
Nagyon kellemes éjszakai levegő, sokkal tisztább, valami valamit kiszűr belőle és olyan egészséges a tüdőnek. Egy légzés be, egy légzés ki. Ki be, ki be.
/Légző gyakorlatot tart. /
Igaz is, nem biztos, hogy az én tüdőm egészségi állapotának feljavítása a legfontosabb dolog, ebben az agyon hold sütötte éjszakában. Hajnalig már csak elleszek ezekkel a tüdőkkel amik vannak. Azért tényleg kellemes!
/Beleszippant az éjszakai levegőbe. Megdermed és ijedten előre mutat. /
Ezek a mocskok, akik a Hold mögül kukkolnak engem és teli rakják a várost, a falvakat, az utak szélét, sőt még a mezőket is vörös zászlókkal, nehogy el felejtsék az alattvalók, hogy nem a rigó búza tenger, sem kúszó felhők, vagy hömpölygő folyók, hanem ő koporsó töltelékségűk az úr a háznál.
Milyen ostobák, talán egy pillanatig sem gondolkoznak el azon, hogy előjegyzésben mindannyian, a négy szál deszkából csinosított öröklakás várományosai.
/Feltekint az égre, zsebre teszi a kezét, megdermed. /
Mennyi csillag, és sokkal több lenne ha ez az ármány Hold nem virítaná az összeset szét. Örülök, hogy nincs túlzott közvilágítás, ez a dagadó reflektor így is bevilágít mindent.
Az ott a Nagy Göncöl, lásuk csak, már rég elfelejtettem, a szárától számítva merre is van a Kis Göncöl. Á úgy látom megtaláltam!
/Rámutat egy pontra.
Mormolja./
Mögöttem múzeum, jobbra két templom, előttem park. Úgy suhognak itt az árnyak. Mi a fene lebeg előttem, kísértet, vagy drága barátom túl sokat segített és már hallucinálok. Valami sötét karó magaslik.
/A homlokához kap. /
Ilyen nincs, ezek itt a park közepébe képesek voltak berondítani egy zászlót, a maguk pipacs színű, frivol exhibicionizmusukkal. Még egy bicska sincs nálam, hogy kivágjam a zászlórudat. Eszük van, vasból csinálták, ilyen nincs.
/Leül a padra, megint az eget nézi./
Ez a Hold már ötször akkora, mint lánykorában, esteledéskor, lehet, hogy megbetegedett.
/Mormolja./
Mögöttem templom, balra is templom előttem múzeum, valami sorstárssal, vagy mivel. Mögöttem templom, jobbra valami idióta nyikorog, sajnos.
Recseg az avar, meg kell mondanom, nem vágytam társaságra.
Aj ha ez az éjszaka, három teljes hétig tartana!
Nótázhatnékom van, az a baj, hogy a botladozó éppen erre jön, nótázni meg egyedül szeretek mostanában.
Ez előrehaladottabb állapotban van mit én. Úgy látom, azt hiszi a sétányon átdobott deszka egy patakra átdobott palló.
Mindjárt elesik, különben vajon ki és miért tette oda azt a semmi értelmű deszkát.
/Feláll a padról és járkál./
Ej ha édesanyám nem az angol kisasszonyokhoz járt volna egyetem előtt, most nem egy ruhagyárba dolgozna betanított munkásként.
Utálom a munkahelyemet, minden reggel egy gyötrődés bemenni. Fizetéskor azért is elszabotálom az összes befizetni való, ilyen önkéntességi alapon kötelezett összegecskéket. Mindég juszt is elfelejtem! Napokig járnak rám.
Amikor leseggfejeztem a titkárocskát, egyenként mindenki gratulált, majdnem szobrot emeltek nekem.
/A homlokához csap patetikusan , mondja./
De másnap átrepítettek, felsőbb parancsra, saját érdekemben és a termelés fokozására, hiszen egy alulképzett, többszörösen szakosodott, csupa hatodosztályú selejt gyártónak, amivé hirtelen átvarázsoltak, nevelő hatású a sorjázó és a társadalomnak is sokkal hasznosabb tagja lehetek, ha nagyon ügyes vagyok, előbb vagy utóbb az élcsapatba is bekerülök. Abba ahová még nem sikerült beönkéntesezniük.
Bírom a munkát, nem alázatoskodom nem is nyivákolok. Az örömszerzés legyen mások dolga.
Vasárnap amikor az öntőgépek mind egy szálig állnak, a kiürített kemencék hidegek és mégis be kell menni úgynevezett munkára, na az tud kiborítani.
Igazán a közösségi munka magasztos felemelése gomolyog előttem, csak az a baj, hogy mindég lepottyan és sem a munka sem a közösség sehová nem emelkedik.
Állunk és dumálunk, ha már nem szívhatjuk magunkba a gőzölgő olvadék párolgását, fejenként egy, egy doboz cigarettával pótoljuk a szanatóriumi hatás elmaradását.
/Mormolja./
Mögöttem templom, balra is templom, előttem múzeum.
Most reggeledik, vagy még nagyobbra dagadt ez a, nem rejtő, de sokkal inkább fojtó? Érzem, ahogyan távcsövekkel kukkolnak a mögötte bujkálók és beállítják a fény erejét, hogy még éjszaka sem tudjak itt egy utolsó jót gondolkodni, és magasról le se füttyenteni őket.
/Feláll, idegesen sétál minden irányban, gesztikulál és egyre hangosabban beszél./
Jolánkám, Jolánkám, csak tudnám végre eldönteni, hogy most a Hold mögött bujkáló aszimmetrikusan felsorakozott tagoktól, vagy a te hiányod miatt ver ki a veríték és kapok holdszúrást, a holdfürdőzés eltúlzásától.
Merre is van a templom? Másik irányban is van egy , amarra egy múzeum és az a ragya festett zászló, amit most itt készületemben sem tudok nem látni.
Tántorog a kolléga és nagyon közeledik. Ha jól látom már át billeget a pallón, mielőtt ideér, kedvesem simulj az ajkamhoz.
/Lenyúl, felveszi az üveget és kortyol, nagyokat
A spirálisan közlekedő éjszakai részeg megérkezik./
Mihály:
Jóccakát kolléga úr,maga is elüldözött.
Dénes:
Jóccakát, honnan üldöztettem volna?
/He-hebegve beszél./
Mihály:
Engem az asszony zavart el, nem szereti ha iszom. Három hete minden éjjel, amikor már biztosan alszik felkelek, veszem a pajtást, ilyen szép lapos üvegben süllyesztem a belső zsebembe. Két három órát sétálok elfogyasztom,aztán hazamegyek.
Egy órányi, egyenes redőzetű, megroppantó alvás után, felébredek és pár percen belül míg az ajtón kívül kerülök, alig bírom eljátszani a frissen kialudtat. Az asszony igy nem veszekszik.
/Csuklik egyet./
Továbbá meg van győződve, hogy leszoktam a legjobb barátomról.
/Előveszi a lapos üveget , nézegeti simogatja./
Oda nem adnám semmiért, de jobb a békesség. Maga is így van evvel?
Dénes:
Hát hogy is mondjam, nem igazán tartozik futó ismertségünk második percében magára.Ha jól látom én vagyok az idősebb, szervusz Dénes vagyok.
Mihály:
Szervusz! Mihály.
/Mutatkozik be a tökrészeg./
Szeretem a nevemet, tudod annyit hülyéskedünk, mindenki Misinek szólít. Én meg, hogy el ne aludjak a munkában, az összes csajt aki túlsúlyos, Misinek nevezem.
Azt hiszik, hogy tetszenek nekem és ők Mihály kedvencei, pedig csak azt akarom mondani, mi háj van rajtatok.
/Sípolva nevet, Dénes is kényszeredetten elmosolyodik./
Dénes:
Na, Mihály barátom mik a további terveid?
Mihály:
Mire gondolsz?
Dénes:
Mondjuk úgy a következő öt percre, szeretnélek meghívni egy közös szenvedésre.
Mihály:
Szenvedek én egyedül is eleget, miért szenvednék veled?
Dénes:
Tudod, szenvedélynek nevezik az italozást.
Mihály:
Na húzd meg a flaskámat.
/Odanyújtja a lapos üveget./
Konyak van benne.
/Dénes is átnyújtja a saját üvegét./
Dénes:
Az enyém kisüsti, ne sajnáld.
Most, hogy ilyen jól kibeszélgettük magunkat, van egy ajánlatom, szeretsz játszani?
Mihály:
Épp nincs kártya nálam sajnos és akár milyen fényes ez a nyavalyás Hold, szerintem nem látnánk a lapokat.
Dénes:
Nem arra gondolok, sokkal érdekesebbre.
Mihály:
Parancsolj kérlek, semmi jó elrontója nem vagyok.
Dénes:
Mihály, eltalálsz az állomásig?
Mihály:
Nem vennék rá mérget, de ha nagy szükség volna rá, akkor oda szolmizálom magam.
Dénes:
Figyelj, aki hamarabb ér az állomásig, az a másik vendége.
Mihály:
Mi lesz, ha nem győzök?
Dénes:
Akkor duettet iszunk.
Mihály:
Jól értem, arra gondolsz, ha-ha győzünk, ha nem, veszünk egy csomó piát és megisszuk?
Dénes:
Igen, a győztes issza meg a nagyobbik adagot.
Mihály:
Akkor szaporázok, induljunk!
Dénes:
Nem, nem olyan egyszerű. Ez én egyetlen ide sorsolódtam. Ma csak úgy dőlnek belőlem ezek az intuitív, franc tudja milyen ötletek.Szereted az öttusát?
Mihály:
Minden sportot szeretek, az öttusa nem olyan érdekes, mert nagyon szétforgácsolják szerencsétlen versenyzőt, de alapjában szimpatizálok a polihisztor sport dolgokkal is.
Dénes:
Három, kettő, egy. Akkor indulhatsz, én öt perccel később indulok, ha előbb érsz oda megvársz, világos? El ne szaladj, amennyiben utolérlek és lekörözlek, akkor biztos vesztettél. Öt perccel később indulok kész vagy
/Mihály lelkesen mondja./
Mihály:
Kész!
Dénes:
Három, kettő, egy!
/Mihály dülöngélve elindul amerről jött és eltűnik.
/Dénes leroskad a padra és mint az elején, fejét tenyerébe támasztja./
Dénes:
Mögöttem templom, balra is templom, előttem múzeum, én meg itt szertelenkedem egy hatalmas, daganat alatt, ami az égről ordítja, hogy a csupa mocskot nekem találták ki. Ő rejtette el előlem a foltos hátú, vakaródzó, felgázolt hajóskapitányokat, akik egy ladikot sem tudnának átirányítani egy patakon, de azt hiszik, hogy őt, ott az égen ők irányítják.
Jól eldiskurálunk a Holddal. Egyszer szeretem, egyszer nem. Olyan undok most velem, pedig azt hittem ő az én pártomon áll és nem ellenem. Remélem jól gondoltam, jó lenne megtudni.
A kolléga készül a mutatványra, nekem már kész a koreográfiám. Széttárom karjaimat és átölelem vele az egész nagy csupasz valóságot.
/Oda lép egy fához és szorosan átöleli./
Utoljára, ebbe a hőségtől jégverem éjszakába. Szép testvér, talán holnap már én is ásványi sókkal felszívott zabálda leszek neked.
/Lefekszik a földre és hempereg./
A fű harmatát, éjjel háromkor, ilyen közelről nem kóstoltam soha.
Milyen gyönyörűek vagytok ti fűszálak, akár egy felsorakozott kivégző osztag. Kötelességtudóan, ellent nem mondva, teszitek a dolgotokat, aztán elszáradtok.
/Feltérdelés egy maroknyi fűcsomót kitép./
Olyan éles a pengéd, hogy borotválkozni tudnék veled, testvér.
/Számolgatja a füvet, aztán puszit dob nekik./
Most már ideje lenne bekukkantani a kollégához, azt hiszem kihegyesedik az orra a meglepetéstől. Nem várok tovább.
/Odalép a rácsokkal védet múzeum ablak alá, lábujjhegyre áll, belekapaszkodik a rácsba és felhúzza magát. Éppen megkopogtatná, de amint elengedi, lezuhan a földre. Az ablak belülről nyílik ki, befelé./
Muzeológus:
Ki az? Valami tolvaj, áh csak az aljas igazgató spiclije lehet, vagy egy kóbor kutya.Láttam a kétes ábrázatát a függönyön keresztül.Kutyák ilyet nem tesznek, ahhoz alattomosabb, kétlábú kell! De hova párolgott?
Sötét van de nem annyira.Egye fene, ha jobb dolga nincs mint hűségnyilatkozatához híven, lojálisan szolgálni azt a piszkot, ám tegye. Jelentsen amit akar. Nem félek tőled spicli, tripla ügynök, vagy ami vagy!
Zöld a fejed a gyűlölettől, hogy most rögtön használnád előkészített lapátodat, annyira kell neked ez az állásom. Egyedül én vagyok itt archeológus. Diplomás, nem kinevezett!
Az igazgató, fő-fő, jéghegy ékességnek talán tíz osztálya van. Olyan magabiztos a mögötte lévő politikai támogatók, mindörökké karrier építő segítségében, hogy még egy mezei érettségit sem vásárolt magának, mondjuk a művészeti gimnáziumban, történelem filozófia szakon valahol.
Ilyen szürkeállomány hiányában szenvedő, gerinc protézises hamutárcának, ingyen is létre jött volna, egy jó kis fenyegetőzés árán. De az ő gondolatai közé, nem fér egy mákszemnyi kétely sem, hogy hatalma örökre adódott.
Előző munkahelyéről, ahol ugyanekkora tanulmányi háttérrel a pénzügyosztályt irányította a semmibe, igazgatója alig tudta feljebb buktatni, mielőtt ő magát is ki nem túratta volna a kondér mellől.
Mesélték, hogy előbb börtönbe szerette volna juttatni, de mikor a megyei párttitkár felhívta figyelmét, hogy ilyen elvhű, értékes elvtársat nem illik -még gondolatban sem-, vádolgatni, taktikát váltott, hiszen érezte, hogy kést rakott saját nyakára, mindent megoldónak látszó ötletével.
Amilyen sikamlós, hájas, mérges kígyó -szeretett igazgatóm-, még ő kerül börtönbe, ezért gyorsan javasolta, mint leges-leg alkalmasabbat, a múzeum igazgatói teendők elvégzésére, mondván, hogy megérett már, egy beosztotti munkakörből, a rendszert és társadalmat valóban képességéhez méltó munkahelyre.
Mi lehetne az más, mint a megye legnagyobb múzeuma!
Hallod spicli, tudom, hogy rám állított és még éjszaka is figyeltet. Jó hangosan mondom, köpj be, ha neked ez örömöt okoz, én fütyülök rád és mondd meg szeretet talpadnak, amit nyalsz, hogy nagy ívben le se pittyentem. Néha fel is nézhetnél, a talp fölött ott van egy közveszély, amely abban a pillanatban, ahogy számára értéktelené válsz, nem kockacukrot dobál majd neked, hanem széttapos.
Spiclikém, hallottam, hogy itt ordibálsz, hogy szabotáld a munkámat. Direkte nem nyitottam mostanáig ablakot, mert ez a majom egyetlen perceben sem hagy nyugton. Tudod te, hány hasonszőrűt juttatott már rács mögé? Egyesek ki is jöttek, hogy még otthon haljanak meg, a többiekből börtönfal, penész és salétrom lett csupán. Hát erre számíts spiclikém!
Milyen jó szó a spiclikém, pici spicli és kém is egybe.
/Dénes nem bírja tovább a hallgatást, feltápászkodik, nyögdécsel a falat kaparva. A benti fény, árnyékát hosszan elnyújtva a fák közé veti./
Dénes:
Nyugodjon meg, nem spicli vagyok, sem pici, sem nagy, régészkém.
/Régész szívéhez kap, hátra tántorodik és levegőért kapkod./
Muzeológus:
Sok gonoszságot kinéztem az úgynevezett igazgatóból, de hogy itt ölessen meg, arra nem gondoltam.
/Megvakarja a fejét. /
Dehogynem, igazából bármit eltudok képzelni róla.
/Kézfejét rakta az ablak párkányára és már már rimánkodóan nézett felfelé Dénes, hogy ideje lenne már hinni neki./
Dénes:
Régészke, figyeljen, nem vagyok a maga igazgatócskájának az embere!
Muzeológus:
Jó kiképzést kapott, vagy mégsem spicli!
Dénes:
Rühelem ezt az ordenáré, mindenkit egy kalap alá vevő rendszert. Tudja, a rendszert rühelem, vagy kiszolgálóit, már nem tudom eldönteni.
Hetek óta, éjszakánként, otthon a matracon ülök törökülésben, himbálódzom és azon gondolkodom, magát a rendszert, vagy a despotokat utálom? Bocsánatot kérek, nem utálom őket, utálni nagyon csúnya dolog, ezt megtanították velem. Tudja, én vallásos ember vagyok, azt is elvették tőlem.
Muzeológus:
A vallást nem lehet elvenni!
Dénes:
Ebben igaza van, megmaradt, ott legbelül, de ha gyakorolni próbálom, akkor a te kedves igazgatód az én főnökeimhez képest egy amatőr pancser.
Muzeológus:
Mit dolgozol?
Dénes:
Reszelek.
Muzeológus:
Tessék?
Dénes:
Jól érteted, egy öntődében, frissen öntött munkadarabokról lereszelem a rücsköket, mert az mindég marad, sorjázásnak hívják.
Muzeológus:
Azért ne add a nagyot, ezt még én is tudom, de mi a szakmád?
Dénes:
Reszelő! Oké, neked megmondom, szerszámlakatos . Jutalomból most reszelővé léptetek elő.
Levente:
Na akkor nem vagyok egyedül, elég meggyőzően mondtad amit mondasz, vagy nagyon jól hazudsz.
Dénes:
Nem hazudom, mi a fészkes fenét csinálsz itt az éjnek évadján a múzeumban, egyszál egyedül? Nem félsz ott benn?
Levente:
Tudod a csontvázak és a régi muskéták nem harapnak, illetve nem lőnek, tőlük nincs mit félnem.Ez a dinnye -inkább tök-, hogy meg ne sértsem a dinnyéket, az utolsó-utáni percben szólt, hogy a „nagyon nagy” főnökről díszkiállítást kell csinálni, és ki ha nem én! Mert ugye, én vagyok itt az igazi szaki, a valóságos archeológus.
Dénes:
Már mondtad, hogy régész vagy.
Levente:
Archeológus!
/Dobbantott a régész./
Dénes:
Te is elkezdesz majd nagyzolni, mint ezek a piros körmű sakk figurák?
Levente:
Bocsi, tényleg régész vagyok. Tetszik, ahogyan nevezed őket, azt hiszik, hogy azért mert mi állunk elől -a gyalogok-, ők meg mögöttünk és küzdünk, minden hülye eszme nevében, a végső harcot megvívni -mert, hogy ez lesz a végső, mindég össze fogni hát-, nem őket vadásszák le elsőnek.
Annyi sütnivalójuk nincs, hogy bár legtöbb halott a gyalogság között van, de a legértékesebbek a tisztek. Egyetlen leütött tiszt, többet ér öt gyalogosnál, mindenkinek az ő leütésük a cél.
Jól elkalandoztam, szóval sehogy sem állok evvel a kiállítással. Még a negyede sincs kész, nem tudom, hogy csinálom meg reggelig, de muszáj lesz, mert nyelek.
Már rádiót sem hallgathatok, az sérti a munkamorált, szerinte. Tudod, az egész személyzet jó ha havi nyolc órát dolgozik, betanítottuk a takarítónőket, hogy mit kell csinálni a kiállított tárgyakkal. A többi már az ő dolguk és akkor nem sértjük meg a munka morált!
Reggelente, amilyen ürülék- ha nem bántalak meg ilyen csúnya szóval-,egy lemezről végighallgattatja a pártindulót és kötelesek vagyunk vigyázzba állni, ő is énekel és még
néhányan vele. Legtöbben zümmögünk, vagy hallgatunk, ezt is rossz néven veszi, de ha nem elég uborka fejű, majomtrutyihoz hasonlóan bámulunk ki a fejünkből, akkor egyszerűen húsz százalékot levon a fizetésből.
Muszáj megcsinálni ezt a nyamvadt kiállítást , különben kiállít, mint a rossz bíró, akit jó pénzért bármire fel lehet bérelni és egy nagyobb levegővételért is piros lapot mutat.
Dénes:
Nehéz az életed régészkém. Tudod, hogy itt kint csupa salétrom a fal?
Levente:
Nem nagyon járok ezen az oldalon, de sejtettem
Dénes:
Azért csúsztam meg. Nem akartalak megijeszteni, ahogy szapultad szép szavakkal, olyan édesdeden a főnöködet, nagyon tetszett. de féltem, hogy megijedsz.
Levente:
Meg is ijedtem, szinte szívrohamot kaptam!
Dénes:
Jól van , de elkezdted a becsületemet paradicsom szósszá passzírozni. Dénes vagyok.!
Levente!
/Nyújtotta ki rácsok között a kezét a régész./
Levente:
Megkértelek Dénes, hogy csendesebben vigadj. Ezt a baromságot meg kell csinálnom reggelig, különben bajba kerül mindenki.
Dénes:
Ki az a mindenki?
Levente:
Hát a családom meg én, tudod.
Dénes:
Na üdv neked öreg, tedd a dolgodat, de nekem is van mire felkészülnöm. Látod a zászlót?
Levente:
Bár ne látnám, ide is rakatott egy ocsmányságot.
Dénes:
A főnököd tetette oda?
Levente:
Ki más?
Dénes:
Nézd meg reggel, milyen szép zászló lesz rajta!
Levente:
Nem vagyok én mazochista!
Dénes:
Azért a kedvemért tedd meg, meg van még az égész falat beborító Mátyás király kép?
Levente:
Francokat, tett róla ez a szépséghibás sörkukac, hogy minden, de minden, ami igazi értréknek számít, biztosan a fővárosba irányuljon.Megyek dolgozni, benyomom az ablakot, bár megfulladok a hőségtől, ne rajcsúrozz, igyál nyugodtan, csendesen, ahogyan a normális piások teszik.
Dénes:
Semmi mást nem látsz bennem, mint egy megvetendő piást itt az éjszaka kellős közepén.
Levente:
Várj megnézlek. Lehet, hogy egy pulikutyához tudnálak hasonlítani, csapzott, hosszú hajaddal. Azt hiszem dacból növesztetted ekkorára, jókora szakállad is van, pajtás ki-ki a maga módján!
/Dénes lankadtan megy vissza a padjához, órájára tekint és felsóhajt, majd leül./
Gyere öreg itt az idő, hogy egy kicsit még kokettáljunk egymással.
/Felemeli az üveget és hozzá beszél. Megint sóhajt, kihúzza a dugót és meghúzza az üveget./
Hej rendszer ide-oda, ocsmány vezetők mindég voltak. Nem hiszem, hogy a huszadik században egyetlen napig is tisztességes viszonyok uralták volna a környéket.
Zsarnokok hemzsegtek itt egymás után, az egész olyan volt mint egy váltó futás, ahol az egyik gazember, a másiknak adta át a staféta botot.
Jobb esetben cipőt cseréltek és start számot, rosszabb esetben még arra sem méltatták a nagyérdeműt, simán beültek a nekik -elképzeléseik szerint-, jogosan járó placc kellős közepére és ha egy fél nappal korábban még többé kevésbé tisztességesek voltak, ezt a rossz szokást, kronommetrálhatatlanul rövid idő alatt elvetették.
Második felvonás
A szín ugyanaz.
/Dobhártya sértő kornyikálás hallatszik./
Úr Isten, ez az én drága Mihályom, ha még egyszer erre keveredik, nem állok jót magamért.
/Mihály betántorog a képbe.
Dénes megmerevedik./
Mihály:
Szia Dénes, nem jöttél, kénytelen voltam egyedül elfogyasztani, ugye nem haragszol?
/Megkopogtatja Dénest, aki nem reagál./
Mihály:
Hát te öregem még rajtam is túlteszel. Nyitott szemmel is merev részegen alszol.
/Megvakarja fejét, dadog és dülöngél./
Mihály:
Él ez a pasas egyáltalán.
/Odatartja fülét Dénes orra alá./
Mihály:
Furcsa szokás nyitott szemmel aludni, de én békés ember vagyok és főként nagyon szeretem a velem együtt gondolkodókat. Dénes jó barát, megyek alszom egy órát, aztán kezdhetek úgy tenni mintha güriznék.
Szomjas vagyok, ez a pacák úgyis alszik, meg a barátom is, nem hiszem, hogy bánja
/Lenyúl Dénes mellé és felemeli az üvegét.Szinte teljesen üres./
Mihály:
Jó érzésre neveltek, hagyok neki is, éppen csak megnyalintom.
/Kortyit az üvegből, bedugja és leteszi./
Mihály:
Na viszlát Dénes, még találkozunk most már tudom, hogy itt a törzshelyed.
/Kitántorog a képből. Dénes nagyot sóhajt, ingujjával végigtörli homlokát./
Dénes:
Ettől megszabadultam.
/Felnéz az égre /
Úr Isten, Egek Ura, ez a Hold legalább akkora, mint egy falu és még udvara is van.
Értem már, mi az a holdudvar, mikor összekacsintva átvitt értelemben használják.
Ott kushad mögöttük a banda, irányítják még azt a szerencsétlen égi vándort is, az udvar pedig nyalakodik. Jolánkám, Jolánkám, miért hagytál itt engem?
/Sóhajt/
Ej, szét szakadt a szívem, amikor szegény Árpikát letépted rólam és kirángattad a lakásból, hiába kiabálta: apu, apu!
Te csak mondod a magadé, hogy ilyen részeg disznóval nem maradsz, mint én, aki éjjel nappal mást se csinál, jajgatja hiányzó bátorságát.
/Ekkor éles női hang sikít be a képbe a Hold mögül./
Női hang:
Te pipogya gyávaság, a futóhomok szilárdabb elvekkel áll mint te. Bazaltként helytálló,
dölyfös ellenállónak képzeled magad, akár a nyuszi, akinek az orra elé, a farkához egy zsinegen kötött répát lógatnak, nézi jó távolról és musz-muszozik hozzá, de megharapni, soha nem tudja. Elveket szavakkal védeni azt tudsz. Minden elé helyezed és mindenki elé azokat, hát ég veled, pá-pá édes.
Dénes:
Megörültem, vagy Jolánka tényleg beállt a bandába és ott lebzsel a Hold háta mögött. Buliznak tán, vagy csak hallucinálok?
Jolánka:
Soha sem értetem, miért éppen hozzád mentem felségül!
Ha még ennyi idő után sem ismersz, hogy rendes nő vagyok és most éppen itthon alszom az ágyunkban, egyedül, akkor ne is számíts a bocsánatomra.
Dénes:
Jolánkám, egyetlenem, még erről beszélünk.
/Nagyot sóhajt, lehorgassza fejét./
Azt hiszem mégsem szerelmetes egyetlenem, a gyereknek mond meg, hogy a papa szeme fénye volt és az is marad.
/Sikítja a női a Hold mögül/
Jolánka:
Megmondom, csak ne zavard álmunk tovább.
/Dénes lenyúl az üvegért./
Dénes:
De megfogyatkoztál barátom, gyere ürítselek ki, legyél te is olyan mit a főtér melletti utcák demonstráció alatt. Se ki, se be.
/Megissza az összeset és leteszi az üveget./
Azt hiszem eljött a cselekvés pillanata. Ez az arany Misike is hazakocogott, spirálisan, akkor most jöhet az aratás, találkám van a kaszással.
Kivesz a zsebéből egy vastag zsineget, akasztó kötél formájú hurokkal a végén.
Na gyere te dög, játszom még egy utolsót, mert nagyon szerettem az indiánosdit. Most te vagy a lasszó. Az a baj, hogy most engem fogsz, szenvtelen, pofátlanul elkapni és köddé tenni, mint a pohárba hagyott néhány csöpp vizet, így nyár közepén.Hát búcsúzom tőletek.
/Mondja./
Mögöttem templom, balra is templom, előttem szerencsétlen muzeológus, abban az épületben, de ő legalább harcol. Jöhet a kaszás!
/Ekkor belibeg a képbe egy ember kaszával a kezében, megáll és kezdi fenni./
Dénes:
Maga ott, ne siesse úgy el, ráér! Még egy pár percet adjon!
Kaszás:
Tessék kérem?
Dénes:
Ne bántson, csak egy pár percet kérek...
Kaszás:
Úgy látom, ez a tag meghibbant, vagy nagyon berúgott, megyek a szomszéd parkban kezdem a kaszálást.
/Legyintve elhagyja a képet.
Még hátra szól/
Ide egy kicsit később jövök.
/Dénes fújtat egy nagyot, verítékezik, megtörli homlokát.Nézegeti a kötelet, aztán a néhány lépésre lévő, gyűlöletes zászlórúdhoz megy./
Dénes:
Ha már halni kell, értelme legyen halálomnak.Vajon van értelmes halál? Magasztos eszmékért annyian dobták életüket. Néhánynak a nevére is emlékszem.Ki tartja számon őket az élők között.
/Megkopogtatja a zászlórudat./
Jó erős vas, azt hiszem, el sem tudják képzelni, hogy valaki bántalmazni merje, szeretett jelképüket.
/Odanyúl, gépies mozdulattal leereszti a zászlót. Bal kézzel letépi./
Dénes:
Nézd, te bikavadító színű zászló, nem veled van bajom, hanem azokkal, akik kineveztek jelképükké. Most egy kicsit mellőzni foglak, helyet cserélünk, ha nem bánod.
/Kezébe fogja a zászlót és beszél hozzá, aztán ledobja a földre. A zászlófelvonó kötetéhez rögzíti saját akasztó kötelét és felhúzza. Kivesz egy drótot a zsebéből és rögzíti a zászlófelhúzó kötelét, hogy a súlyt tartsa meg. Elkezd keresgélni, talál egy rönköt és odaállítja. Feláll a rönkre, nyakát a hurokba dugja, vesz egy mély lélegzetet és sóhajt. Áll mint a bokorban gyáván lapító nyúl./
Ugrani kellene, itt az ideje nem gondoltam, hogy ilyen nehéz.Nagyon félek! Hogy merek ilyet mondani, hiszen a gyávaság taszít a legjobban. De hát elveim is nem is engedik ezt. Öngyilkosság, ugye kizárva, hiszen éppen az a gyávaság, szoktam volt másokat hasonló akciókról lebeszélni.
Én döntöttem. Már nem a szakadék szélén állok, hanem bőven be is lógok, akár egy odanőtt fa legszélső ága.
Három, kettő, egy azt hiszem ideje ugrani.
/Kedves női hang hallatszik./
Hang:
Dénes, Dénes ne tedd, nem erre tanítottalak egy életen át.
Dénes:
Ki vagy te? Isten nem lehetsz?
Hang:
Mondtam én ilyet?
Dénes:
Bocsánat, vannak sejtéseim kegyed kiléte felől, de én döntöttem!
/Keményebben de még mindég szelíden ismétli a női hang./
Hang:
Dénes azt mondtam ne tedd!
Dénes:
Én tiltakozni akarok és valahogyan meg kell tennem. Nem szeretem ezt az egész visító orángutánokból álló köpcös, tönkretevésre szakosított, elvakultan önző, gőgös rendszert kiszolgáló bandát.
Hang:
Akkor ne az életed odadobásával, hanem valami jobb, maradandó fricskával tedd nekik emlékezetesebbé ezt a mai éjszakát.
Világ életedben meggondolatlan voltál még egy búcsúlevelet sem hagytál. Ki a fene tudná, hogy miért lógattad fel magad? Gyorsan eltüntetnének, mint egy alkoholfürdőtől akkut lelki váltságba zuhant krapek halott testét. Két nap múlva senki nem emlékezne rád!
Dénes:
Akkor mit tegyek?
Hang:
Nézz a földre, mit látsz ott?
Dénes:
Azt a zászlót, amit odadobtam.
Hang:
Gondolkodj Dénes, van neked eszed néha ügyesen használod!
Dénes:
Arra gondolsz, amire én?
/Bámult az ég felé./
Dénes:
Azt hiszem egy húron pendülünk.
Hang:
Szabadítsd ki magad a hurokból, nem arra teremtettél, hogy virágoztasd ezt a nem is akasztófát.
/Dénes kiszabadítja magát a hurokból, lelép a rönkről, nagyot szippant az erősen reggeledő hajnali levegőből./
Dénes:
Mégis egészséges ez a tüdőnek.
/Lenyúl a zászlóért, belerakja a hurokba, jó erősen megszorítja. A drótot a zászló rúdjáról leveszi és felakassza a zászlót./
Dénes:
Na végre örülök a látványodnak, így olyan ari vagy, még mindég inkább te lógjál.
/Karba tett kézzel hátra dől és nevet, aztán vigyázzba áll és tiszteleg./
Így szeretlek a francba! Olyan elementáris báj árad belőled. Ne lógasd az orrod, te rongy, nem veled van baj, várj egy picit szólok a barátomnak.
/Bekopogtat az ablakon./
/Levente, a régész kinyitja az ablakot./
Levente:
Mi a gond Dénes?
Dénes:
Megkértelek valamire nem emlékszel?
Levente:
De, a leggusztustalanabb dolgot kérted tőlem, hogy bámuljam a zászlót.
Dénes:
Légy olyan kedves egy másodpercre, légy olyan kedves.
/Levente odanéz elhűl, kitör belőle a röhögés./
Levente:
Pajtás ezért érdemes volt átgürizni ezt az éjszakát.
Dénes:
Jut eszembe meg csináltad a munkát?
Levente:
Két másodperce fejeztem be.
Dénes:
Én még egy kicsit bámészkodom.
/Hátat fordított Leventének.Nézi a zászlót , tapsol. Levente kihajol, mondani szeretne valamit de már nem tud.
Jobb oldalról rendőr járőr érkezik nagy csendbe. A járőr parancsnok megkopogtatja Dénes vállát, az hátra fordul, nyel egyet./
Járőr:
Maga csinálta ezt a zászlóval?
Dénes:
Tudja biztos úr...
/És meg áll./
Járőr:
Azt kérdeztem maga tette ezt a zászlóval?
Levente:
Nagyon ronda éjszakám volt, azt hittem, hogy ilyenkorra már halott leszek, az a helyzet biztos úr.
/Géppisztolyos kísérők./
Az egyik géppisztolyos kísérő oda kiált:
Kísérő:
Főnök, jelentkeztek az URH-n.
Járőrparancsnok:
Kapcsolja!
/A géppisztolyos oda nyújt egy böhöm, hatalmas méretű URH adó vevőt./
Járőrparancsnok:
Itt cinege 23-as, papundekli jelentkezz, vétel, vétel.
Parancsnokság:
Cinege duguljon el!
/Bömböli az URH adó, vevő./
Minden egységnek, jöjjenek a parancsnokságra, eligazítás lesz. Ismétlem azonnal jöjjenek! Az összes pártzászló felakasztódott. Megfejthetetlen, mert összeesküvés, ilyen szinten nem lehet, hiszen itt a parancsnokságon is, a párt székház udvarán is, az egész városban, az egész megyében és az egész országban, minden egyes zászló felakasztódott.
Járőrparancsnok:
Papundekli, Papundekli jelentkezz, kérek eligazítást.
Parancsnokság:
Marha, azonnali hatállyal jelenjenek meg a parancsnokságon!
/A járőrparancsnok Dénes felé fordul, megemeli sapkáját, biccent./
Járőrparancsnok:
Bocsánatot kérünk a zavarásért, kis gikszer munkánk adódott.Talán majd máskor, ha ráérünk és nem zavar...
/A géppisztolyos kísérőknek./
Futólépés indulj!
/ Elrohannak./
/A muzeológus megszólal./
Levente:
Te Dénes, most mit csinálsz?
Dénes:
Hát, tudod Leventém, először egy városnéző körutat ejtek meg, amíg van látnivaló és aztán megyek intézem az ügyeimet.
Levente:
Figyu, várj egy kicsit, nem soká érkezik ez a dinnyefej, beteget jelentek, mennék én is ha nem baj. Ilyen szépet úgyis nagyon rég nem láttam.
Dénes:
Rendben, várok de csipkedd magad.Tudod ez is olyan, mint a napfogyatkozás, nem tart örökké. Aztán veszek egy csokor virágot Jolánkámnak és rendet csinálok. Figyeld Levente, még most is látszik egy picit a Hold, pedig világos van.
Levente:
Aha, de most normális méretű, amilyennek a Holdnak lennie kell.
/URH rádiók recsegő hangja hallatszik./
Minden egység a központba, minden egység a központba ismétlem!
Függöny
