Izának
Egí meséskönyv mosolygott rám,
ahogy kilapoztam az életem,
s az oldalakon, amint nézem:
egyik bekezdésem te voltál.
Azóta copfod, morcos nevetésed
tőzlángba préseltem.Csak anyukád
írta álmaidba gyermeteg ruhád,
mit lélekszőtt ívben ölel húszéved.
Röppenő szárnyadból suhanó toll
karcol tudatba vésett jelent,
mi jövődbe dobbantót jelent
ha kiröppensz szunnyadó álmodból.
S féltőn, égi fényt célokból festő
új akarat, ha rügyerőn marad
a kéreg alatt. Még nem sorvad
ifjúságod zord tele felől.
Tedd hát, tépd a téphetetlent,
most lehet építeni az idő fölött,
mert asszódik majd lankadó erőd..
Mindent belep a szürkülő lehelet.
Addig ne tedd tokba kardod,
nyitva vár a színes könyv,
hogy lapozz számodra varázserdőt,
melyen átível nagybetüs álmod.
Örülök a szép, ölelkező rímképletbe szedett formának. Precíz, kimunkált, finom vers.
VálaszTörlésAz elején ezt az "Egí"-t nem igazán értem...
A harmadik versszaktól pedig kissé nehézzé válik a szöveg, de összességében szép versélmény ez az írás.:)
Szép a versed, kedves, lágy dallamú, érzésekkel teli.
VálaszTörlésMint Balázsnak, nekem is nehézzé válik, de megmarad a színe és ez jó.
VálaszTörlésTetszett.
Nekem tetszik.
VálaszTörlésÍve, dallama, színe.